Lelkünkbe vésett vétkeink
Fandom: Avengers
Páros: Thorki (aztán lesz itt még más is...)
Amint megláttam ezt a képet (cirka egy éve), már akkor berobbant a fejembe az ötlet, hogy igen, KELL egy tetováló!Loki AU, ami végül el is kezdett megszületni, a Lelkem ezer darabkája cím alatt. Az a három apró történet lényegében ennek a többfejezetesnek az első, nyers változata, így egyezés direkt előfordul, azonban azóta a történet sokat formálódott, így lesznek bizonyos változások is. Nos, lássátok a blog első többfejezetes történetét! (És rugdaljatok, hogy folytassam, mert ez egy iszonyú jó sztori. Nem egó, tényleg.)
FONTOS: Ha kommentet szeretnétek írni, mielőtt elkülditek, másoljátok ki, mert mostanában a blogspot szórakozik és nem küldi el elsőre.
FONTOS: Ha kommentet szeretnétek írni, mielőtt elkülditek, másoljátok ki, mert mostanában a blogspot szórakozik és nem küldi el elsőre.
- Loki... Loki... gyere hozzám... -
Halk suttogás a sötétből, mindenhonnan és sehonnan, szólt és
mégsem, a fiú pedig a füleire szorította a kezét, és
könyörgött, és sírt.
- Nem! Nem leszek a tiéd! -
ellenkezett minduntalan, szavai zaklatott sikolyba fúltak, ki sem
mondta őket, mégis ott zengtek a fülében, az ajkain, a lelkében.
- Neked nincs ebbe beleszólásod!
Ez a sorsod! - mennydörögte a hang, a semmi zengett és zúgott
körülöttük, kinyúlt egy kéz, sötét indák az ujjak, amik
körbetekerik a tehetetlen, vékony testet, magukba zárják,
megfosztják a szabadságtól, és az élettől örökre. A fiú
megpróbált szabadulni, segítségért kiáltott, rángatta magát
az indák közt, de azok a torkára kulcsolódtak, és szorították,
amíg el nem gyengült, és nem küzdött már tovább, az ujjai
lassan lehulltak a nyakáról, és lebegtek a semmiben, ahogy a teste
is. A teste tiszta, hófehér, az indák sehol. Magát fojtotta meg.
Loki zihálva riadt fel hajnalban.
Rögtön a torkához kapott, lassan végigfuttatta ujjbegyeit a
csupasz bőrön, de nem érzett semmit, soha nem érzett semmit, még
ha az álom olyan igaznak, olyan valóságosnak tűnt is. A szürkén
derengő égre vetette fáradt pillantását, aztán csak csendesen
várta, hogy a teste is lenyugodjon, észrevegye azt, amit az elméje
már rég letisztázott - nincs veszély, és nem is volt. Nem tudta,
meddig ült ott egy helyben, szoborként mozdulatlanul, csak hogy
lassan fázni kezdett takaró nélkül, így inkább visszahanyatlott
az ágyra, és magára húzta a meleg gyapjút. Egyszer azt álmodta,
hogy a saját takarója fojtja meg. A rémálmai még gyerekkorában
kezdődtek, hét éves korában elmúltak pár évre, aztán mikor
tíz lett, visszajöttek. És azóta van hogy az árnyak nappal sem
hagyják békén. Ő egyébként sem akart normális gyerek lenni
soha. Hogy is tehette volna? Mikor elég idős volt hozzá, a
nevelőnője közölte vele, hogy alig egy hetes volt, mikor
megtalálták az árvaház lépcsőjén. Később sem fogadták
örökbe, soha senki. Senkinek nem kellett. A későbbi viselkedése
mindezt csak megerősítette - ahányszor új családhoz került,
hamarosan vissza is vitték az árvaházba, mondván, túl problémás
gyerek, képtelen beilleszkedni, és még a macskát is felgyújtotta.
Néha a kutyát. De volt, hogy madarat. Tizenhat évesen kérvényezte,
hogy elköltözhessen, és élje a saját életét, de szinte meg sem
hallgatták, már megtagadták a kérését. Tizenhét évesen
elszökött. Soha nem találták meg.
Az órára pillantott, immár újra
le-leragadó szemekkel. Még messze volt, hogy kelnie kell, így is
hajnali háromig volt fent, és csak rajzolt és rajzolt, mintákat,
rúnákat és démonokat, olyan szörnyeket, amiket elképzelni sem
tud más rajta kívül. Az egyik kollégája ezt nevezte a
specialitásának, absztrakt művésznek hívta Lokit, és neki
tetszett, habár sosem igazán jött rá, mit is takar ez a szó. De
egy tetoválónak azért mégiscsak jól hangzott. Egy kis szalont
vezetett három másik tetoválóval New York belvárosában, és
habár a vendég nem volt sok, azért megéltek belőle. Loki egy
rozoga bérlakásban lakott már évek óta, de épp azon
gondolkozott, hogy ideje lenne költözni, sosem bírta sokáig egy
helyben, ez volt eddig a leghosszabb idő, amit kibírt egy lakásban.
Ráadásul egy ilyen lakásban.
Loki nehezet, mélyről jövőt
sóhajtott a takaró alól. Akárhogy próbálkozott, nem tudott
visszaaludni, még élénken élt benne a rémálom, és ezzel együtt
néhány másik gondolat is betolakodott a fejébe. A fiú, aki az
árvaházban mindig megvédte. Loki vézna gyerek volt, szerette a
csínyeket, de gyakran rajta is kapták, így csak az a bizonyos,
szőke fiú volt az oka annak, hogy a többiek nem verték meg. Őt
mindenki tisztelte. Hogy is hívták..? Az emlékezetéből már a
neve is kikopott, de az arca és a mosolya soha. Ha rémálmai voltak
éjszaka, a szőke a mellette lévő ágyról mindig átbújt hozzá,
és még ha ő nem is ébredt fel akkor, a rémálmai elmúltak.
Persze reggel, mikor felébredt, nagyon kínosan érezte magát, és
rögtön ki is verte az ágyából a másikat, kipirult arccal vonva
kérdőre, mégis mit képzel magáról.
- Reszkettél. Csak meg akartalak
védeni - felelte a szőke, naiv, ártatlan szemeit Lokira emelve. A
fiatalabb fiú zavartan lesütötte a tekintetét, görcsösen ökölbe
szorította hosszú, karcsú ujjait. Hogy gondolja? Ő már nem
gyerek! Igaz, hogy a szőke idősebb volt nála, de... de attól még
nem volt joga ehhez! Loki így csak gyengébbnek fog tűnni... pedig
pont ezt akarta elkerülni! Miért, miért van vele mindig ez a szőke
fajankó?!
- Hagyj engem békén. Nincs szükségem
a segítségedre - morrant rá, és a lehető legtávolabb ült le a
többiektől a közös étkezőben. A szőke szorosan a nyomában.
- Haragszol rám? - kérdezte
ártatlanul, ugyanazzal a gyermeki csillogással a szemeiben, amivel
mindig. Gyerekesebb volt, mint Loki, pedig három évvel idősebb
volt nála. Bár ő mindig felnőttes gyerek volt, a szemei bölcsen
csillogtak, csakhogy az eszét inkább csínytevésekre használta.
Legalább a szőke arra jó volt, hogy kihúzza a bajból, ha
lebukott.
A férfi lassan megdörzsölte a
halántékát, és inkább felkelt, hogy csináljon is valamit. Sosem
szeretett egy helyben ülni, nem az ő stílusa volt, mindig mozgott,
tennie kellett valamit, hogy lefoglalja a gondolatait, így mivel
csak délután kellett bemennie a szalonba, takarítani kezdett. Bár
ez a lakás meg sem érdemelte volna a takarítást, amint kisikálta,
másnapra úgy nézett ki, mintha semmit sem tett volna, pedig ő
mindig rendet tartott. Szerette a felfordulást, de nem a saját
otthonában. Otthon... olyan sosem volt neki.
Nagy lendülettel felemelte a két
kukászsákot és megindult velük, hogy levonszolja őket a lépcsőn
a gyűjtőhöz, mert a liftet azóta sem javították meg, hogy
ideköltözött, a ledobó pedig már jó pár hónapja el volt
dugulva valamitől. Általában napközben nem futott össze senkivel
a lépcsőházban, mindenki éjszaka élt, nappal pedig aludt, akik
mellett néha mégis elment, nem keltették fel a figyelmét.
Tolvajok, iszákosok, kurvák környéke volt ez a lakóház, éppen
elég olcsó, éppen elég diszkrét volt mindenki, a saját
érdekében, tökéletesnek számított a Loki-féléknek, csak éppen
őt kezdte idegesíteni, hogy ha belebukik valakibe, önkéntelenül
is felismeri, ennyi itt töltött idő után. Jobb szerette az
ismeretlen arcokat, akik nem ismerték őt sem, az ismeretlenség
valamiféle biztonságot adott neki, hogy senkiről nem tudja, honnan
jött és hová tart, s ezt mások sem tudják őróla. Neki csak
ennyi kellett: láthatatlanság.
Fejét lehajtva haladt a lépcsőkön,
komótos lépteiben még ott volt a kialvatlanság súlya, de
semmiért nem feküdt volna vissza az ágyba. Az ilyen álmok után
volt, hogy következő éjjel sem aludt, s ez régen még bevált...
de az elmúlt időben megszaporodtak, szinte mindennapossá váltak a
fojtogató rémképek, ami kiütközött az arcán is. Az elején a
munkatársai furcsállták a nyúzott arcot, a sötét karikákat a
szeme alatt, de Loki csak legyintett, s egy idő után ők is így
tettek.
Loki egy tetoválószalonban dolgozott,
jobban mondva övé volt a fele, mióta leörökölte Laufeytól, az
előző tulajdonostól. Laufey kedvelte Lokit, majdhogynem a fiának
tartotta, s minden apró praktikára megtanította a tetoválás
művészetéről, amiről csak tudott. A sötét hajú itta a
szavait, szívta magába a tudást, s a művei hamarosan egyszerű
képekből élő-lélegző műalkotásokká váltak. A többi
tetoválót megrémítették Loki munkái - démonok, szörnyetegek,
vér és halál volt mindenütt, ahol az ő keze járt, azonban az
ügyfelek nagyon is elégedettek voltak vele, így ők nem szólhattak
egy rossz szót sem, a néha tett, csípős megjegyzéseken kívül.
Az üzlet nagyon is jól ment, míg aztán a tulajdonos rejtélyes
módon eltűnt, legjobb tanítványával egyetemben. A fiatalabb
azonban idővel megkerült, szokásos, rejtélyes vigyorával,
azonban arról a pár napról, mikor eltűnt, nem mesélt senkinek.
Végül Laufey végrendeletében rá és másik tanítványára,
Hélre hagyta az üzletet, hogy vigyék tovább.
- Ez nem lehet! Sokkal régebb óta
dolgozunk itt, mint Loki, mégis ő kapja az üzlet felét?
Igazságtalanság! - fakadt ki Sif, mikor bemutatták a
végrendeletet. Loki csak csendesen vigyorgott a sarokban, az
elégedett ragadozó arckifejezésével, aki könnyű zsákmányt
szerzett és jóízű elfogyasztása után, a fák árnyékában
gubbaszt. A nő dühösen hátracsapta lófarokba kötött haját,
arcon találva vele az őt nyugtatni igyekvő Bragit, mire a férfi
megtántorodott és inkább visszahúzta a kezét.
- Tudjuk, hogy Laufey nagyon kedvelte
Lokit, már nem tehetünk semmit a döntése ellen - igyekezett
lenyugtatni a kedélyeket, bár általában nem nagyon szólt bele a
veszekedésekbe, amik a kelleténél talán rendszeresebbek voltak a
szalonban. Az ott lévő tetoválók már a kezdetektől nem igazán
kedvelték Lokit, furcsa, tenyérbemászó stílusát, sokszor
heccelték azzal, hogy szájhős, azonban mindig csak azért
csinálták, mert féltek tőle. Nem ismerték a múltját, akárhány
éve dolgoztak vele, sosem mesélt magáról, a napjáról,
akármiről, ami vele lenne kapcsolatos. Néha rosszabb kedve volt,
néha jobb, néha egészen kicsattanó - ilyenkor általában
elköltözött, bár azt sosem értették, miért költözködik
olyan gyakran. Sif szerint menekült valami elől, a többiek pedig
általában egyetértettek vele. A többiek általában egyetértettek
Siffel.
A szemeteszsákok bánatosan puffantak
minden egyes lépcsőn lefelé, mivel Loki úgy gondolta, semmi
értelme felemelnie őket, nameg amúgy sem jött vele szembe senki,
aki rászólt volna emiatt. Unott tekintete fókuszálatlanul meredt
lefelé, a következő lépcsőfokra, lépett le egyet, majd kettőt,
s hamarosan a földszintre ért, ahogy a zsákok már csak halk
zörgéssel és surranással követték csendes lépteit. Csak a
megszokás kedvéért elismételte magában, hogy a bejárat előtt
kell jobbra fordulni, ott lesz a kopottas, zöld fémajtó, mely a
bűzös konténereket rejti, csak hogy lefoglalja a gondolatait. Csak
félszegen pillantott fel, de ennyi elég is volt, hogy az előtte
tornyosuló mellkasnak ütközzön, amit papucsorrának figyelése
miatt nem vett észre.
- Hé, melák! Nem látod, ha valaki
van az orrod... - Mikor felnézett, mérges szavai megakadtak a
látványtól.
Nagyon örülök, hogy te is belevágtál egy többfejezetesbe, az alapötlet ütős, egyedi, és jól működő. A kezdés nagyon erős, egyből megalapozza a hangulatot, Loki háttértörténete pedig nagyon jól megírt és átérezhető. Pláne a tetoválószalon megöröklésével kapcsolatban, hát az bámulatos, és ahogy az isteneket is felvonultattad... hát imádlak.
VálaszTörlésNagyon várom a folytatást mert ehhez mielőbbi folytatás kell, mert szívtelen függővéggel zártad le és na hát!
Egy-két javaslatom lenne: jobb sorkizártra állítani a szöveget, jobb a szemnek; kukacoskodás, tudom, de a "na meg" külön írandó, és a legutolsó mondatban hatásosabb lenne felcserélni a szórendet: a "mérges szavai"-t a megakadtak elé tenném, valahogy úgy jobban siklik a mondat.
Persze ez csak javaslat, nem negatívum, nagyon tetszett és aaaa imádlak ♥
Én is nagyon örülök neki, hogy belekezdtem, mert rettenetesen régóta tervezem már ezt a történetet. Persze közben nem felejtkezem majd meg a novellákról se, de rúgdoss meg gyakran, hogy ezt folytassam, mert nagyon szeretném.
VálaszTörlésEgyébként nagyjából a felét egy éve írtam, a többit pedig tegnap, meg tegnapelőtt - tegnapi alkotás a tetoválószalon öröklése is és egyébként személyes kedvencem. Nagyon remélem, hogy továbbra is így imádni fogsz, ahogy bánok majd velük, bár téged nem szárnyalhatlak túl! <3
A sorkizártat még mindig nem csináltam meg, pedig már update-eltem vagy hatszor, de most, hogy megint elolvastam, gyorsan beállítom, köszönöm drága. És a címéhez a löketet is ;) Szeretlek! <3
akkor én is rúgdosni foglak persze finoman, h minél hamarabb folytasd, mert nagyon tetszik, és és és ááá nem tudok mit mondani rá :D folytit folytit :D
VálaszTörlésJaj drága, hát neked ez már a harmadik válaszom, remélem, végre el is küldi, de úgy tűnik, egész szépen megkapom most a kommenteket *lekopogja*
TörlésÜdvözöllek a blogon, érzem a rugdosást, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :D Folytatás készülget, de nem ígérem, mikorra lesz kész is, mert mellette, magamhoz híven, dolgozom még három másik projekten is xD
Juj, hát én ezt csak most látom, hogy van és létezik. És mennyire fantasztikus! Imádom az AU-t, és nagyon tetszik az alapötlet. Loki, mint tetoválóművész, ez tökéletes, egyelekmeg. Az árvaház-dolog Thorral iszonyat aranyos volt, és tetszik, ahogy beleírtad Sifet és Laufeyt is :3
VálaszTörlésA képet is imádom, valahogy meg tudom érteni, hogy megihletett... :D Hú de kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
Folytasdfolytasdfolytasdfolytasd! Csak szóban, illetve írásban kérlek, nem szeretnélek megrugdosni. :3
Elküldi a kommentjeimet! Hát szia szívem!
TörlésJuj, hát el se hiszem, hogy ez mindenkinek ennyire nagyon tetszik. Csendes visongással adom hangját boldogságomnak, hogy én mennyire boldog vagyok, ti meg mennyire aranyosak.
Milyen drága vagy már, hogy nem rugdosol, egyelekmeg. Igyekszem a folytatással <3
Na szóval! Mivel élőszóban nem tudok koherensen fogalmazni, meg a vélemény éltet és táplál, hát csak elvergődtem idáig.
VálaszTörlésMég mindig tartom magam, hogyha egyszer lesz tetoválásom, vagy ingerenciám arra, hogy legyen, akkor Lokihoz fogok menni tetováltatni. Mekkora menőség lenne ha a címeremet ő tetoválná fel! Óh ezt most elképzeltem és meghaltam.
Na de az alapötletleten kívül a cselekmény is igényli a koherencia nélküli jelzőimet! AZ örökösödés egész egyszerűen annyira telitalálatos Loki, hogy az már a lottón is ötös. Rohadék, de nem lehet nem rokonszenvet érezni vele.
Viszont tennék egy óvatos becslést, hogy Thorral találkozott.
Meg egy javító jellegű mondat: Mérges szavai? Értem én, hogy mit akarsz mondani, de akkor is olyan He? érzésem volt, hogy nem egészen passzol a kontextusba.
Többe nem tudnék belekötni, max csak abba, hogy nincs még folytatás. Amiért nem is rugdostalak meg, de vedd úgy, hogy most pótoltam.
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: És van nálam díj neked. Ha kell. Ha nem akkor is.
TörlésAz a részlet mindenkinek tetszik. Baromi büszke vagyok arra a részletre, hogy mindenkinek tetszik *elmorzsol egy büszke könnycseppet*
TörlésNagyon örülök, hogy idetaláltál szívem és hogy végre megkapom a kommenteket, melengeted a szívem! Az óvatos becslés szerintem mindenkinek tök egyértelmű vagy csak én vagyok hülye? Szerintem semmit nem lövök le azzal, hogy vele. Vagy nem. Még kitalálom.
Azt a mondatot meg nem szereti senki. Hagyd, hadd éljen békében, meg én is vele, kárpótoljon az örökösödés. Nekem is vannak hülye szóalkotásaim, na.
A díjat megkaptam, válaszoltam, köszönöm a kommentet életem! <3
Szia! Most keveredtem ide. Imádom a tetoválásokat, nekem is van egy és még többet tervezek, Amikor megláttam hogy tetováló és Thor meg Loki, egyszerűen el kellett olvasnom. Alig várom a folytatást.
VálaszTörlésSzia!
TörlésMindig öröm új neveket látni a blogomon!:3 Örülök, hogy tetszett és én is nagyon szeretnék majd tetoválást, már nagyon gyűjtök rá. A folytatással igyekszem, bár szerintem előtte kerül még fel pár dolog.