Rejtegetnivalók - 3. rész
Fandom: Avengers&Political Animals
Páros: Frostwinter
Mert Loki soha nem nyugszik bele abba, hogy ha a dolgok nem az ő tervei szerint mennek.
TJ
reggelei nem túlzottan különböznek egymástól, csak a hely
változik és a társasága. Bambán bámulja a plafont, még félig
álomban, szinte nem is irányítja a mozdulatot, ahogy ajkai elé
húzza az égő cigarettát és jólesően beleszív. Lehunyja a
szemeit, a füst kigomolyog az orrán, majd nyitott ajkain, végül
mikor marni kezdi, kifújja az egészet egyszerre, egyenesen a
mellette összegyűrt takaró felé. Vannak srácok, akik korábban
kelnek, mint ő, de elég kevesen, szereti ébredés után
álmosan-lustán végigcirógatni a testüket, és próbálja kerülni
a munka előtti gyors meneteket.
-
Már mész is? - kérdi kissé csalódottan a szobába lépő
férfitól, ahogy felkönyököl és elnyomja a csikket.
- Neked is menned kéne, bocs. Nem akarlak itt hagyni egyedül. Akármilyen gazdag a családod, loptak már tőlem srácok. - Oda sem néz, miközben az ingét gombolja sietve, de TJ nem veszi magára, inkább gunyoros mosolyt ölt magára és kényelmesen kinyújtózik.
- Neked is menned kéne, bocs. Nem akarlak itt hagyni egyedül. Akármilyen gazdag a családod, loptak már tőlem srácok. - Oda sem néz, miközben az ingét gombolja sietve, de TJ nem veszi magára, inkább gunyoros mosolyt ölt magára és kényelmesen kinyújtózik.
-
Kösz a bizalmat - kuncog, előrehajolva az ágy mellé dobált
ruháiért, majd tanácstalanul körülnéz. - Az alsógatyámat
merre hagytam? - Bandzsítva fogadja a felé nyújtott anyagot, majd
újfent elvigyorodik, miközben magára húzza. - Már el sem
gondolkozom rajta, hogy került oda.
-
Ha jól emlékszem, addig erősködtél, amíg ki nem próbálhattad,
hogy néz ki a vázám fekete belsővel... - gondol vissza a vele
szemben álló férfi, majd gyakorlott mozdulatokkal megköti a
nyakkendőjét és TJ fenekére ver játékosan. - Jöjjünk még
össze valamikor. A barátom sokat dolgozik.
- Jó, persze - morogja, immár jóval kevesebb érdeklődéssel. Még az előtte öltözködő nevében sem biztos, nem hogy abban, hogy egyáltalán megvan-e a telefonszáma, és amúgy sem volt akkora élmény, hogy mindenképpen visszasírja máskor. Nem is érti, miért válogat most hirtelen ennyire, de úgy érzi, mintha szinte magyarázkodnia kéne magának vagy valakinek a tegnap estéért. Egészen addig ez a kellemetlen érzés marja a mellkasát, amíg már csak a dzsekije hiányzik és felkapva azt az egyik szekrényről, kisiet a lakásból.
- Jó, persze - morogja, immár jóval kevesebb érdeklődéssel. Még az előtte öltözködő nevében sem biztos, nem hogy abban, hogy egyáltalán megvan-e a telefonszáma, és amúgy sem volt akkora élmény, hogy mindenképpen visszasírja máskor. Nem is érti, miért válogat most hirtelen ennyire, de úgy érzi, mintha szinte magyarázkodnia kéne magának vagy valakinek a tegnap estéért. Egészen addig ez a kellemetlen érzés marja a mellkasát, amíg már csak a dzsekije hiányzik és felkapva azt az egyik szekrényről, kisiet a lakásból.
Nem
sétál sokáig céltalanul, ráérősen görgeti a telefonjában a
neveket, mikor megakad egy szokatlan névjegyen. Egy ideig
bizonytalanul tartja fölötte az ujját, de végül rákoppant, és
a füléhez emeli a telefont.
-
Laufeyson - hallatszik az üde hang a vonal túloldaláról. TJ egy
pillanatra megtorpan... miért is hívta fel? Egyáltalán mikor
kapta meg a számát?
-
Hello, itt TJ. Ígértem neked egy városnézést. - Észre sem
veszi, de még a hangja is mosolyog a telefonba, mikor beszél. Loki
felnevet a túloldalon.
-
Hol találkozzunk? Azonnal ott leszek.
-
Van egy remek is kávézó a park mellett, ahol találkoztunk.
Meghívhatsz valamire, cserébe az időmért - feleli incselkedve. A
bensője belebizsereg a vonal túlfelén lévő férfi minden
lélegzetvételébe és nem érti, nem érti az érzést, sem azt,
hogy miért érzi.
~.~.~.~.~
A
napok tehetetlenül egybefolynak, nem tudják már, mennyi időt
vannak ébren vagy éppen mikor - Tony néha beállít hozzájuk egy
tálca kajával, meg vízutánpótlással, de egyébként ígéretéhez
híven, egyszer sem néz be hozzájuk, hogy megtudja, hol tart a
tervük. A két férfi napjai azzal telnek, hogy az öntudatlan Lokit
figyelik, és remélik, hogy hamar visszatér majd, és jó híreket
mond, hogy hamarosan ez az egész bizonytalanság véget ér,
kiszabadítják Buckyt és minden rendben lesz. De mind tudják, hogy
ha egyszer a szuperkatona kikerül a SHIELD karmai közül, addig
üldözik majd őket, amíg el nem kapják vagy meg nem ölik
mindegyiküket.
Éppen
elbambulva kérődznek egy-egy hamburgeren, tehetetlenül várva,
hogy Loki meghozza a legújabb híreket, mikor Thor kék szemei a
másik szőke férfira rebbennek.
-
Heimdall tud róla, hol vagyunk és mit csinálunk - jelenti ki,
mintha annyira mindennapi téma lenne a lelepleződésük. Valójában
az. Steve is felocsúdik, és először értetlenül néz rá, míg
fel nem fogja igazán a szavait, de akkor csak nagyobb meglepettség
ül ki az arcára.
-
És miért nem szól róla az apádnak? - kérdi zavartan. Thor egy
harapással eltünteti a burger nagy részét, majd tanácstalanul
megvonja a vállát.
-
Nem tudom. Heimdall nem feltétlenül atyámhoz hűséges, hanem
Asgard királyához, és szerinte Asgard királya az az uralkodó,
aki jó döntéseket hoz. Ezek szerint, én jó döntést hoztam
azzal, hogy megszöktettem az öcsémet - vezeti végig a
gondolatmenetet, egy nehézkes homlokráncolással kísérve. - Nem
tudom, miért látja ezt jó döntésnek.
-
Mert szeretetből tetted - jelenti ki a kapitány és még bólint is
hozzá egyet, hogy megerősítse magát. - Őszinte és jó döntés
volt, hogy segítesz neki visszaszerezni a szerelmét, akit koholt
vádakkal elvettek tőle. Egy ideig én is merengtem azon, jó-e az,
amit teszünk, de nem tudom azért rosszul érezni magam, mert
segítek a legjobb barátomnak - feleli, egy elmerengő mosoly
kíséretében, majd visszafordul a saját hamburgeréhez. Thor immár
mosolyogva néz Lokira.
-
Azt hiszem, igazad lehet, barátom. Szeretném, ha ők ketten békében
lehetnének egymáséi.
~.~.~.~.~.~
TJ
nem az a fajta srác, aki nagyon pazarolná az idejét randikra vagy
egyáltalán társasági kapcsolatokra, mert tudja, hogy úgysem
érdekel senkit az elcseszett élete. Épp ezért elképesztően
zavarban érzi magát a vele szemben ülő Loki átható
pillantásától, miközben beszélgetnek, mert őt érdekli, amit
mond, hogy elmeséli az összes hülye legendát a szabadkőművesekről
meg amit csak érdemes tudni Amerikáról, Washington
látványosságairól, és Loki csak hallgatja és mosolyog. Van
ebben a mosolyban valami elképesztően nosztalgikus és szomorú, de
képtelen rájönni, mi az a szorítás a szívében, hogy ha
meglátja a férfi szemében pillanatokra felvillanó bánatot.
-
...szóval, így kerültem én ide. Tudom, elég szar helyzet, de
nincs mit tenni. Csak a családom van nekem - meséli, majd csak
megrántja a vállát és lehajtja a fejét. Nem is tudja, mikor
beszélt magáról utoljára ennyit, az alkalmi partnereinek néha
elmondott dolgokat, csak mert tudja, hogy másnap úgysem emlékeznek
majd és rá így nem fáj miattuk a feje. Amikor felnéz, a szemben
ülő tekintetében megint bujkál valami érthetetlen - mintha
nagyon mondani akarna valamit, de tudja, hogy nem jó ötlet, így
inkább visszanyeli a szavait.
-
És ha nem csak ők vannak neked? - bukik ki Lokiból a felvetés
hirtelen, mire megzavarodik. - Úgy értem, biztosan vannak barátaid.
Ők lehetnek a második családod - hazudja szemrebbenés nélkül,
hogy kijavítsa a hibát. Nem szabad túl előre szaladnia, nem
szabad elijesztenie, nem tehet ilyen megjegyzéseket, de annyira
hiányzik neki! TJ egy szomorú kis mosoly után felkortyolja a
maradék kávéját, hogy húzza az időt a válasz előtt, pedig nem
kell gondolkodnia rajta.
-
Nincsenek barátaim - jelenti ki magabiztosan és végtelenül
keserűen. Leteszi a csészét, majd pár pillanatig zavartan
bámulja, nem akar ezután egy kínos csendet, nem is érti, miért
osztja meg ilyen rövid idő után a lelke legmélyét is ezzel az
európai idegennel, akit csak azért hívott fel, hogy ne
unatkozzon.
- Van egy közös pontunk... nekem sincsenek - mosolyog rá Loki puhán, amitől a lelke valahogy egy kicsit megnyugszik. Furcsa, hogy a másik ezt ennyire könnyen kezeli, úgy mondja ki, hogy nincsenek barátai, mintha nem is bánná, pedig néha mindenkinek szüksége van társaságra. Ő szeretne barátokat... de mindenki csak a nevét, a nem-létező pénzét vagy a farkát akarja.
- Egy whisky nálam? - veti fel az ötletet hirtelen. Igaz, a városnézésből egyelőre eljutottak a legközelebbi eldugott kis kávézóig, de egyáltalán nincs kedve egész nap az utcákon bolyongani és lejárni a lábát. Az európai felvonja szépen ívelt szemöldökét egy incselkedő kis mosoly kíséretében. TJ-nek valamiért megremeg a bensője, amikor meglátja ezt a pajkos kis mosolyt.
- Van egy közös pontunk... nekem sincsenek - mosolyog rá Loki puhán, amitől a lelke valahogy egy kicsit megnyugszik. Furcsa, hogy a másik ezt ennyire könnyen kezeli, úgy mondja ki, hogy nincsenek barátai, mintha nem is bánná, pedig néha mindenkinek szüksége van társaságra. Ő szeretne barátokat... de mindenki csak a nevét, a nem-létező pénzét vagy a farkát akarja.
- Egy whisky nálam? - veti fel az ötletet hirtelen. Igaz, a városnézésből egyelőre eljutottak a legközelebbi eldugott kis kávézóig, de egyáltalán nincs kedve egész nap az utcákon bolyongani és lejárni a lábát. Az európai felvonja szépen ívelt szemöldökét egy incselkedő kis mosoly kíséretében. TJ-nek valamiért megremeg a bensője, amikor meglátja ezt a pajkos kis mosolyt.
-
A lakásod is a város egyik látványossága, amit muszáj
megnéznem? - incselkedik Loki, és már fel is áll az asztaltól.
TJ követi a mozdulatot, majd előresiet, hogy mutassa az utat.
-
A családom úgy tudja, hogy már nincs meg a lakás. Vissza kellett
költöznöm az anyámhoz, hogy "leszokjak", de ez inkább
visszaszoktat - forgatja meg a szemeit. - Szóval bocs, ha kupi van,
régen jártam ott.
-
Az ember sajnos nem válogathatja meg a családját. Én sem kedvelem
túlzottan az enyémet - jegyzi meg Loki egy halvány, beletörődő
kis mosollyal, ahogy beszáll mellé az anyósülésre.
Egész út alatt nem szólnak egy szót sem, az európai kíváncsian nézelődik ki az autó ablakán, de nem mennek sokáig. A piros lámpánál TJ idegesen dobol a kormányon, és Loki legszívesebben megfogná a kezét, félreállna és addig csókolná, amíg minden az eszébe nem jut, minden apró érintésük és odaadó pillantásuk. De nem tesz semmit, csak elfordul, kibámul az ablakon, nézi a várost, míg meg nem érkeznek a lakáshoz.
TJ
háta hangosan döndül az alig pár pillanattal ezelőtt becsukott
ajtón, ahogy az ingére markolva magára rántja Lokit. A férfi
hezitálás nélkül csókolja meg-
Lágy csókokkal cirógatott körbe minden apró forradást a testén, és megsimogatta a az arcát, mikor lehunyta a szemeit.
-
Loki... - sóhajtotta lágyan, és a jó kezével vakon
végigsimította a testét. Loki szerette a fémkart, kérte, hogy
érintse meg vele, de ő még mindig gyűlölte, és félt, ha azzal
érinti meg, összetöri az istent.
Úgy löki el magától a fekete hajút, mintha mérgező lenne a csókja. Próbál valami racionális magyarázatot találni arra, amit látott, de hallucinogéneket sosem próbált, a drogon kívül pedig nemigen jut más az eszébe.
Úgy löki el magától a fekete hajút, mintha mérgező lenne a csókja. Próbál valami racionális magyarázatot találni arra, amit látott, de hallucinogéneket sosem próbált, a drogon kívül pedig nemigen jut más az eszébe.
-
Mi volt ez? - nyögi bénultan, de a másik férfi ugyanolyan
értetlenül néz vissza rá. Azonban Loki szemeiben felismerés
csillan, és egy halvány mosoly rándul az ajkaira, mielőtt
elsöpörné azt a félelem.
-
Mennem kell. Ne beszélj senkinek arról, amit láttál! - mondja,
ahogy arrébb tessékeli az ajtóból, de a küszöbről visszafordul
az értetlen férfihoz és bátorítóan megszorítja a karját.
Bárcsak átölelhetné... - Nem hagylak el, James. Visszajövök,
ígérem. - Egy futó mosoly még, majd elereszti őt és mielőtt
egy szót is szólhatna, már koppannak lefelé a léptei a
lépcsőházban.
~.~.~.~.~
Loki
azonnal felül az ágyban, amint magához tér. Zöld szemei lázasan
csillognak az örömtől, hogy végre elért valamit annyi idő után,
de közben ott a kétség, mi van, ha észrevették, hogy emlékezett,
mi van, ha nem tudja elérni legközelebb? Talán ott kellett volna
maradnia, és elmagyarázni neki, mi ez az egész, de tudja, hogy még
megrémült volna. Nem hitt volna neki...
-
Loki! Mi történt? - szakítja félbe a gondolatait Steve
aggodalmasan. - Baj van?
-
Emlékezett! James képes elérni az emlékeit, de csak segítséggel.
Ez viszont veszélyes, éreztem, hogy felfigyeltek rám, amikor egy
villanásra visszatértek az emlékei, és ki kellett jönnöm -
meséli a híreket lázasan. Gondolkodnia kell, de az örömtől és
az aggodalomtól nehezére esik, amíg Thor az orra alá nem dug egy
pohár vizet és egy tányért, tele étellel.
-
Nem számoltam, mennyi ideje merültél álomba, de enned kell és
innod. Kimerítő ez neked, aggódom érted - győzködi Thor lágyan.
A hangja a régi időket juttatja eszébe, amikor dacból nem evett,
és a bátyja már könyörgött neki, amikor ő szédelgett az
éhségtől, azt mondta, ezzel nem megy semmire, hogy az apjukkal
való harc hiábavaló... s lám, most itt vannak ketten, egy célért,
és Thor követi Lokit, mint még soha eddig. Ez az érzés új, és
ijesztően felszabadító.
-
Most nem mehetek vissza egy ideig. Legközelebb is nagyon óvatosnak
kell lennem, hogy ne figyeljenek fel rám. James most zavarodott, de
meg tudom győzni, hogy emlékezzen, hogy a saját erejéből
ébredjen fel, viszont ha kizárnak, nem lesz több lehetőségünk -
osztja meg velük a gondolatait Loki, miközben elveszi a tányért
és a poharat, és hálásan kortyolja a hűsítő vizet.
-
Akkor mit teszünk? - Steve hangjában szokatlan módon vibrál az
idegesség, de megpróbál nem követelőző lenni, ahogy ott áll az
ágy mellett, készen bármire, arra is, hogy most azonnal
induljanak.
- Várunk. Ha lenyugszik, visszamegyek. Legyetek készen, mert hamarosan fel fogom ébreszteni, és akkor azonnal támadnunk kell, nem lesz több esélyünk. Egyszerűbb lenne, Starkkal az oldalunkon... - sóhajt fel szokatlanul őszintén, szünetet tartva két falat között. Eddig észre sem vette korábban, hogy mennyire összefolytak nappalok és éjszakák, de az étel olyan jól esik neki, mintha eddig éheztették volna. Mint amikor az önkéntes éhezés után először vitt be neki Thor húst és gyümölcsöket egy hatalmas fatálcán... soha nem felejti majd el a pillanatot. Egy erős kéz szorítja meg biztatóan a vállát, mire felpillantva, a bátyja mosolygó arcát látja meg.
- Várunk. Ha lenyugszik, visszamegyek. Legyetek készen, mert hamarosan fel fogom ébreszteni, és akkor azonnal támadnunk kell, nem lesz több esélyünk. Egyszerűbb lenne, Starkkal az oldalunkon... - sóhajt fel szokatlanul őszintén, szünetet tartva két falat között. Eddig észre sem vette korábban, hogy mennyire összefolytak nappalok és éjszakák, de az étel olyan jól esik neki, mintha eddig éheztették volna. Mint amikor az önkéntes éhezés után először vitt be neki Thor húst és gyümölcsöket egy hatalmas fatálcán... soha nem felejti majd el a pillanatot. Egy erős kéz szorítja meg biztatóan a vállát, mire felpillantva, a bátyja mosolygó arcát látja meg.
-
Te vagy a legjobb tolvaj, akit ismerek, Loki. Nem hittem volna, hogy
ezt valaha elismeréssel mondom neked, de ha a törpöktől ékszert
tudtál lopni, akkor az emberektől visszarabolni a szerelmedet,
neked semmiség lesz - igyekszik lelkesíteni öccsét, aki erre
szintén elmosolyodik, de ez a mosoly a legkevesebb jót sem ígéri.
Ez a mosoly ahhoz a Lokihoz tartozik, aki térdre kényszerítette az
embereket Stuttgartban.
-
Nem lopni fogunk, bátyám. Háborút indítunk.
Tony két óra múlva érkezik, egy tollat rágcsál elmélyülten, miközben a telefonját bújja, ezért nem is veszi észre a szoba légkörében időközben beállt változást, csak a pár pillanatnyi feszült csend után.
-
Mi van? - kérdi rosszat sejtve, a „már megint gépolaj van a
homlokomon?” - hanglejtéssel, ahogy szembetalálja magát a három
vendégével. - Úgy néztek rám, mint akik mindjárt leütnek és
eladják a szerveimet. Senkinek se fognak kelleni, előre szólok,
alkoholista vagyok - biztosítja őket, miután kivette a szájából
a tollat.
-
Nem kellenek a szerveid Stark, repülő kell, meg hogy vezesd. - Loki
fejfájósan megdörgöli a homlokát, mintha egy gyereknek akarna
elmagyarázni valami hihetetlenül bonyolult dolgot az életről.
Tonyból valami meglepett nevetéskezdemény bukik ki, de hamar
elhal, ahogy rájön, az isten halálosan komolyan gondolja, amit
mond és sajnos túl régóta ismeri Lokit ahhoz, hogy tudja, úgysem
tágít, amíg el nem éri, amit akar. Megdörzsöli az orrnyergét
és megböki párszor a homlokát a tollal.
-
Nektek itt valami rohadtul nem kóser. Ha elkapnak, azt fogom
mondani, hogy megvuduztál és nem tudtam, mit csinálok - jelenti
ki, egy meggyötört sóhaj kíséretében. Nem is érti, miért érzi
feltétlenül szükségét, hogy isteneket és szuperkatonákat
pátyolgasson, amikor elég lett volna egy gombnyomás és Natasha
szépen lekaratézza mindet, aztán mennek Bucky mellé a dutyiba.
Steve feláll, a pillantása Lokiról átvándorol a házigazdájukra,
az arca komor, ahogy még szinte sosem látták.
-
Az apád sokszor úgy viselkedett velem, mintha csak egy kísérlet
lettem volna a sok közül vagy egy értetlen kölyök, de amikor
megkértem, hogy segítsen megmenteni a barátomat, egyetlen szó
nélkül megtette. Berepült velünk egy háborús zónába, hogy
minél közelebb tehessen le hozzá, és én ezért mindig is hálás
leszek neki. Nem hittem volna, hogy Howard Stark fia fél kiállni az
igazságért. - Most először látják őt igazán Amerika
Kapitánynak, a jelmez nélkül, a pajzs nélkül, ahogy ott áll a
magát egyre kisebbre összehúzó Tonyval szemben, büszkén és
határozottan.
-
Hé, lelkesítőbeszédet kaptam Amerika Kapitánytól? Ez nem semmi!
- füttyent Tony, majd kihúzva magát, amennyire tudja, szintén
közelebb lép a férfihoz. - Hát ide figyelj öregem. Ne
hasonlítgass az apámhoz, mert ezerszer jobb pilóta vagyok nála. -
Felszegi az állát, és úgy néz szembe Steve-el, akiről lassan
leolvad a szigorú álarc, majd fél karral magához öleli legújabb
társukat.
-
Tudtam, hogy számíthatunk rád, Stark. Nos Loki, mit teszünk? - A
három férfi figyelme egyszerre irányul az ágyon ücsörgő
istenre a kérdés hallatán, aki megcsóválja a fejét.
-
Nem erősségetek a várakozás, ugyebár? - nevet fel, mint aki egy
csapat répát kergető szamáron szórakozik, akiknek az orra elé
van kötve a zöldség. - Látni akarom a tervrajzokat. Talán tudom,
hol tartják Jamest, de nem vagyok biztos benne. Amikor ő látta a
múltunkat, én is beleláttam az ő emlékeibe, láttam, hová
vitték. - Tony ereiben különösen pezseg a vére, valamiféle
eszelős boldogság árad szét benne a gondolattól, hogy megint
valami olyat csinálhat, amivel garantáltan magára haragít egy
kormányszervet, még ha az a SHIELD is. Főleg, ha az a SHIELD.
~.~.~.~.~
Amikor
Loki megjelenik a parkban, a legrosszabbra számít - megváltozott
környezetre, esetleg egy rémálomra, de legnagyobb meglepetésére
semmi sem változott. Bucky álma még mindig Washington, és amikor
meglátja őt a park túloldalán, ahogy űzött tekintettel, remegő
kézzel szív bele a cigarettájába, jól láthatóan keresve
valakit, megnyugszik, hogy nem történt meg a legrosszabb. Hosszú
hajába belekap a szél, és amíg hátrasimítja, nem látja, hogy a
túloldalon álló, zavart alak épp akkor veszi észre, majd sietős
léptekkel, egyenesen felé indul. Nem szív többet a szálból,
csak ott lóg az ujjai között és lassan ég végig, ahogy
közeledik felé, és éppen mint az első találkozásukkor, a
fekete hajú ingére markol, nem törődve annak látványos
erőfölényével, és a mögötte lévő fához löki.
-
Mi a francot adtál nekem, hm? Nem szedek hallucinogén szarokat! Így
is elég szívás az életem, nem kellenek a képzelgések - sziszegi
az arcába ellenségesen, de Loki nem rendül meg, a szeme sem
rebben, ahogy lenéz a reszkető férfira. Remeg az idegtől és a
kokaintól, amit valószínűleg a félelme ellen szívott, mert
úgysem tud mit kezdeni az anyag nélkül az életével ebben az
álomban.
-
Nem gondolkodtál még azon, hogy miért akartál ennyiszer öngyilkos
lenni? Hogy miért nem tudsz magadnak célt találni ebben a
világban? - kérdi, miközben felemeli az egyik kezét és a hajába
fúrja hófehér ujjait.
-
Mi van? - TJ szorítása gyengül, de nem ereszti el, akkor sem,
amikor Loki közelebb hajol és a lehelete megborzongatja az ajkait.
- Honnan a francból tudsz erről?
-
Megmutathatom neked. Megmutathatom neked, hogy ki vagy, James. De
neked kell harcolnod érte. - Nem vár választ, előrébb dönti a
fejét, és lehunyva a szemeit, megcsókolja a férfit.
„Are
you, are you
Coming
to the tree?”
-
Bucky! Hé, jól vagy? - Felsegítette, átkarolta a vállát, ott
voltak ketten, egy Hydra-támaszponton, és ő egy pillanatig nem
volt benne biztos, hogy kicsoda, amíg Steve meg nem szólította.
-
Steve? Steve! - Megkönnyebbülten karolt belé, ahogy kifelé
botladoztak a folyosókon, körülöttük fegyverropogás.
-
Azt hittem, meghaltál - szorította magához a szőke férfi
boldogan.
-
Azt hittem, alacsonyabb vagy - nevetett fel, hogy ne kelljen
beszélnie erről az időszakról. Mi történt egyáltalán?
„They
strung up a man
They
say who murdered three.”
-
Bucky, fogd meg a kezem!
„Strange
things did happen here
No
stranger would it be”
Látta
a hídon. Meg akarta ölni.
-
Bucky? - Megingott, amikor meghallotta a hangját, pedig nem ismerte
fel.
-
Ki a fene az a Bucky?
„If
we met at midnight
In
the hanging tree.”
Elvarázsolták
a ragyogó, zöld szemei, amikor először meglátta, pedig tudta,
hogy kicsoda, tudta, hogy mit tett, mégis...
-
Elpusztítottad New York-ot.
-
Csak meg akartam szabadítani - jelentette ki, bármiféle szégyen
nélkül.
TJ
eltépi magát a férfi ajkaitól, ahogy hátrébb botladozik,
majdnem elesik a saját lábában, de amikor Loki utánanyúl, hogy
megtartsa, elhúzódik az érintésétől. Döbbenten zihálva,
remegve áll vele szemben, emlékszik rá, a vonásaira, a hangjára,
ott zsong a dala a fülében, de az esze egyre próbálja meggyőzni,
hogy ez ostobaság, hogy Loki minden egyes csókkal bead neki
valamit, de mégis képtelenségnek tűnik.
-
Hiszel már nekem? - kérdi lágyan a fekete hajú (isten? Tényleg
isten lenne?), de most csak a karját érinti meg.
-
Mi... mi folyik itt? - dadogja zavarodottan, és akkor csak még
értetlenebb lesz, amikor Loki felé nyújt egy pisztolyt. Elveszi
tőle, a fogása nehéz, a fegyver idegenül és mégis túlságosan
ismerősen simul a kezébe. Ismeri a fogását és a súlyát.
-
Megmondtam, neked kell megtenned. Várlak a túloldalon. - Egy utolsó
érintés, ahogy megsimítja az arcát, aztán csak figyeli, ahogy TJ
nagyot nyel és a halántékához illeszti a pisztoly csövét. Nem
csukja be a szemét, amikor meghúzza a ravaszt.
„Are
you, are you
Coming
to the tree?”
-
Loki, ne csináld! Ne! - Régóta először jött rá, hogy
csiklandós, amikor egy komorabb napján a férfi megpróbálta
felvidítani, nevetve kapálózott, igyekezve elkergetni magától a
mindenütt ott lévő ujjakat. Röfögve, horkantva röhögött, de
előrehajolva végre elkapta Loki ajkait, és akkor csak csókolóztak,
olyan hosszú ideig...
„Where
I told you to run
So
we'd both be free.”
-
Mi lesz, ha rájönnek? Nem maradhatok örökké itt, és te sem
rejtegethetsz - vetette fel, mikor egy nap csak ketten voltak otthon.
Steve elment valahová Sammel, a férfi szerette őt egy kicsit
kirángatni otthonról, együtt jártak szórakozni, és az ablakból
látták, hogy néha Natasha és Clint is csatlakoznak hozzájuk.
-
Nem tudom. De a hazugság mestere vagyok, addig tudunk rejtőzködni,
ameddig csak akarunk - vonta meg a vállát Lokit, és ujjaival
beletúrt a hosszú, barna tincsek közé. Szerette csak úgy
simogatni a haját, az arcát, érezni az ujjai alatt a bőre
melegét.
-
Dolgozhatnánk a SHIELD-nek. Nem akarok újra bérgyilkos lenni...
mit csinálnék, ha nem lennék bérgyilkos? - pillantott fel a párja
zöld szemeibe elbambulva. Loki lenézett rá, és még egyszer
megcirógatta az állát.
-
Nem tudom, de nem vagyok hajlandó valami magát soknak képzelő
szervezet kutyája lenni. Most sem vagy bérgyilkos és boldog vagy,
nem?
-
De talán...
-
Nem. Nem leszek a SHIELD vérebe vagy másé - jelentette ki, és az
ujjai egy pillanatra megszorultak Bucky állán. Egyikük sem tudta,
hogy ez a makacsság mennyi bajt fog a fejükre hozni.
„Strange
things did happen here
No
stranger would it be”
-
Csak beszélgetni akarunk, Barnes - mondta Fury, amikor Natasha
pisztolyt szegezett Steve fejének. Nem beszélgetni akartak, hanem
elhallgattatni őt, örökre.
„If
we met at midnight
In
the hanging tree.”
~.~.~.~.~
Mikor
a SHIELD laborjában Bucky kinyitja a szemeit, a felsőbb szintek
egyikén berobban a fal.
~.~.~.~.~
A
SHIELD megzavart méhkasként bolydul fel, amikor egy Stark gép
berobbantja az épület falát. Ahogy nézik, hogy a nehéz kövek
leomlanak, és a káosz eluralkodik az épület életben maradt
részében, Steve aggódva pásztázza a szűnni nem akaró port,
hogy lássa, milyen rombolást okoztak ezzel a meggondolatlan
lépéssel.
-
Beengedtek volna! Tudod te, hány ember halhat meg egy ilyen
omlásban, Stark? - támad neki feldúltan, míg Tony átadja
Jarvisnak a pilóta szerepét, és a páncél az arca elé siklik.
-
És szerinted nem egy csapat fegyveres várt volna, amint leszállunk?
Csodálom a naivitásod, Kap'. Na adjuk neki! Rádión majd
tárgyalunk, ha gáz van. - Tony affektálva tiszteleg, majd háttal
kidől a levegőbe, hogy elsőként repüljön be a záporozó
lövések közé.
-
Mindig is sejtettem, hogy Stark nem normális - jegyzi meg Loki,
ahogy a férfi hűlt helyét nézik, mire a fülébe illesztett apró
kommunikációs eszközből felzeng Tony nevetése.
-
Kösz a bókot. Gyertek, mert elviszem az összes mókát, mire
idehúzzátok a lusta seggetek! Hoppá, Stark kilép - és egy baljós
zúgás kíséretében megszűnik a hangja.
Lokinak
csak egy zöld villanásba kerül, hogy eltűnjön a hajó
fedélzetéről, majd a két szőke is sietve követi a rá sem
hederítő, fekete hajú istent. Ő nem figyel a körülötte tomboló
káoszra, a SHIELD-ügynökök figyelmeztetéseire és fenyegetésére,
több alakot küld szét a szövevényes folyosókon, ahogy tőrét
az őt akadályozókba mártva halad egyre csak előre. Nem számít
neki, hogy mennyi embert öl meg, hogy a vérük a ruhájára
fröccsen és a vicsora, amit ezek az emberek utoljára látnak,
szinte vadállati. Mind benne voltak, elrabolták, fogvatartották és
megtagadták a szerelmétől az emlékeit, ezek sem jobbak, mint
ahogy Hydra vagy a Chitauri bánt volna vele. Nem kíméli az elé
kerülőket, bár láthatatlanul egyszerűen csak kikerülhetné
őket, de akkor nem fizetnének meg azért, amit tettek, márpedig
mindnek bűnhődnie kell. Végigrohan lépcsőkön és folyosókon,
míg már azt sem tudja, hol van, csak halad egyre mélyebbre, míg
egy súlyos ajtó nem állja az útját. Óvatosan nyomja le a
kilincset, de legnagyobb meglepetésére az könnyedén kinyílik, a
terembe lépve pedig Fury-t pillantja meg. A férfi teljes és
töretlen nyugalommal néz vissza rá, miközben kilép az íróasztala
mögül, de ennél többet nem közelít, és Lokinak eszébe jut,
hogy amikor még ostoba volt és becsvágyó, ez a férfi pedig
félelem nélkül nézett szembe vele, és kész lett volna az életét
adni azért, hogy őt is megölje.
~.~.~.~.~
Steve
szinte akadálytalanul tör előre, nem akar ölni, így mikor a
pajzsa csontot talál, minden alkalommal fájdalmasan fintorodik el,
és azzal nyugtatja magát, hogy jó ügyért teszi. Mégis egyre
arra gondol, hogy ezekkel az emberekkel egész eddig együtt
dolgozott... Szerencsére az alsóbb folyosókon sokan inkább
elhúzódnak az útjából, így nem kell bántania őket, ahogy
egyre mélyebbre jut a szervezetben. Áttöri a csukott ajtókat,
olyan területre téved, ahol még sosem járt ezelőtt, a fehér
folyosókról nyíló ajtók mögött kórtermek üreslenek,
néhányban fekszenek, de egyikük sem Bucky, hiába tör be szinte
mindbe reményteljesen. Tovább rohan, végig egy újabb folyosón,
és mikor betöri a következő ajtót, döbbenten torpan meg az
ismerős hangot hallva, a szintén fájdalmasan ismerős kattanás
kíséretében, ahogy egy pisztolyt kibiztosítanak. A kórteremben
modern gépek, amelyek idegesítő sípolással jelzik, hogy már
nincs rájuk kötve senki, valamint ájult (vagy halott) őrök és
orvosok hevernek a padlón... és aztán ott van ő.
-
Állj! - kiált rá Bucky, a hangja remeg az idegességtől, de mikor
Steve ránéz, látja, hogy a keze biztos.
-
Bucky? - kérdi óvatosan, ahogy közelebb araszol, feltartott
kezekkel. Nem bírná ki, ha újra elfelejtené, még egyszer nem...
-
Ki a fene az a Bucky? - Steve egy pillanatig komolyan hiszi, hogy a
térdei össze fognak csuklani, amíg a barátja arcán fel nem tűnik
az a rég látott, hamiskás mosoly. - Bedőltél! Jaj Steve, el ne
sírd itt magad nekem, mi lesz az imidzseddel? - nevet rá, és
közelebb lépve, fél karral (a jó karral, az ő karjával)
átöleli. Steve szívéről hatalmas kő gördül le, ahogy az
ölelésbe feledkezve, a vállára dönti a fejét, a saját vállai
rázkódnak a néma sírás és a megkönnyebbült nevetés
kettősétől, miközben belemarkol a trikóba a barátja hátán.
Remegő lélegzetet vesz végül, hogy lenyugtassa magát, mert nincs
vesztegetni való idejük, és felnéz.
-
Menjünk innen. Stark kint vár a géppel, lesz mit megbeszélnünk,
ha már nem lőnek ránk. - Nagy nehezen elszakítja magát Buckytól
(végre talán attól a Buckytól, akit elveszített a háborúban),
és a nyitva tátongó, üres folyosó felé int. A barátja bólint,
rajta már taktikai bakancs, lerángatja az egyik őr dzsekijét, a
vállán átveti a puskát, a kezébe pisztolyt vesz.
-
Mindig melletted, hm? Mint a régi szép időkben - mosolyog Bucky,
ahogy a pisztolyt a tokjába csúsztatja, és a kezébe inkább a
vállán függő fegyvert veszi. - Menj csak előre, fedezlek. -
Steve mellkasában indokolatlan melegség árad szét a nosztalgia
érzésétől, ahogy bólint és a kommunikátorba szól.
-
Megtaláltam Buckyt! Mindenki kifelé, Stark gépén találkozunk! -
adja ki a parancsot, miközben ők ketten már sietős léptekkel
szelik a folyosókat felfelé.
-
Nekem még van egy kis elintéznivalóm. Menjetek előre - hangzik
fel Loki oda sem figyelő, rekedtes hangja a csapat tagjainak
fülében.
-
Loki, mi a fenét művelsz?! Ez parancs! - csattan fel Steve,
miközben felöklel egy őket feltartani igyekvő ügynököt a
pajzzsal.
-
Te nem parancsolsz nekem! - A következő pillanatban egy fülsértő
zörejjel megszakad a kapcsolat, és Steve megtorpan a folyosó
közepén.
-
Loki? Loki! - szólongatja, de az isten nem válaszol. - Ezt az
önfejű frátert... mégis, mit csinálhat? - A feléjük tartó
ügynök feje hirtelen hátracsuklik az őt érő golyótól, és a
férfi összeesik, mire Steve a barátjára néz.
-
Fury. Fury-hez megy - jelenti ki halálra váltan Bucky. Tudja, hogy
Lokinak nem elég, ha kiszabadul, meg akarja büntetni azt, aki
elválasztotta őket, és nem tartja kizártnak, hogy Clint és
Natasha ellen is hajtóvadászatot indít, ha megtudja, hogy ők
hozták be.
-
Kövess! - inti maga után Steve, a barátja pedig azonnal a nyomába
ered. Talán meg tudják akadályozni, hogy Loki valami
visszafordíthatatlant tegyen...
~.~.~.~.~
-
Nocsak, meg vagyok lepve - szólal meg Fury, miután úgy ítélte,
elég időt adott Lokinak, hogy felmérje a helyzetet. Most nincs
vele a Tesseract ereje, így pedig máris nem jelent akkora
fenyegetést, mint mikor legutóbb találkoztak.
-
Nem tudtam, hogy ön képes meglepődni - húzza fel egyik
szemöldökét gúnyos, tettetett meglepődéssel Loki.
-
Óh, nem azon, hogy eljött Barnesért! Arra természetesen
számítottam. Az lepett meg, milyen kis csapatot verbuvált magának.
Rogerst értem, a bátyjának meg mindig túl lágy volt a szíve, ha
magáról volt szó, de Stark?
-
Stark csak imád bajt keverni, mint egy nagy gyerek - vonja meg a
vállát Loki hanyagul. Kényelmes, nyugodt léptekkel közelebb
sétál a SHIELD fejéhez, de Fury továbbra is rendíthetetlenül
bámul rá. - Tudja, emlékeztet engem Odinra. Őt is meg akartam
ölni... és most magát is. - Fölényes, nyugodt arckifejezése
vadállati vicsorrá torzul, ahogy összekulcsolt kezeit elhúzza a
háta mögül, és Fury-re veti magát.
A
férfi elrúgja magától, de Loki elgurul a földön a lövések
elől, és hátrahagyva egy alakmást, láthatatlanná válik. Az
álcája nem tökéletes, vibrál körülötte a levegő a dühe
miatt és fel-feltűnik egy pillanatig, hogy aztán újra visszavegye
az illúziót. Fury az alakmás fejére céloz, majd épp miután
meghúzza a ravaszt, a valódi isten ráugrik és a földre teperi,
hogy ujjait a nyaka köré kulcsolva, fojtogatni kezdje. Azt akarja,
hogy szenvedjen, hogy szépen lassan rádöbbenjen, mennyire rossz
döntés volt, mikor ujjat húzott vele, Loki Laufeysonnal! Hiába
Fury trükkjei és képzettsége, egyik sem érhet fel Loki istenként
birtokolt erejével, és látja is, ahogy a szemei kidüllednek...
-
Loki! - Hatalmas csattanással dől be az iroda ajtaja, és Bucky,
amint meglátja a jelenetet, egy ugrással ledönti a földre rég
látott párját, hogy megakadályozza a gyilkosságot.
-
Mit csinálsz?! - rivall rá Loki eszelős dühvel, de a fölötte
térdelő arcát látva torkán akad a szó. Bele sem akar gondolni,
mennyi idő telt el, hogy nem láthatta...! Túl sok, mint amennyit
el tudna viselni ép ésszel. Ellágyuló pillantással simít végig
az arcán gyengéden, beletúr a barna tincsek közé, és beletépve
a hajába, közelebb rántja magához egy csókra. Szomjazva csókolja
a szuperkatona ajkait, Bucky pedig ugyanolyan hevesen viszonozza,
fölötte támaszkodva a földön. Steve köhintésére sem rebbennek
szét, Loki csak annyira nyitja ki a szemeit, hogy vessen rá egy
bosszús pillantást, amiért megzavarja őket.
-
Lehetne ezt később? Tudjátok, épp betörtünk a SHIELD-hez -
oktatja ki őket, mire Bucky egyből feláll, és megragadva Loki
karját, őt is felhúzza. Úgy néz ki, mint aki szégyelli magát,
amiért elfeledkezett a helyzetükről, ellenben Lokival, aki olyan
zavartalanul és büszkén feszít mellette, ami Steve szerint egy
ilyen helyzetben egyáltalán nem illendő. Még vetnek a földről
épp felkelő Fury-re egy utolsó pillantást, aztán elindulnak,
hogy minél hamarabb Stark repülőjének biztonságában lehessenek.
Út közben összefutnak Natashával, aki épp a rommá vert automatából mentett sósmogyorót ropogtatja, egy szerencsésen megmenekült asztalon ücsörögve. Clint rávicsorog Lokira, mire Bucky visszavicsorog, és a következő pillanatban már pisztoly csöve néz szembe nyílheggyel.
-
Jaj fiúk, muszáj ezt? - sóhajt Natasha, és megzörgeti a zacskót
Clintnek, hogy jöjjön le a kis lőállásából. Clint morog, de
engedelmeskedik, így bakancsos talpa hamarosan csattan a nő
asztalán és leül mellé.
-
Nem próbálsz megállítani minket? - kérdi Steve értetlenül, míg
Natasha kifejezéstelenül ropogtat és lóbálja a lábát.
-
Őszintén Steve, lenne értelme? Kém vagyok, nem katona. Nem kaptam
parancsot arra, hogy megállítsalak titeket, szóval azt ajánlom,
menjetek, amíg tele a kezem - mutatja fel a zacskót. Bucky
köszönetként biccent, majd megragadva a mellette ácsorgó két
férfi karját, húzni kezdi őket, hogy felébredjenek a
döbbenetből.
Mindenki a gép kellemes fűtöttségében ücsörögve jön csak rá, hogy mennyire elképzelhetetlen lett volna valaha egy ilyen akció, egy ilyen társasággal. Az egész fájdalmasan szürreális és álomszerű, ahogy lágyan szól a zene, ők elterülnek a székeken, Bucky egy boldog, halvány mosollyal Lokira dőlve élvezi, hogy az isten simogatja a haját, és pont az a furcsa, hogy egyikük sem érzi ordítóan természetellenesnek a helyzetüket. Egyszerűen csak fáradtak.
-
Na és, hová lesz a fuvar, uraim? - dobja fel a kérdést Tony, mint
a pilóta főnöke, aki lusta vezetni a gépet, miközben a
whiskey-re bambul a poharában. Erre az egész csapat Lokira pillant,
aki úgy tesz, mintha gondolkodnia kéne a válaszon, holott már rég
megtervezte, hol fognak élni, most csak kiélvezi a feszült
figyelmet.
-
Norvégiába.
mamáám
VálaszTörlésNagyon vártam már a folytatást, és szokás szerint nem kellett csalódnom, sőt! Kijelenthetem, hogy eddig ez az abszolút kedvenc. Nem elég, hogy a sztori rém zseniális és a filmvásznon is akármikor megállná a helyét (FILMVÁSZNAT NEKI) de még a szövegek is ütnek. Bucky és Loki szerelme végtelenül édes és egyszerre érdekes, egyben felemelő érzés azt látni, hogy Steve és Tony együttműködnek Lokival. Mégis mindennek megvan a miértje, és SZERELMES! LOKI, zabálom meg.
Imádtam azt a részt, amikor Thor Heimdallról beszél, én is így gondolkozom a kapuőrről. Tony MINDEN része zseniális, azon a szervkereskedős dolgon kiégtem XD ANNYIRA TONY! Meg a harcnál is, totál önmagát adta. Ez a pasas...
Loki, jaj. Annyira szeretem. Ez a repülő kell meg te hogy vezesd, annyira illett hozzá :'D Meg igazából minden. Fordulatokat is kaptunk ám rendesen!
Bwah, imádom.
Aaaaaannyira szeretem a kommentjeid, hát hadd haljak már ide! Nekem is az az egyik kedvencem, mikor Thor Heimdallról beszél, szerintem annyira illik hozzá egy ilyen döntés, de az egész fejezetet nagyon szerettem írni. Közel a történet felénél vagyunk, annyira furcsa! Köszönöm ezt a sok szép szót, túl jó vagy hozzám, annyira örülök, hogy van rajtam kívül, aki szereti ezt a történetet :3
Törlés