Meglepetések
Powerless!AU Dadnetoval, drag!Charles-szal és női ruhákkal próbálkozó Peterrel, akinek fogalma sincs róla, mit gondoljon erről. Fluff/crack-nek indult, de aztán mégse tudtam elviccelni a témát. Azért alapvetően aranyos és vicces. (Kép meg majd jár hozzá egy olyan pillanatban, amikor nem kell attól tartanom, hogy összeomlik a net. Ne haragudjatok. Meg majd lesz magyarázat is a hosszú eltűnését.)
Erik sosem képzelte,
hogy szülő lesz, amíg az anyjuk be nem állított a gyerekeivel.
Valahogy úgy képzelte az életét, hogy eligazgatja a cégét,
aztán eléldegél magában, egyébként is mindent egyedül
intézett, nem érezte, hogy valaha is szüksége lenne társaságra.
Szóval, az ikrek eléggé meglepték - hát még a nő, aki átadta
őket. Magda ragyogó jelenség volt, mikor azon a nyolc évvel
ezelőtti fesztiválon igen közeli ismeretséget kötött vele, és
most sem volt kevésbé kirobbanó, de az energiatartalékai
látványosan megcsappantak a két gyerektől.
- Meg akarták ismerni az
apjukat. Azt mondták az irodában, hogy elfoglalt vagy, úgyhogy
gondoltam, itthon zavarlak. Ne hívj, ha nem bírsz velük, hétvégére
a tieid - jelentette be Magda, adott egy-egy puszit a gyerekeknek,
aztán elviharzott, mondván, várja a fodrásza. Erik csak állt ott
leforrázva, mint két gyerekkel a küszöbén, akiknek a neve sem
jutott eszébe (pedig Magda mondta, alig öt perce!), és úgy
érezte, most sokkal inkább lenne egy csatatéren, mint otthon. Nem
kellett sokat várnia, hogy teljesüljön a vágya, mert amint a
gyerekek felszabadultak, a nappali és lassan az egész alsó szint
kezdett úgy kinézni, mint egy háborús övezet, bombázás után.
Fogalma sem volt, mit kezdhetne velük, mindent megnéztek,
megfogtak, Peter (felírta alkohol filccel mind a két gyerek
homlokára a nevét, miután megkérdezte tőlük még egyszer,
hosszas vívódás után az önérzetével) pedig elképesztő
érzékkel rendelkezett a dolgok árát illetően, mert az apja
legkülönbözőbb és egyben legdrágább dolgait csócsálta meg
boldogan.
Amikor már kezdte magát
igazán egy rémálomban érezni és azt fontolgatni, hogy egyszerűen
bezárkózik a fürdőbe és addig nem jön ki, amíg csend nem lesz,
remélve, hogy a gyerekek hazatalálnak valahogy az anyjukhoz, mint
valami megmentő angyal, lelibbent az emeletről Charles. Charles az
a fajta srác volt, akinek csak a felejthetetlen éjszaka miatt
jegyezte meg a nevét, de mivel nem tervezett vele hosszabb távra,
tulajdonképpen az ikrek érkezésekor teljesen meg is feledkezett
róla. Azonban mielőtt akár csak elkezdhette volna kínosan érezni
magát, a srác olyan természetességgel leállította a futkosó és
sikongató gyerekeket, hogy Erik nem tudta eldönteni, féltékeny
legyen, boldog, vagy csak szimplán döntse meg itt helyben
Charles-ot hálája jeléül. Végül arra jutott, mivel gyerekek
előtt talán még sem kéne megjátszani a harmadik verziót, csak
féltékeny boldogsággal figyelte hátulról a jelenetet, amíg
Peter ki nem jelentette „Apu is jöjjön már játszani!” Így
hát remegő gyomorral és boldog szívvel ment oda az új
gyerekeihez, hogy megismerkedjen velük, az egyéjszakása
segítségével. Charles aztán előlépett egyéjszakásból több
napossá, majd több éjszakássá, míg aztán három hónap után
úgy döntöttek, most már igazán semmi értelme külön lakni,
úgyhogy át is cuccolt Erikhez.
Ez csak azon a ponton
vált kissé kínossá, amikor Charles nyitott ajtót Magdának
teljes valójában, gyerekek meg rögtön a nyakában kötöttek ki,
és ahogy Erik álmosan figyelte őket, lassan leesett neki, hogy
valami nincs rendben. Mint kiderült, Charles volt Magda fodrásza,
akihez azóta is járt, és lelkesen kibeszélték a gyerekeket,
Magda régi egyéjszakását és Charles új pasiját - aki, mint
kiderült, egy és ugyanaz az ember. Erik nagyon szerette volna
elásni magát abban a szent pillanatban, de szerencsére a kölykök
anyja végül jól vette az akadályt, és még örült is neki, hogy
a jelek szerint Erik és a gyerekek is jó kezekben vannak, és bár
igaza volt, a férfi egy kicsit zokon vette, hogy Magdának az az
elképzelése, ő nem tud vigyázni a gyerekeire.
Erik életében azonban
sorra jöttek egymás után a meglepetések, amik csak nem akartak
elpártolni tőle, így történt, hogy egy szombat reggel egyik
kezével a kávéjába, másik kezével meg a kilincsbe kapaszkodva
bámult halálra váltan az ajtajában álló gyámügyesre. Először
az jutott eszébe, hogy Peter kikotyogta valakinek (talán pont az
anyjának), hogy véletlenül látták, hogy is szokta meghálálni a
konyhaasztalra dobott Charles-nak az egész napos gyerekvigyázást,
mert neki dolgozni kellett, és most elviszik őket, amit talán az
első alkalommal nem bánt volna, de most már határozottan igen.
Még mindenki aludt a házban, és ő is ezt tette volna, lehetőleg
egy Charles-takaróval, főleg a tegnap éjjeli bújócska-parti után
(az ikrek szerint nem volt túl kreatív ötlet állólámpának
álcáznia magát). Így hát, szokatlanul sok ideig tartott, míg
értelmi képességei voltak hajlandók annyira felébredni, hogy
megértse a helyzetet, de akkor meg nagyon szeretett volna leülni.
Minden más alkalommal, úgy durván három hónappal ezelőttig azt
mondta volna, hogy „Akassza más nyakába a gondot” és rácsapta
volna az ajtót a nőre, de most ott volt előtt Lorna, aki
felpislogott rá a hatalmas szemeivel, mögötte az emeleten meg a
másik két gyere, szóval képtelen volt csak úgy nem-et mondani.
Nos, így lettek
Lehnsherrék állandóan hárman (gyakorlatilag két Lehnsherr és
egy Xavier), minden vagy két hétvégente pedig öten, így Erik
eddig praktikus és totálisan hideg háza megtelt egy csomó
használhatatlan kacattal, amibe ő állandóan belelépett, Charles
könyveivel, amiket egy idő után már meg sem próbált arrébb
tenni, és legfőképpen - élettel.
Ez tíz éve volt. Azóta
volt egy esküvő időközben, Charles fehér öltönyben, Erik meg
lilában, mert állítása szerint a feketében úgy nézett volna
ki, mint egy pingvin, és ezt mindenki ráhagyta, Lornát elég hamar
hivatalosan is örökbe fogadhatta, aztán egyszer csak nyár lett,
és az ikrek jöttek nyaralni.
- Lornaaaaaaaaaaaaaaaa! -
vetődött be Peter az ajtón, totálisan ignorálva az apját és a
karjaiba kapta, majd megforgatta az épp reggeliző húgát, aki így
sikeresen beterítette a nappalit tejjel és müzlivel. Erik nem
szólt semmit.
- Szia apa. - Wanda
megpróbált kierőszakolni egy mosolyt, ami halványan, de sikerült
neki, majd egy gyors ölelés után szintén besasszézott a
nappaliba és puszit váltottak Charles-szal, akin úgy lógott az
egy szem tizenhét éves fiuk, mintha még mindig nyolc lenne. Erik
valahol úgy érezte, hogy teljesen jogos, amiért a gyerekei jobban
szeretik Charles-t, mint őt, hiszen Charles volt mindig otthon
velük, tulajdonképpen ő is nevelte fel a kölyköket, amikor itt
voltak. De voltak azok a kis pillanatok - hogy Peter megkérte,
segítsen már a leckéjében, mert Charles vásárolni volt, és bár
Erik nem különösebben volt jó biológiából, mindent megtett,
amit tudott, vagy mikor Wanda megkérdezte, szerinte melyik felső
illene jobban a szoknyájához, de egyszer még Lorna haját is
befesthette. Lorna haja tizenhárom éves kora óta kitartóan zöld
volt és úgy tűnt, nem különösebben tervez leszokni róla, ahogy
Peter sem az ezüstről, bár ő alig egy éve szokott rá erre a
színre. Azelőtt kék volt. Erik hálát adott, hogy legalább Wanda
tartja a normális színek vonalát a vörössel, és ezért elnézte
neki a fekete körömlakkot, meg a fura szokásokat. Bár, Lornának
is elnézte a zöld rúzst, azon az alapon, hogy hiába szólna rá a
lányára, akkor se hallatna rá, így Erik megkímélte magát egy
csúnya veszekedéstől, Lorna meg boldog volt.
- Papa, terveztél is
valamit vagy nézhetek tévét egész nap? - kérdezte Peter, aki már
ismerte annyira a családját, hogy még a kérdés előtt levetette
magát a bőrkanapéra. Charles sűrűn pislogott, ami felért egy
bocsánatkéréssel, így egyetlen fiuk bekapcsolta a tévét és
választott valami kellően bömböltethetőt a videótárból.
- Nos, ami azt illeti,
nekem van ma egy esküvőm, úgyhogy ma apátokra bízlak titeket -
köszörülte meg a torkát Charles -, de holnap bepakolunk a
lakóautóba és két hétig kirándulni fogunk! - próbálta menteni
a menthetőt, mire Peter a levegőbe dobta a karjait.
- Király! Megyünk
megnézni a Grand Kanyont, meg minden? - Peter lelkesedésében még
a filmtől is elfordult, ezüst nadrágja recsegett a bőrön, ahogy
feltérdelt és a támlára könyökölt. Erre még a lányok is
előkerültek a kertből, mindössze két fej, egymásba omló vörös
és zöld tincsekkel, ahogy bedugták a fejüket a házba, hogy
jelezzék, ők is léteznek.
- Nos, még meglátjuk,
amit szeretnétek, de biztos vagyok benne, hogy jó lesz. Bírjatok
ki egy napot apátokkal - győzködte őket, mire a tinédzsersereg
megvonta a vállát.
- Csak túléljük
valahogy - közvetített Peter, aztán már vissza is fordult a
filmhez, szétterülve a kanapén. Annyival azért megtisztelte a
házirendet, hogy előbb lerúgta a bakancsát.
Erik kikísérte
Charles-t az ajtóig, majd miután búcsúcsókot váltottak,
könyörgően megragadta a karját, hogy visszatartsa.
- Ne hagyj itt velük.
Tíz éve ismerem kölykeimet, de nem tudom őket nevelni - kérte,
miközben Charles még egyszer odabújt hozzá és feltörleszkedett
egy tényleg-utolsó csókra.
- Egy napot te is kibírsz
a gyerekeiddel nélkülem. Ha baj van, hívj fel és szaladok.
Szeretlek - mondta Charles, aztán nagy nehezen kiszabadította magát
a férje marasztaló öleléséből és integetve elindult.
- Én is téged! - szólt
utána Erik, és Charles integetett még egyszer a kertkapuból.
Valami fura okból imádott tömegközlekedni, pedig Erik vett neki
egy autót a születésnapjára pár éve, de azt csak akkor
használta, ha nagyon sietett valahová. Miután becsukódott az
ajtó, Erik rögtön elővette a telefonját - Charles utcáról
szóló, hangos nevetése megmelengette a szívét.
- Igen? - tettette a
tudatlant, ahogy beleszólt a telefonba.
- Baj van.
- Nincs baj, Erik. Nem ég
a ház a gyerekek annyira épek, mint általában, most léptem ki az
ajtón. Megérdemeltek egy közös napot, menj - mondta lágyan
Charles, majd letette.
Végül, a nap nem is
volt annyira katasztrofális, mint attól Erik tartott, már nem
kellett attól tartania, hogy a gyerekek mindent felborítanak és
megrágnak, bár Lorna behordta a sarat a bakancsával, de az volt a
legkevesebb. Lornának volt az az általános elképzelése, hogy
teljesen össze nem illő ruhadarabokkal fogja meghódítani a
divatvilágot, így a ruhatára az elképzelhető legszínesebb és
legfurcsább gardrób volt, amit Erik valaha el tudott képzelni.
Szerencsésnek érezte magát, amiért Charles szeretett ruhát
vásárolni, mert ő biztosan nem bírta volna tovább tíz percnél
a boltban, ellenben Peterrel közösen remekül elvoltak a műszaki
részlegen órákig. Éppen ebédet csinált, megkönnyebbülve, hogy
drága fia megunta a filmnézést maximum hangerőn, és most csak a
szobájából hallatszott ki valami zene, ami inkább emlékeztetett
a féltestvére egyik CD-jére, már amennyire Erik ismerte a
gyerekei ízlésvilágát.
Peter az ágyán heverve
videojátékozott, de már kezdte nagyon unni, hogy harmadjára
játssza végig ugyanazt, úgyhogy kikapcsolta a játékot és
eldobta az ágy másik végébe, majd végignyúlt az ágyon. Nagyon
unta magát, sajnálta, hogy az összes barátja, akihez leléphetne,
most nyaral, így egyedül maradt az egész városban. A húgai jól
elvoltak egymással, neki meg maradt a szobája, meg a Lornától
csórt CD, ami nem is volt rossz, és legalább nem hallgatta még
rongyosra. Nem is tudta, hogy jutott eszébe az ötlet, hogy
körülnézzen, de a lányok épp lent voltak a kertben, ő meg
valamivel megpróbálta elütni az unalmát, szóval először Lorna
szobájába surrant be, ahol már amúgy is járt egy csomószor. Nem
is tudta, hogy ő csente el gyakrabban a lány cuccait vagy fordítva,
de a húga szerette a bő pólókat, ami rá pont jó volt, és már
régóta tervezgette, hogy valamelyik halloween-kor Lornának
öltözik, ha már úgyis annyi cucca volt tőle. Fintorogva húzta
be a gardróbját, semmit nem talált, csak a citromsárga dzsekijét,
de az meg nem volt jó rá.
Wanda szobájába már
óvatosan, lábujjhegyen szökött be - előtte levette a bakancsát
is, nehogy összekoszolja a szőnyeget. Wanda szobájában mindig le
volt húzva a redőny és gyertyák égtek a villany helyett, minden
vörös volt és fekete, a lángok fénye lobogva festette a falra
Peter árnyékát. Csak félve, az ujjai hegyével érintett mindent
az ikertestvére dolgai közül, nem akart semmiben sem kárt tenni
véletlenül, miközben körülnézett. Kinyitotta a gardróbot is,
de a lány ruhái sosem az ő stílusát tükrözték, így hamar
vissza is csukta az ajtót és úgy, ahogy jött, hangtalanul
kisurrant a szobából.
Már csak Erik és
Charles hálószobája maradt. Utoljára kiskorában járt ott,
amikor az éjszaka közepén felkelt valamire, fogalma sem volt, mit
fog majd találni két apja szentélyében, bár sosem tiltották meg
nekik, hogy bemenjenek, de eddig nem is igazán volt kíváncsi a
szoba tartalmára. Most azonban, ahogy szintén bakancs nélkül
besunnyogott, fokozottan figyelve arra, hogy hall-e lépteket, ahogy
a lépcsőn jönnek felfelé, úgy érezte magát, mintha legalább
titkos küldetésen lenne és rajta múlna Amerika biztonsága.
Mindent óvatosan nézett át, beleszagolt az egyik kölnibe, de
rögtön el is tartotta magától, az orrát ráncolva, és a
szekrényben talált órákra is csak egy vágyakozó pillantást
vetett - Lornától elszedni a cuccait más volt, mint akármelyik
apjától elvenni valamit, még ha tetszett is neki. Kíváncsian
pillantott a gardróbba, bár nem várt túl sok érdekes dolgot, és
el is húzta a száját Erik garbói és Charles mellényei láttán.
Nem volt túl sok látnivaló egyik gardróbban sem, és éppen már
behúzta volna a tükrös ajtót, amikor a lámpa fényében
megcsillant valami. Letérdelt és egészen derékig elmerült a
felakasztott ruhák és a földön lévő cipők között, mire
sikerült kihúznia a padlószőnyegre a dobozt, melyből egy
flitteres anyag lógott ki. Ezüst színű volt, először arra
gondolt, Charles talán farsangra vette vagy hasonló alkalomra, de
amikor felnyitotta a dobozt és meglátta, mi van benne, tátva
maradt a szája.
Két ujjal fogta meg a
szoknya sarkát, és úgy emelte ki, hogy jobban megnézhesse, de
semmi kétség nem fért hozzá: egy nagyon csinos, ezüst színű,
flitteres koktélruhát tart a kezében, a dobozban pedig volt hozzá
illő cipő és ékszer is. Először nem tudta, elszörnyedjen-e,
hogy az egyik apja ilyeneket rejteget a szekrényében, el sem akarta
képzelni, mi lehet még ott és mit csinálhat velük idebent Erik
és Charles, mégis bemászott, hátha talál még további
dobozokat. Talált egy hosszú, királykék báliruhát, egy apró
vörös szoknyát hozzá illő toppal és még pár ruhát, mire
pedig észrevette magát, már a földön ült, körülötte
szétszórva a ruhák, és továbbra is az ezüst koktélruhát
szorongatta a kezében. Kényelmes anyaga volt, nem tűnt úgy,
mintha a flitterek zavaróak lennének, és borzongva kapta magát
azon, hogy elgondolkodik rajta, vajon tényleg zavaró lehet-e. Nem
akarta elképzelni a két férfit szex közben, mégiscsak a szülei
voltak, és szerencsére Charles képe helyett folyton az úszott be
a szeme elé, mit szólna Erik, ha meglátná egy ilyen ruhában és
széles vigyor terült el az arcán.
A ruha pontosan passzolt
rá, irigylésre méltóan kiemelte az alakját, mint Lorna vonalait
a testhez álló cuccai, csak talán kevésbé kihívóan. Az
összképet kicsit rontotta a szőr a lábán, de ez nem akadályozta
meg abban, hogy a zokniját ledobva belebújjon a csinos, ezüst
magassarkúba, amit a dobozban talált. Furcsa volt a lábán, mert
erősen szorult rá, és határozottan kényelmetlen volt, de éppen
passzolt. Nem volt magas a sarka, de így sem tudott volna járni
benne, így mielőtt belelépett a pár másik felébe is, leült az
ágyra. Röfögve felröhögött, ahogy szembenézett a tükörképével
- sosem hitte volna, hogy női ruhában látja magát viszont, de a
saját nevetése egy kicsit bele is markolt a szívébe és rögtön
lerúgta magáról a magassarkút. Hogy képzelhette? Nem elég, hogy
Charles valószínűleg haragudni fog rá, mert elszedte a cuccait és
kérdés nélkül felpróbálta őket, de el sem tudta képzelni,
Erik mit fog mondani, ha meglátja női ruhában. Hirtelen az egész
nem tűnt olyan viccesnek, mint az elején, és már éppen le akarta
rángatni magáról a ruhát is, mikor az ajtó kinyílt és teljesen
gyanútlanul, belépett rajta Erik.
A világ egy pillanatra
megdermedni látszott - a férfi döbbenten meredt az ágyukon
ücsörgő fiúra, akinek az arckifejezése egyébként is sírásra
állt, de a fejlemények fényében úgy tűnt, tényleg menten el
fogja sírni magát. Erik fejében egy pillanat alatt rengeteg
gondolat futott át és ötlet, mit mondhatna, de végül, mint
mindig, megint tökéletes apai csődöt mondott.
- Mégis, mit csinálsz?
- bukott ki belőle a lehető legrosszabb kérdés, amit csak
feltehetett a fiának, aki talán élete egyik legnehezebb pillanatát
éli át jelenleg. Peter a takaróba markolt és félrefordította a
fejét, a hangja megbicsaklott, ahogy magyarázkodni próbált.
- Én csak... én nem...
Sajnálom apa, csak unatkoztam és körülnéztem, aztán megtaláltam
a dobozokat és tudni akartam, papa miért... mármint... hogyan... -
makogta erőtlenül, és idegesen megdörgölte az arcát, amitől
Erik csak még jobban kétségbeesett. Nyelt egyet, hogy azzal is
időt nyerjen, majd közelebb lépett a fiához, végül leült mellé
és tétován kinyúlt felé, de Peter elhúzódott az érintése
elől. Erik megköszörülte a torkát.
- Nézd, semmi... semmi
baj nincs azzal, ha tetszenek az ilyen ruhák. Nekem is nagyon
tetszenek, amikor Charles hordja őket...
- Apa! - csattant fel
Peter valamivel határozottabban, és főképp határozottan
elborzadva. Nem különösebben akart tudni a szülei szexuális
életéről, legalábbis ennél jobban nem.
- Ezzel csak azt akarom
mondani, hogy ha esetleg végül egy hozzád illő fiút hozol haza,
azzal semmi baj sincs. Végül is, Charles is férfi, mint tudod és
nos, boldogok vagyunk - igyekezett tisztázni a helyzetet, a tőle
telhető legjobban, és arra számított a legkevésbé, hogy ezek
után a fia még mindig kissé sírós, remegő hangon, de felnevet.
- Jézusom apa, van
barátnőm! Én nem... nem a fiúkat szeretem, csak tudni akartam,
hogy állna. Az én színem - vonta meg a vállát, már valamivel
nyugodtabban. - Akkor nem haragszol? - nézett végre rá a sírástól
kivörösödött szemeivel, mire Erik magához ölelte. Peter a
vállára hajtotta a fejét, megnyugodott, aztán csak ültek ott
csendben, hosszú percekig, amíg odalent nem csapódott a bejárati
ajtó, mire mindketten felrezzentek.
- Hazajöttem! Hol a
családom? - kiáltott boldogan Charles és a hangok alapján a
lányok már boldogan üdvözölték is. Erik egy kicsit zavartan
húzódott el a fiától, nem tudva, mit mondjon ezek után, úgyhogy
megint csak megköszörülte a torkát és elhatározta, hogy soha
többé nem hagyja elmenni Charles-t itthonról.
- Gyere le, ha... nos, ha
úgy érzed. Akarod, hogy ebéd előtt megbeszéljük ezt...
hármasban? - kérdezte Petert óvatosan, mire a fiú elgondolkodott.
Az apja nem volt rá dühös, és nem tudta elképzelni, hogy Charles
mérges lenne amiatt, hogy felpróbálta a ruháit, így egy kicsit
félve, de bólintott. - Rendben, akkor felhívom Charles-t. Addig
várj meg itt - mondta, aztán kisietett. Feszélyezve érezte magát,
de nem azért, mert Peter női ruhát hordott, a fia ezüst haja után
úgy öltözött, ahogy akart, inkább azért, mert sosem hitte
volna, hogy elérkezik az a pillanat, amikor a szexualitásról kell
beszélnie a fiával, ezt sokkal inkább bízta volna a párjára,
jobban értett a kölykök lelki világához.
Szinte felráncigálta
szerencsétlen Charles-t az emeletre, Peter még akkor is ott
ücsörgött az ágyon, az ezüst ruhában, de a nevelőapja nem
botránkozott meg, az első reakciója egy lelkes mosoly volt, amivel
a lehető legjobban meglepte Petert. Mindenre számított, csak erre
nem.
- Erik olyan sápadt
volt, hogy azt hittem, baj van, de ez a ruha igazán a te színed!
Szeretnéd megtartani? - kérdezte, olyan természetességgel, mintha
egy dzsekiről beszélgetnének és nem egy flitteres ruhácskáról.
- Persze, csak ha tetszik - puhatolózott, ahogy közelebb lépett és
leült mellé.
- Assz'em tetszik. Nem
tudom - vonta meg a vállát Peter tanácstalanul. - Csak kíváncsi
voltam. Nem akarok ilyenben utcára menni vagy valami. Az fura lenne
- jegyezte meg, ahogy elképzelte, mégis hogyan festene, ha
végiglejtene Wanda egyik szoknyájában az utcán. Beleborzongott a
gondolatba.
- Megkapod itthonra, ha
kéred. Rajtam úgyis régen volt. Szeretnéd, hogy megtanítsalak
járni benne? - mutatott a magassarkúra érdeklődve, és mikor
Peter elképzelte, hogyan bénázik azokon a sarkakon, önkéntelenül
is mosoly görbült a szájára.
- Aha. Kipróbálnám -
felelte végül. Ahogy Charles megölelte, belekapaszkodott a férfi
ölelésébe, ő pedig megnyugtatóan az ezüst tincsek közé fúrta
az ujjait és megsimogatta a fejét.
- Gyere ebédelni, utána
miénk az egész délután - nyújtotta a kezét Charles, azonban
mikor Peter felállt, csak akkor tudatosult benne, hogy még mindig a
koktélruha van rajta.
- Öhm... előbb ezt
leveszem - mutatott magára, mire a nevelőapja megértően bólintott
és kivonszolta a szobából az ajtóban ácsorgó Eriket, majd
diszkréten becsukta az ajtót.
Ebéd után, a lányok
legnagyobb megdöbbenésére Charles megjelent négy pár
magassarkúval a kezében, mind a nyolc sarok vastag volt és stabil,
ráadásul nem is olyan vészesen magas, de még így is értetlenül
és kissé bizalmatlanul méregették a kezükbe nyomott darabokat.
Peter az ezüst magassarkút kapta, ami illik a flitteres ruhához, a
ruha maga pedig már ott pihent a szekrénye alján, abban a
dobozban, amiben találta.
- Megtanítalak titeket
magassarkúban járni! Mindegyik a ti méretetek, és ha esetleg
később kinéztek magatoknak egyet, nem lesz olyan akadály, hogy
azért nem veszitek meg, mert nem tudtok benne járni - jelentette ki
Charles lelkesen, míg Erik az öklére harapott, hogy visszafojtsa
azt a sokat sejtető mosolyt, amivel mindig a párja lágy
csípőringását illette, míg ilyen cipő volt rajta. Olyan
kecsesen járt bennük, amit sok nő megirigyelt volna, és erősen
el kellett terelnie a figyelmét a fenekéről is, hogy ne az legyen
minden gondolata, mennyire szeretné elrabolni a gyerekek elől, fel
a hálóba.
- De Peter miért? -
kérdezte Lorna értetlenül, miközben ledobta a bakancsát és a
lábára illesztette a csinos, okkersárga cipőt.
- Mert a bátyátoknak is
értenie kell, milyen nehéz ebben járni. Szeret futni, ha ebben tud
járni, olyan lábizmai lesznek, hogy Olimpiát nyer vele! -
magyarázta türelmesen, mire Peter megkönnyebbülten felszusszant.
Egy kicsit tartott tőle, mit szólnának a nővérei ahhoz az egész
korábbi jelenethez, még ő sem volt biztos benne, hogy mit érez,
és addig nem akarta szétkürtölni az egész családnak, Eriknek és
Charles-nak se mondta volna el, ha Erik nem kapja rajta. Így hát, ő
is belebújt az ezüst cipellőkbe és az asztalba kapaszkodva
óvatosan felállt, majd ingatagon próbálta megtartani magát.
Feszült a vádlija a szokatlan tartástól, és amikor megpróbált
lépni, olyan vészesen megingott, hogy inkább visszaült a
kanapéra. Először elkeserítette, hogy ennyire béna, de látva a
mindig bakancsban járó-kelő Lornát, ahogy szintén visszazuhan
mellé a kanapéra, felnevetett, és az egész család nevetett vele,
az újabb és újabb próbálkozásokon, miközben Charles néha tett
pár kecses lépést előttük, hogy mutassa a példát. A nap végén
úgy zuhant ágyba, égő talppal és vádlival, mintha legalább
egész nap hegyet mászott volna, de a párnából kidugva a fejét,
egy kicsit elmosolyodott, amint a nyitott gardróbja mélyén megbúvó
dobozra gondolt. Charles bedugta a fejét.
- Azt hiszem, holnap még
nem fogunk olyan sokat kirándulni - mosolygott, majd beljebb lépve,
egy szeretetteljes csókot nyomott a fia fejére. - Jó éjt.
- Jó éjt. És papa!
Kösz mindent - mosolygott vissza, aztán ahogy Charles leoltotta a
lámpát és becsukta az ajtót, Peter zsongó fájdalommal a lábában
és bizsergő boldogsággal a szívében, elaludt.
Jaaj, hát ez valami nagyon édes kis történet voolt ;u; nagyon szerettem ahogy belevittél egy kis szomorú jelenetet, mégis ilyen vidám hangulatúnak mondható az egész.
VálaszTörlés(és milyen cuki már Charles is és a bizonytalan apuka Erik, hát meghalok)
Köszönöm, hogy olvashattam :3
Ahh köszönöm, vegyes érzéseim voltak a történettel kapcsolatban, mert szeretem, de iszonyúan bizonytalan vagyok Cherikékkel, bizonytalan identitású karakterrel meg még sose volt dolgom olyan értelemben, mint Peter. Viszont örülök a pozitív visszajelzéseknek, és jaj, új név a blogon <3
TörlésHát ez valami csodááálatos volt. OuO
VálaszTörlésSzívmelengető, bájos, mégis volt benne egy elgondolkodtató és mély vonulat, pláne amikor Erik a maga cukkerságosan esetlen módját kifejti a fiának, hogy nem gáz, ha a fiúk felé kacsingat. Az a rész volt a kedvencem, mert igen ilyen szülők kellenének a világra (bár oké, nem feltétlen olyanok, mint Erik (bocs Erik, de rém béna vagy xD)) de érted, na. Elfogadást kérek.
Cherikék is hihetetlenül jól állnak neked, végtelenül élveztem az olvasását :) Egyre gördülékenyebb és gördülékenyebb lesz a stílusod, egyszerűen szuper vagy.
még sok ilyet :**
Nekem melengeti a szívem ez a sok szép kommentecske *.* Köszönöm szépen drága, öröm neked örömöt okozni.
TörlésTalán így félévente egy Cherik becsúszik, aztán ki tudja, most se terveztem, csak jött :D Amúgy én tökre bírnék egy ilyen Cherik-páros apukákat, Charles kiegyensúlyozza Erik bénázását :P