Valami, amiről beszélnünk kell

Sziasztok kedveskék, akik a Frostwinter-mánia ellenére is felnéztek még hozzám!:3

Nem terveztem a közeljövőben személyes jellegű bejegyzést kitenni, de ez nem is egészen olyan lesz, mint az eddigiek, sokkal inkább a blog témájával foglalkozik, mint velem, ami ugyebár nem más, mint: fanficek. Lehetnének ezek mondjuk saját történetek is, csak akkor a téma, amiről beszélni akarok, nem lenne releváns. És én fáradt vagyok ilyenkor ilyeneket boncolgatni és mielőtt bekapcsoltam a gépet, olyan jól kitaláltam, mit akarok pontosan leírni, most meg elfelejtettem. Ez mindig így van.

Naszóval.

Ami körül forog a jelenlegi bejegyzés, az egy olyan hiba, amivel úgy hiszem, nagyon sokan küzdenek írók közül, legalábbis az ismerősi körömben mindenképp: a hasonlítgatás. "Jaj, miért nem olyan jó, amit írtam, mint az övé?" "Ő a példaképem, túl akarom őt szárnyalni, de hát őt nem lehet!" "Már megint nem úgy sikerült ez a történet, mint az övé!" "Ő miért kap több kommentet, mint én?" - csak néhány, amivel én is aktívan küszködöm. És itt jön a csavar: ez nem mindennel van így.

Vegyük először a meglepő tényt, hogy VÉGRE van egy több fejezetes történetből második rész, amit elkezdtem írni. Talán népszerűbb lenne, ha Thorki vagy Frostiron lenne (látva a Lelkünkbe vésett vétkeinkre érkezett kommentek és Rejtegetnivalókra érkezett kommentek különbségét), de életemben először úgy érzem, nem érdekel. Ahogy Gwencsinek megfogalmaztam valamelyik nap facebookon: "Ezt a történetet a fiókomnak is megírnám" és azt hiszem, itt a kulcs. Ismerek fanficírókat, ismerek szerintem nagyon jó fanficírókat, olvasok és szeretek olvasni tőlük, nem tudom, ők hogy vannak vele, de azt hiszem, ha már megírunk valamit, azért van blogunk, mert szeretnénk megmutatni. Minden, amit valaha írtam, végig egy zavaró görccsel a gyomromban készült (már ami nem saját történet volt, mert annál sosem éreztem ilyet, erről lentebb), hogy ez vajon jó lesz? Megfelel majd az elvárásoknak? Jobb lesz, mint XY-é? Vajon lesz olyan, mint az előző, amit írtam, annak ellenére, hogy azzal sem voltam elégedett? Nem mondom, hogy túl vagyok ezen, mert ez nem igaz, de felismerem, hogy ez hiba. Méghozzá a legnagyobb hiba, amit író elkövethet. Mégis milyen elvárásoknak akarsz megfelelni? Ki a jó fenének írod azt a történetet, magadnak vagy másoknak?

Vegyünk egy példát, csak az én szemszögemből:

- Halottsápadt hajnalon: Elismerem, nem utálom. Szerettem megírni, de nehéz volt, rengeteg hibát találtam és találok benne máig, elsietettnek érzem a végét (mint nagyjából mindennek), tulajdonképpen legszívesebben újraírnám, de nem teszem, mert ez így jó. Nem tudnám hogyan újraírni, mert valószínűleg ugyanilyen lenne. Megírtam, kissé szájhúzogatva feltettem, mert Gwencsinek készült, meg amúgy is frissíteni illett volna már. Remegett a gyomrom, na vajon ez hogy fog tetszeni az embereknek, vajon mennyien olvassák, na vajon. Kaptam rá két kommentet (két csodálatos kommentet, ami megmentette a lelkemet azzal a ficcel kapcsolatban és mindig mosolygok, ha visszaolvasom őket), vártam, de nem érkezett több és ahogy az idő telt, úgy néztem egyre csúnyábban erre a ficre. "Nem vagy jó" gondoltam. "Nem vagy olyan jó, mint másoké. Miért nem tudok olyan jót írni, mint mások?" - megint a hasonlítgatás.

- Rejtegetnivalók: Ez a történet több szempontból is áttörés volt az életemben. Nekivágtam és szerettem, élveztem, imádtam, elvesztem a párosban, a történetben, a tervezgetésben (jelenleg a felkerült kettőn kívül tervben van még öt rész) és úgy éreztem, ők az enyémek. Visszaolvasva, persze biztos vannak ennek a történetnek gyengeségei, de nem fanyalogva gondolok rájuk, hanem úgy, hogy "ezzel együtt az, ami". Azt hiszem, így kéne néznem mindenre.

És itt a kérdés: MIÉRT van ez?

A válasz pedig egyszerű: Soha nem olvastam még ezelőtt Frostwintert. Persze, valószínűleg az is közrejátszik, hogy a páros két tagjába külön-külön is halálosan szerelmes vagyok, úgy mint másik Marvel karakterbe nem, de ami a fontos, hogy nincs mihez hasonlítani. Persze ez nem megoldás a későbbi problémáimra, a szeretnék még mondjuk Frostiront vagy Thorkit írni, de kiindulási alapnak bőven jó. Láttam velük fanartokat, gyűjtöm is őket lelkesen, utánakerestem, van-e velük angol fanfiction, van, de nem olvastam el (ez főként lustaság, mert nem szeretem annyira megerőltetni az agyam, hogy angolul olvassak. majd). Ahogy Raistlin is írta nekem egy kommentben, mikor erről a témáról beszélgettünk: "Költőre sose vagyok féltékeny, mert nem vagyok költő, nem vagyok féltékeny publikált szerzőkre, mert nem vagyok publikált szerző. "

Tehát a Rejtegetnivalók tulajdonképpen egy saját történet is lehetne, ha nem a Marvel világában már létező karakterekkel íródott volna/íródna éppen. Egy saját történetnél nem vagyok féltékeny senkire, mert senki nem írt még az én karaktereimmel semmit, hiszen az enyémek. Itt nincs miért azt mondanom, hogy ez nem olyan, mint a példaképeimé, hiszen ők hasonlót sem írtak még! Nem gondolom úgy, hogy ennek a történetnek meg kell felelnie valaminek, vagy jobbnak kell lennie valaki másénál. Amit kell csinálni, azt az ember sosem csinálja szívesen, márpedig úgy gondolom, valaki azért ír, mert szeret írni, nem? Elolvassa, aki elolvassa, tetszik, akinek tetszik, éppen elég boldog vagyok azzal, hogy Gwencsi olyan jónak találta a történetet, hogy Frostwinter shipper lett belőle, annak ellenére, hogy ez egy nem túlzottan ismert és elfogadott páros.

MEGOLDÁS, avagy mit kezdjünk ezzel

Nemrég még azt mondtam, mikor Reyklani egy zseniális Frostiron ficét olvastam, hogy "éntöbbetfrostirontsohasohasoha". Na, betartottam ezt komoly két hétig, de higgyétek el, elég kemény volt ebből kimászni és kimászni újra meg újra, ahányszor olvasok valami jót. Márpedig ilyen ismerősi körben elég gyakran megesik, hogy olvasok valami nagyon jót. Azt hiszem, a tapasztalaton és annak felismerésén kívül, hogy a te történeted nem valaki másé, sok mindent ezzel nem lehet tenni. Fel kell ismerni, hogy senki más nem tud olyat írni, mint te, mert még ha hasonló is a gondolkodásmódja vagy a stílusa, esetleg mindkettő, akkor sem volt szóról-szóra egy olyan történetet megalkotni, mint a tiéd. Olvastam én már sok mindent, angstot, fluffot, hurt/comfortot, romkomot, ezerféle írótól, volt jobb is, rosszabb is, nagyon jó is, nagyon rossz is. Hadd vegyek három példát:

- Raistlinre nem vagyok féltékeny, mert teljesen más a stílusa, mint az enyém, akármit ír, még ha általában a cikkeivel és a gondolkodásmódjával egyet is értek.

- GwenPagere csak szolid módon vagyok féltékeny, mert az ő stílusa is távol áll az enyémtől, de azért vannak történetei, amik mégis közel állnak hozzám, főleg hogy nem egy ficemet írtam az ő kérése alapján.

- Reyklanira azért voltam borzasztó féltékeny, mikor olvastam a fentebb említett Frostiron ficét, mert annyira írhattam volna én is, hogy hihetetlen. A látásmód, a stílus, még a szerkezet is nagyon közel állt az enyémhez, amit részben nem is csodálok, mert remekül megértjük egymást, de azért döbbenetes volt egy ilyen jó fanfictiont látni, amit akár én is írhattam volna. És megint előkerültek a kérdések: "Én miért nem írtam még ilyet? Miért nem nekem jutott ez eszembe előbb? Vajon én is meg tudtam volna írni ilyen jól?" A válasz: nem. Ez az ő ötlete volt, az ő szavai, még ha hasonlított is az enyémekre.

Talán az lenne a megoldás, ha a fanfictiont is megtanulná az ember úgy kezelni, mint egy "saját történetet". Részben az, mert senki más nem látja úgy a karaktereket, ahogyan te. Elismerem, ehhez rengeteg gyakorlat és önuralom kell, de szerintem meg lehet csinálni, még annak ellenére is, hogy én speciel éppen két napja közöltem Gwencsivel, hogy én NEM írok Thorkit az övé után, mert NEM. Aztán arra kellett rájönnöm, hogy a Thorki egyszerűen nem az én világom. Szeretem olvasni, szeretem a fanartokat, szeretem a videókat, de az írás valahogy mégsem annyira. (Ennek ellenére tervezem folytatni és be is fejezni a Lelkünkbe vésett vétkeink-et, valamint egy másik Thorkit is, ami régóta van már a megírandó listámon.) Egyelőre viszont biztos vagyok benne, hogy Frostwinter még érkezik dögivel, Rejtegetnivalók folytatás és más történet is velük (meglehetősen formabontó és szintén több fejezetes, netán regény), valamint Frostiron is biztosan lesz, meghát Cherik, mert már nagyon szeretném befejezni, aminek velük nekikezdtem.

Elnézést kérek, mert valószínűleg tudomisén hány oldalon keresztül taglaltam ugyanazt, de szükségesnek éreztem leírni, hátha ti is rájöttök ebből valamire. Ha kissé kusza, az valószínűleg azért van, mert hajnali egy környékén készült az egész. Khemkhöm. Abban sem vagyok egészen biztos, hogy tulajdonképpen közöltem, amit akartam... de remélem.