Szövetségből születtünk

Szövetségből születtünk

Fandom: Thor
Páros: Thorki

Végre friss! Inkább mitológia, mint Marvel, Loki jötün herceg, akit alakváltó képességének köszönhetően feleségül adnak Thorhoz - hogy utána hogy alakul az életük, az rajtuk múlik.

Csak ne debella legyen - fohászkodott magában Thor, ahogy hercegi díszben, az olyan jól betanult komoly ábrázattal, büszkén kihúzva magát, várta a menyasszonyát. Persze tudta, hogy egy előre elrendezett esküvőben nem sok öröme lesz, hiába mondta neki mindig az anyja, hogy idővel majd megkedvelik és tán meg is szeretik egymást a feleségével, mi értelme volt elvenni őt, ha nem szerette, sőt, nem is ismerte? Azonban az apjával, a királyával nem ellenkezhetett, és a béke Jötünheimmel mindig is nagyon törékeny lábakon állt, így a hadisarcként felajánlott trónörököst el kellett fogadnia élete párjának. Amikor meghallotta, mi vár rá, egész álló nap tombolt a gyakorlótéren, mert hogy ő, ilyen fiatalon, már elkötelezze magát! Szerette a nőket és a nők is szerették az erős, büszke herceget kényeztetni mulatozás után, ellazítani az izmait, egy-egy nehéz csatát elfeledtetni vele... erre, most amikor majd a hálótermébe megy, egy zsémbeskedő feleség fogja várni, aki valószínűleg utálja is. Ráadásul, elnézve a jötünöket, még szép sem lesz. Thor szerette a hercegségét, de most szinte akárkivel örömmel cserélt volna, csak hogy ne kelljen elszenvednie ezt az egészet, hadd gyakorlatozzon egész nap és bolondozzon a társaival, mint régen - utált felnőni, utált trónörökös lenni, utálta a felelősségeit, de nem mondhatott nemet, mert az apja és az anyja is csalódtak volna benne, ha eldobja a koronát csak azért, hogy szórakozhasson még pár évet. Tehát, most itt állt a díszes páncélban, kezében a Mjölnir, széles vállát húzta a palást, fejét nehéznek érezte az ezüst-szárnyas sisak alatt, és úgy érezte, még egy perc várakozás, és menten megőrül. Csak hadd essek túl rajta - könyörgött magában, de sem Odin, sem senki más nem hallotta kérlelő szavait, mert a kínzó várakozás tovább folytatódott.

Aztán meglátta - jégóriásokat kísértek a valkűrök feléjük, nehéz lépteik dobbanása egybemosódott a lovak patájának kopogásával a hídon. Thor rémülten pásztázta át az érkezőket, menyasszonya után kutatva, s még rémültebben vette észre, hogy mind oly hasonlóak, szinte meg sem tudná őket különböztetni egymástól, hacsak nem arcuk barázdáiról. Elgondolkodott rajta, talán a jötün nők szinte semmiben nem különböznek a férfiaktól, és ez a gondolat rémülettel töltötte el, amíg szinte csak véletlenül észre nem vette az óriások között megbúvó alacsony, vékony alakot. Kék bőre volt, akár fajtársainak, de az áz isten lélegzete egy pillanatra elakadt, ahogy pillantása végigsiklott az alig fedett, karcsú testen, minden vörös jelen, mely végigfutott a bőrén, hosszú, fekete haján, és dacos, vörös szemein. Az egyetlen probléma, amire először nem jött rá, mert úgy megigézte a látványa, pedig a fedetlenség miatt nagyon is egyértelmű volt - Loki, azaz a menyasszonya, a legkevésbé sem nő. Valószínűleg Odin is ekkor vette észre a furcsaságot, mert előrelépett, hogy elsőként üdvözölhesse a menet elején haladó Laufey-t, a jötün királyt.

- Laufey! Köszöntünk Asgardban, oly sok év háború után. - Thor megpróbált nem túl hangosan felmordulni a kötelező udvariassági körökre, tudni akarta, miért egy férfi van a jötünök "díszeibe" öltöztetve, és nem a menyasszonya.

- Öröm nem vérben fürödve látni ezt a helyet, de nem maradunk sokáig. Tudni akartam, Loki ideér-e rendben, mert hajlamos a gyerekes trükkökre. - Loki látványosan elfintorodott atyja vádló szavain, és Thornak ezzel még csak szimpatikusabb lett, nyilvánvaló hiányosságaitól eltekintve.

- Nos igen, a gond csak az, hogy te feleséget ígértél nekem, jötün! Mit kezdjek egy herceggel? - dördült fel Odin, felfedve a valódi kérdést. Előrehajolt, és habár Laufey magasabb volt, mégis most az áz isten tűnt mindőjük közül a leghatalmasabbnak. De a jégóriás nem ingott meg, előrébb lökte vékony fiát, ki a kék bőrén kívül legkevésbé sem hasonlított rá, Loki pedig sértetten közelebb lépett Odinhoz, büszkén kihúzva magát. Úgy függtek rajta az aranyékszerek, mintha ezekkel született volna, kevés ruhája ellenére a legkevésbé sem tűnt feszélyezettnek, sokkal inkább látszott idegesnek, maga sem kedvelte, hogy ajándékba adják valakinek.

- Ne aggódj, Bórr fia, Loki áldott - köpte a szót - az alakváltás tehetségével. Egyszerre lehet férje és felesége a trónörökösödnek, képes gyermeket szülni, akár minden nő. Gondolj csak bele, milyen utódjaik születnek majd... a villámisten és a jégóriások ereje együtt. - Laufey közelebb lépett, hogy mások ne hallják a szavait, de Loki keze így is ökölbe szorult. Thor csak akkor vette észre a vékony fonalat, mely halványan ragyogott a nappali fényben, összekötve a másik herceg lábait és karjait, hogy akkor se menekülhessen, ha akar. Hát ennyire ellenszegült volna az apja akaratának? Nem volt túl biztató, a közös jövőjükre nézve.

- Mutasd hát, amire képes vagy, Laufey fia! - dörgött rá Odin. Lokinak szeme se rebbent, a nép pedig egyre feszültebben figyelt, az ünnepi hangulat már rég elszállt, mikor észrevették a hibát az érkezőben. A jötün herceg testén zöld vibrálás futott végig, alakja karcsúbb lett, de ugyanolyan határozott maradt, ahogy immár egy vörös szemű, hosszú fekete hajú jötün nő nézett fel az áz királyra.

- Elégedett? - kérdezte Loki a muzsikus hangjával, aki ezer éve ugyanazt a nótát játssza, és megint azt kérik tőle. Odin nem válaszolt, helyette átölelte a vállát egyik karjával, másikkal a saját fiáét, majd büszkén magához szorította őket.

- Asgard trónörököse, és menyasszonya! Az esküvőt holnap üljük, ünnepeljünk! - zengte, s a hangjára megremegett a föld, népe boldog kiáltásaival telt meg a palota.

~.~.~.~.~

Loki már átöltözve érkezett az ünnepségre, női alakban, s Thor először rá sem ismert. A bőre hófehér volt, szemei zöldek, dús, fekete haja az áz nők fonataiban. Nem járt bizonytalanul a szokatlan ruhában, ugyanolyan büszke volt, mint Frigga, aki kísérte őt, és aki valószínűleg személyesen fonta be a haját, és öltöztette fel, hogy a jelenlegi és a leendő királyné együtt lehessenek egy rövid ideig. Mikor Loki végiglejtett az ünneplők között, akik mind megcsodálták, Thor tekintete is végigkövette az útját, de amikor mellé lépett, a férfi igyekezett úgy tenni, mintha nem egész végig őt figyelte volna.

- Felesleges tettetned, hogy nem érdekellek, trónörökös. A sajnálatos az, hogy te valóban nem érdekelsz engem - súgta a fülébe, mikor leült mellé az asztalnál. Thor arca kipirult a szégyentől, Fandral pedig felnevetett nem sokkal mellettük. Bizonyára azt hitte, Loki már most mocskos dolgokat ígérget a vőlegényének, azért pirul így a barátja, és a pár egyik tagja sem kívánta felvilágosítani.
Loki az est nagy részében bájosan elcseverészett mindenkivel, aki csak hozzá fordult, és a látszat kedvéért Thorral is váltott néhány mosolygós szót, de ha nem volt muszáj, nem beszélt vele. Már első látásra nem volt neki szimpatikus az elkényeztetett, szőke herceg, aki azt hiszi, övé a világ, csak mert Asgard trónörököse. A világot nem ajándékba szokás kapni, hanem megszerezni, és azt csakis magában tervezte, nem pedig valaki feleségeként.

Hamar otthagyta az ünneplőket, észrevétlenül surrant ki az ajtón, és egy einherjar alakját magára öltve indult a szobája felé. Csendre vágyott és magányra, ami Jötünheimben gyakran megadatott neki a fagyos sziklák közt, ha elég messzire futott, de itt minden sarokban találkozott valakivel, egy figyelő szempárral, egy pletykára éhes füllel, és egyikhez sem volt türelme. Megkönnyebbült sóhajjal csukta be maga mögött a szobája ajtaját és visszavette áz férfi alakját, mert ez volt a kedvence, ami igazán tükrözte őt - és ami valójában volt. Gyűlölte a jötün bőrt, de ha anélkül mutatkozott áz alakjában, hogy Laufey utasította volna, megverte, és gondoskodott róla, hogy a sebek sokáig látsszanak. Fekete nadrágot bűvölt magára zöld inggel és barna mellénnyel, könnyű asgardi viselet, és ahogy a fal mellé helyezett hatalmas tükörbe pillantott, egy futó másodpercig ide tartozónak érezte magát. Aztán a pillanat tovaszaladt, ő pedig, hogy ne kelljen látnia a szobáját sem, ezt a börtönt, amiben élnie kell, amíg nem lesz képes megvalósítani a tervét, kiült a széles ablakba. Elmerengve nézte az alatta elterülő, üres várost, melynek szinte minden lakója a nagyteremben mulat most, az eszébe véste az éjszakai fényeket, ismerkedett a kellemes, nyári széllel.

- Hamar otthagytad leendő alattvalóid, Loki - jegyezte meg a vőlegénye köszönés helyett, miután becsukta az ajtót. Nem lépett közelebb, a keze még a kilincsen időzött, mikor ő elszakította tekintetét a város lobogó tüzeitől, és a szőke istenre nézett.

- Az én népemnek nem szokása... zsibongani. Zavarta a fülem - magyarázta, holott ez nem volt igaz. Élvezte az ünneplés újdonságát, a dalokat, a zajokat, csak a női alakot nem. - Mit akarsz?

- A modorod elég nyers, ahhoz képest, hogy a feleségem leszel - ráncolta össze a homlokát Thor, de csak horkantást kapott válaszul. - Beszélgetni jöttem. Meg akarlak ismerni - vallotta be, és már közelebb lépett, óvatos, lassú lépésekkel, ahogyan a lobogó tüzet vagy egy vadállatot megközelíteni szokás. Loki fészkelődött egy kicsit a párkányon, a fejét jobban oldalra döntötte, hogy rendesen láthassa a férfit, de a teste többi része nem mozdult felé.

- Meg akarsz ismerni? Bízni akarsz bennem? Rossz embert választottál, trónörökös. Nem vagyok kíváncsi valakire, aki ezüsttálcán kapja a világot. - Thor még soha nem érezte szavaktól úgy, mintha gyomron vágta volna valaki, de most pontosan ugyanaz az érzés vonaglott végig a testében. Loki rosszallása és elutasítása úgy, hogy nem is ismeri, fájt neki, de nem volt hajlandó feladni, hogy még kedvelhetik is egymást.

- Biztosan nehéz lehet neked, hogy el kellett jönnöd Jötünheimből. Szavamat adom, hogy nem foglak itt tartani... - kezdte, de a másik nevetése félbeszakította, így zavartan hallgatott el.

- Nehéz? Azt hiszed, hiányzik nekem az a hely? Csak azért mentem bele ebbe az egész ostobaságba, hogy végre megszabaduljak onnan! Laufey meg a csahosai... ha megszököm, örökké üldöztek volna, de így egyenesen ő adta nekem a szabadulásom kulcsát. Még a házasság börtönében is jobb, mint Jötünheimben. Az egyetlen ok, amiért valaha vissza akarok menni oda, az az, hogy megöljem Laufey-t - ismerte el Loki, ahogy könnyedén leugrott a párkányról, csizmájának puha talpa szinte hangtalanul toppant a kövezeten. Közelebb lépett, és ahogy egyre közelebb ért hozzá, Thornak úgy lett nehezebb és nehezebb a mellkasa. - Ne gondold, hogy olyan vagyok, mint te, aki úgy bólogat az apjának, ahogy parancsolják - húzta fel egyik szépen ívelt szemöldökét, s a hangjából sugárzott a megvetés. Thort újabb ökölcsapásként érte a vád, hátrébb tántorodott, egyenesen az ajtóhoz, ahogy felötlött benne, egy ilyen gyönyörű lényben hogy lehet ennyi gyűlölet?

- Én sem... vagyok olyan. De atyám jó döntéseket hoz, remek király - védekezett a villámisten, azonban Lokit nem hatotta meg.

- Remek király, hm? Csak hogy hamarosan te leszel a király, és akkor mi lesz? Mindig futsz atyádhoz, hogy megmondja, mit tegyél? Én nem leszek egy mihaszna király társa - vágta hozzá Loki dühösen. - Acélozd meg magad, ha valóban király akarsz lenni - tanácsolta, majd elfordult és a fürdő felé indult, miközben vállig érő hajából bontotta a fonatokat. Hallotta, hogy Thor kinyitja az ajtót, hogy szégyenében elkullogjon, de amikor sokáig nem hallotta a csukódást, megállt és visszanézett.

- Én nem várom el, hogy más légy, mint aki vagy, Loki. Méltó leszek rá, hogy elégedett légy velem - ígérte Thor komolyan. Loki féloldalas mosolyt villantott rá.

- Az elégedettség nem szokásom - ezzel becsukta maga után a fürdő ajtaját.

~.~.~.~.~

Loki nem tudta, mit érezzen az esküvővel kapcsolatban. Ezzel végre Thor védelme alá került, és ha Laufey meg akarta volna öletni, Asgard mindenképpen megvédte volna, de mégis, feleség, ő sosem akart magának társat, nem hogy férjet, akit el kell viselnie. Sokkal inkább akart felség lenni, de nem mondott le erről, tudta, hogy minden egyes bájcsevej, amit az ünneplőkkel váltott, a Thor torkán leguruló minden újabb korty bor, az ő sikerét segíti elő. Nem volt hozzászokva az egész estés ünnepélyekhez, holott tudta, Frigga felkészítette rá, hogy a lakoma egész egy hétig fog tartani, de szinte el sem tudta képzelni, mégis hogy képesek ennyit enni. Ráadásul, ahogy elnézte újdonsült férje borfogyasztását, valószínűleg egy hétig talajrészeg lesz, így előre elkönyvelte, hogy a házasságuk első hete rettenetes lesz.

Hátrahagyott egy árnyalakot, aki csevegett és mosolygott, míg ő az előző napi trükkel a szobájához sietett. Éppen készült belépni, amikor egy erős kéz ragadta meg a vállát, mire hátranézett, a kezével a kilincsen, nyelve hegyén egy jó hazugsággal, de meglepődött, amikor a viszonylag stabilan álló Thort pillantotta meg.

- Csak nem gondolod, hogy meg... megszöksz az esküvői lakománkról? Szeretnél kettessss- mittakartammondani kettesben ünnepelni? - vigyorgott rá a szőke azzal a napnál fényesebben ragyogó mosollyal, de Lokinak kedvét szegte az alkohol, ami áradt belőle, így lerázta a kezét.

- Csak nem gondoltad, hogy komolyan elháljuk ezt az éjszakát? Ostoba - forgatta meg a szemeit, majd az orrára csapta az ajtót. Az áz isten kezében még mindig ott szorongatott egy korsót, tele mézsörrel, ami kicsit kilöttyent, ahogy az ajtónak dőlt.

- Lokiiiii, ne hozz ilyen helyzetbe! Meglátják, hogy külön asszunk, ez nemmjó! Láccat Loki, engedj be, ké'lek - kopogtatott az ajtón, teljes súlyával nekidőlve, így közelről hallotta saját öklének döndülését a vastag, faragott fán. Ennek köszönhetően, amikor az ajtó kinyílt, teljes súlyával előre is zuhant, és csak a fekete hajú reflexein múlt, hogy a mézsör megmenekült, míg ő elnyúlt a padlón. - Azt neked hozzztam - mutatott rá a korsóra egy boldog, bárgyú vigyorral. Beljebb verekedte magát, majd berúgta az ajtót, mielőtt bárkinek eszébe jut benézni hozzájuk, és a kilincsbe kapaszkodva, nagy nehezen sikerült feltornáznia magát.

- Igazán figyelmes tőled. Heverő - mutatott Loki férje éjszakai lakhelyére, aki csak egy elkínzott nyögéssel beletörődött sorsába. Szeretett volna közelebb kerülni hozzá, ha már szövetséget kötöttek a vérben, de nem volt ötlete, mégis hogyan tehetné, soha senkihez nem kellett behízelegnie magát, mindenkinek elnyerte a szövetségét a nyíltságával, és ahogy forgatta a pörölyt. De Lokinál nem számított a pöröly és a próbálkozásai... neki valami több kellett.

A jötün herceg az ablakhoz sétált, kezében a korsóval, immár újfent férfi alakban. Csak a szobájában hordhatta igazi formáját, odakint feleségnek kellett lennie, nőnek, akiben megbízhatnak, nem egy férfinak a király oldalán. Gyűlölte az érzést, hogy valaki oldalán... Zöld szemeiben felvillantak a csillagok és visszatükröződött a fáklyák lobogó tüze, Thor pedig egészen elbambult karcsú alakján, büszke kiállásán, meginghatatlan tartásán.

- Mér' vagy még itt? - kérdezte Lokit, ahogy végigdőlt a heverőn, ami túl rövid volt és lelógott róla a lába, de a párnának nagyon örült az egyre jobban elnehezülő feje. A fekete hajú felé fordult, értetlenség villant a tekintetében, és némi gyanakvás.

- Hogy érted?

- Aszontad, csak azér' vállaltad azzesküvőt, hogy megszabadulj Laufey-tó'. Esküvő megvott. Mér' vagy még itt? - Nagy nehezen elnyomta az ásítást, ami kitörni készült belőle, és bágyadtan harapdálta az öklét, amit ottfelejtett a szájánál.

- Ezt nem most fogjuk megbeszélni, részeg vagy. Aludj, holnap is helyt kell állnod az ünnepségen. - Loki szájának sarkában mintha egy halvány mosoly villant volna, ahogy letette az asztalára a szinte még teli korsót, és miután Thor már békésen hortyogott a heverőn, ráterítette az egyik takarót, mielőtt aludni tért volna. A férfi felé fordulva aludt el, és fel sem tűnt neki, hogy nyugodtabban aludt, mint valaha.

~.~.~.~.~

Az ünnepség már napok óta tartott, hol ő szórakoztatta kicsavart történeteivel az őt hallgatókat vagy egy hasonmása, de nem is számított, mert lassan hozzászokott a zenéhez, a zsongáshoz, a körülöttük szaladgáló, játszó gyerekek kacajaihoz, a férfiak öblös, és a nők csilingelő nevetéséhez. Élvezte a kényelmes kelméket, és amikor senki sem vette észre, hátrahagyva egy árnyalakot, bolyongott az üres palotában, bejárta az összes folyosót, elrejtőzött az őrjáratozó einherjarok elől, mint mikor még gyerekként a kiképzője vagy az apja elől bujkált és barangolt a sziklák közt. Thor eközben mulatott és mulatott, nagyon élvezte, hogy mindenki őt ünnepli és élteti, de általában reggelre betalált Loki hálótermébe, és a lehető legnagyobb boldogsággal nyúlt végig a heverőn, meg sem próbálva halk lenni. Ilyenkor ő csak egy bosszús mordulással felvette az ágy végéből az először ráterített takarót, majd minden egyes alkalommal betakarta vele és visszafeküdt az ágyába, hogy tovább aludjon, mintha mi sem történt volna. Azt nem tudta, hogy Thor minden nap, amikor felébredt az akkor már üres szobában, percekig csak nézte az ágyat, ahol Loki aludt, szorította a takarót, amit ráterített, és mosolygott.

~.~.~.~.~

Mikor véget ért az esküvő ünnepi hete, Loki eltűnt a palotából. Thor reggel nem találta az ágyában (már amennyire reggel volt, mikor ő felébredt), így rögtön összeszedte magát, hogy a keresésére induljon. Emlékezett arra a beszélgetésre még az első éjszakán, mikor megkérdezte őt, miért van még vele, holott az esküjük már megköttetett, de akkor a jötün herceg nem válaszolt, és azóta egyetlen egyszer sem beszéltek erről. Thor rettegett, hogy beváltotta ígéretét és most elment, hamar megkedvelte Lokit, és nem akarta, hogy elhagyja. Szeretett volna neki királynői életet adni, amilyet érdemel, amilyen az édesanyjának is adatott, főleg amikor Loki szomorú szemeibe nézett, ahonnan kiolvasta az egész történetét még úgy is, hogy soha nem beszéltek a múltjáról... Míg a palota folyosóit járta sietős léptekkel, egyre az járt fejében, azért fohászkodott, hogy Loki ne gyűlölje annyira ezt a helyzetet, ezt az új életet vele, hogy amint akad lehetősége, elszökik, és hogy a felesége valójában csak eltévedt valahol a palotában, a reggeli sétáján. Egyre kétségbeesettebben járta a folyosókat, míg aztán kitévedt a kertbe, és ott folytatta tovább a jötün utáni hajszát. Medveként döngő léptekkel csörtetett végig az egyik vékony, kövekből rakott járáson, nem is egészen tudva, merre megy, csak haladt az orra után. Épp félrehajtotta az egyik fa ágait, hogy tovább tudjon menni, de csak félig dugta át rajta a fejét, és rögtön meg is torpant a látványtól. Szoborrá dermedve hallgatta a szökőkút csobogását, és a pillantását megigézte a délelőtti fényben fürdő, fiatal férfi alakja, aki a kút szélén olvasott. Hosszú lábait kinyújtotta a peremen, és egészen elmerült a sorokban, zöld szemeiben szinte visszalátszottak a sorok, melyeket oly lázasan olvasott. Thor megnyugodott, hogy nem vette észre, holott úgy csörtetett végig a lugasokon, akár egy áporszarvas, de igazán nem akarta volna megzavarni ennek a csodás lénynek a nyugalmát. Elnézte volna egész nap, akár egy különösen szép, ritka természeti jelenséget, de egy madár rémülten röppent fel a fáról, mire Loki legalább olyan meglepetten odakapta a tekintetét. A szőke asgardi rajtakapottan pislogott a meglehetősen nevetséges, előrehajolt pózában, és egészen biztosan hamarosan bele is vörösödött volna a helyzetbe szégyenében, ha Loki nem rázza fel hangos nevetésével.

- Nem akarsz közelebb jönni? Vagy jéggé dermedtél ott? - kérdezte, még mindig a mosoly árnyékával ajkai sarkában. Thornak tetszett, hogy végre mosolyogni látja, jól állt neki, a nevetése pedig még hosszan visszhangzott a fejében, egészen meglódítva a szívét. Lehetséges lenne, hogy valóban beleszeretett?

- Felkutattam érted mindent. Legközelebb hagyhatnál egy üzenetet, hogy hová mész, aggódtam - dünnyögte, hogy elrejtse a zavarát, miközben beljebb jött, és az ágak végre megkönnyebbülve hajlottak vissza a helyükre, eltakarva őket az arra járók szeme elől. Thor tanácstalanul állt ott, igyekezve egy semleges pontot találni a szökőkúton, hogy ne bámulja túl látványosan a tündöklő férfit, akit soha nem látott még ilyen szabadnak. Lokinak nem álltak jól a falak.

- Nem tudtam, hogy kötelességem beszámolni neked mindenről, amit teszek. Ha elhagyom Asgardot, tudni fogod - felelte könnyeden, és ahogy lehunyva a szemeit, hátradöntötte a fejét, válláról leomló fekete haján végigfutott a napfény és hófehér nyaka is feltárult. Thor zavartan nyelt egyet, hogy megnedvesítse a látványtól kiszáradt torkát, és a tekintete végigszaladt a testén, mintha megérinthetné. Azon a pár alkalmon kívül, mikor megfogta a karját vagy a vállát, egyszer sem ért hozzá... Loki szépsége férfiként is kétségbeejtően magával ragadta, és Thor megrémült a saját érzéseitől, ahogy végignézett rajta, így inkább lesütötte a pillantását.

- Illene szólnod, mivel a férjed vagyok... - igyekezett megkeményíteni a hangját, de sokkal inkább tűnt szerencsétlennek, mint szigorúnak. - És aggódtam érted. - Loki kacaja megborzongatta a gyomrát, és bár haragudnia kellett volna rá, amiért kineveti, helyette neki is mosolyra húzódott a szája.
- Ne hidd, hogy a szolgád leszek, csak mert van egy egyezségünk, herceg. Engem nem kapsz ezüsttálcán, mint minden mást - felelte szemtelenül, és ujjai hegyével lágyan végigszántotta a vizet. Thornak kezdett az az érzése támadni, hogy direkt ingerli, és élvezi a zavarát, amitől csak még tanácstalanabb és zavartabb lett.

- Nem szoktam dolgokat ezüsttálcán kapni, és téged sem akarlak úgy! Ki akarlak érdemelni, Loki. És valahogy el fogom érni, hogy közel engedj magadhoz - fogadkozott, ökölbe szorítva a kezeit. Megtalálta a hangját és a határozottságát a sértéstől, mert emlékezett még, mit ígért Lokinak az esküvőjük előtt, és tartani is szándékozott mindezt. A zöld szempár most először nézett rá valódi figyelemmel, és Thor állta a vizsgálódó pillantást, amely az arcát mustrálta, bár nehezére esett.
- Miből gondolod, hogy meggyőzhetsz arról, hogy valaha szükségem lehet rád? - kérdezte, őszinte kíváncsisággal a hangjában. Thor elgondolkozott.

- Nem tudom. De szeretném, ha hiányoznék neked, mikor elmész - felelte végül, rövid gondolkodás után. Loki becsukta a könyvét, majd kényelmesen felállt a szökőkút széléről és kissé leporolta magát.
- Rendben, csináld - jelentette ki kihívóan Loki. A szőke megzavarodva pislogott rá kék szemeivel, és újfent végignézett karcsú alakján.

- Mit? - kérdezte értetlenül, ahogy hátraszántotta mézszín haját.

- Kápráztass el, hogy maradni akarjak. Szórakoztass. - Loki mosolya veszélyes volt és kíváncsi, de Thor kapva kapott az alkalmon, hogy ő ajánlotta, töltsenek egy kis időt együtt. Ezernyi lehetőség futott végig rajta, mégis hová vihetné, de végül elvetette a palotát és környékét. Látni akarta Lokit szabadnak.
- Menjünk az istállóhoz, kilovagolunk. Megmutatom neked Asgardot a palotán kívül - döntött végül, és a karját nyújtotta neki, de Loki nem fogadta el, és nem váltott át a női alakjára. Nem akart a feleségeként mutatkozni, de Thor valahogy mégsem bánta, hogy a ruganyos léptű asgardi férfit látja maga mellett és nem a hazugságot, melyjé Lokinak a nép előtt válnia kell.

Az istállók felé haladva csendben voltak, Loki kíváncsian nézett körül, amerre jártak, de az érdeklődése soha nem tűnt bámészkodásnak. Úgy haladt Thor mögött, akár egy szellem, láthatatlanul és hangtalanul, puha csizmája nem koppant a talajon, így a szőke nem egyszer hátrapillantott, követi-e még. Mikor a legelőkhöz értek, a lovak lelkes fújtatással üdvözölték mindkettejüket, és bár eddig árnyék módjára követte Thort, most jól hallható volt, mikor Loki megtorpant. A herceg pár lépés után megállt, és visszanézett rá, de mikor nyitotta a száját a kérdésre, hogy miért állt meg, torkán ragadt a hang. Loki most először mutatott valódi érzelmeket az unalmon és az undoron túl - és ez a végtelen szomorúság, amely a pillántásából áradt, ahogy állt ott magába roskadva, a kerítés mögé meredve, Thort szótlanná varázsolta.

- Sleipnir... - lehelte a fekete hajú hitetlenkedve, és egészen a karámhoz simult, hogy átnyúlva rajta, megérinthesse az állatot. Sleipnir lehajtotta robosztus fejét, és ahogy Loki átfonta a nyaka körül a karjait, egészen belebújt az ölelésbe. Loki mintha szipogott volna, de Thor nem mert közelebb menni, hogy meggyőződjön róla, így csak állt ott szerencsétlenül, és elragadtatva bámulta a ritka jelenetet. Loki mosolyogva simogatta meg a ló nyakát és orrát, a homlokához simította a sajátját és végül az orrára csókolt.

- Mekkorát nőttél! Mostantól itt leszek veled. Itt leszek - ígérte neki Loki, és még egyszer megsimogatta az orrát. Thor igyekezett láthatatlannak tűnni, hogy ne zavarja meg a jelenetet, de Loki hamar rájött, hogy nincsenek egyedül, így elengedve Sleipnirt, hátrébb lépett és riadtan Thorra tekintett. A szőke közelebb akart lépni hozzá, megfogni a kezét és megnyugtatni, hogy senkinek nem fogja elmondani, amit látott, de mielőtt mozdulhatott volna, Loki hátrálni kezdett, majd hollóvá változva elmenekült szégyene helyszínéről. Egyre csak átkozta magát a gyengesége miatt, hogy hagyta Thornak, ennek az elkényeztetett hercegnek, hogy belásson az álcája mögé és megismerje a legnagyobb fájdalmát... használni akarta Thort, nem pedig ő maga a szolgájává válni.

Mikor Loki az éjjel közepén, halkan a szobába surrant, Thort a falnak dőlve találta, állva elaludva, karbafont kezekkel. Úgy tűnt, elaludt, míg rá várt... egy pár pillanatig gondolkozott rajta, hogy felébressze-e, de végül csak elsétált mellette és lefeküdt az ágyába. Az ő baja, hogy így aludt el.

~.~.~.~.~

- Nem tudod, hogy szerezte apád Sleipnirt, ugye? - Loki az ablakpárkányon ült, amely már megszokott helyévé vált, és bár Thor féltette, nem tilthatta meg neki, hogy ott legyen, ahol jól érzi magát. Thor megrázta a fejét. - Laufey büntetése volt. Onnan tudja, hogy képes vagyok gyermeket szülni, hogy Sleipnir az enyém. Amikor megtudta, rettenetes haragra gerjedt, és egyszerűen elvette tőlem. Sleipnir ugyanaz, ami én... "békeajándék Asgardnak" - mesélte Loki, mereven a tájat bámulva, hogy ne kelljen Thorra néznie. A szőke szeretett volna odalépni és átölelni, de félt, mit szólna hozzá Loki, így csak lesütötte a szemeit, hogy jelezze, sajnálja, ami vele történt.
- Nekem nem vagy tárgy, Loki. Egyenlők vagyunk - igyekezett megnyugtatni, mire a fekete hajú keserűen felnevetett.

- Valóban? Egyenlőek lennénk? Nem Thor, szövetséget kötöttünk, de ha egyenlő lennék veled, én is király lehetnék. Lehetnék önmagam - sziszegte Loki, de a következő pillanatban újra elfordította a fejét. Nem értette, egyáltalán miért mondta el mindezt a szőkének, de valahol mégiscsak jól esett neki, megosztani valakivel a titkait, aki nem gúnyolja ki vagy veti meg, mert vannak saját vágyai és gondolatai. Jötünheimben kitaszított volt a benne élő varázs és törékeny testalkata miatt, még a nők is megvetették, hiszen a jégóriások népében mindenki harcos volt, de ő? Ő csaló volt, gyáva, aki ügyeskedve és mocskosan győz, ha testi ereje nem ér fel ellenfelééhez, és ezért mindig lenézték. A jötünök nem voltak hajlandók elfogadni a képességeit és megfogadta, hogy ezért meg fognak fizetni, hogy Laufey meg fog fizetni mindenért, amit vele tett, és varázslattal fogja legyőzni, azzal, amit úgy gyűlölt a saját fiában mindig is.

- Sajnálom, ami veled történt, Loki. De megígérem, most már hogy velem vagy, semmi rossz nem történhet veled, mert én vigyázok rád. - Thor nem mert hozzá érni, pedig nagyon szerette volna megszorítani a kezét és magához ölelni őt, de úgy vette észre, Loki nem szereti, ha megérinti. A jötün herceg hitetlen, keserű kis kacajt hallatott, majd végre elfordult az ablakból és teljes figyelmét Thornak szentelte.

- Mondanám, hogy nem kell a védelmed, de nem lenne igaz. Azért vagyok itt, hogy Asgard katonái elválasszanak Laufey-tól, amíg elég erős nem leszek, hogy megöljem, tehát, bár gyűlölöm bevallani, szükségem van rád. Légy jó király, Thor. Légy erős király, hogy továbbra is szükségem legyen rád és én is megjutalmazlak. - Minden szóval közelebb lépett a herceghez, míg már olyan közel simult hozzá, hogy Thor azt is tökéletesen hallotta, mikor a mondat végét elsuttogta. Hátradöntötte a fejét, a keze felfutott a mellkasán, Thort megrészegítette az ajkait érintő, jeges lehet, de nem mert lépni, nehogy elüldözze Lokit, így csak állt ott, alig merve levegőt venni, pedig minden vágya az volt, hogy csak egy kicsit előrébb döntve a fejét, megízlelhesse a csábító ajkakat. Loki elmosolyodott, majd közelebb hajolt és gyengéden fogai kapta a szőke reszkető ajkait, úgy húzta még közelebb magához, majd kiengedve fogai közül, valódi csókká mélyítette az incselkedést. Thor karjai lassan megmozdultak és átölelve párja karcsú derekát, még közelebb húzta magához, míg Loki a nyaka köré fonta karjait. Hosszú percekig álltak ott, egymás csókjait ízlelve, néha belezavarodva a másik tempójába, de Loki mindig hamar visszaragadta magához az irányítást, azonban a kezei nem kalandoztak el másfelé, ahogy Thoré sem. Mindkettejüknek furcsa volt a ki nem mondott elhatározás, hogy nem fognak azért lefeküdni egymással, mert a nép ezt várja tőlük... Loki egyébként is, aggasztóan vonzó volt a trónörökös számára férfi alakban is, és bár nőként gyönyörű volt, neki férfiként volt igazán önmaga, ahogy kezdett beleszeretni is.

~.~.~.~.~

Beletépett a hajukba a szél, ahogy végigszáguldottak a mezőn, Loki hosszú bőrkabátja felcsapott mögötte és integetett Thornak, mikor gyorsabb tempóra ösztökélve a lovát, lehagyta őt. A herceg felnevetett és igyekezett beérni, de Loki lova átugrotta az előttük folyó patakot, míg Thoré megtorpant, így hamar eldőlt a nyertes. A fekete ló kifarolva állt meg a túloldalon, ahogy Loki visszafordította, mikor észrevette, hogy a másik nem követi, majd győztesen elmosolyodott. Mióta Loki megcsókolta, egyre több időt töltöttek együtt, bejárták Asgardot és néha átkalandoztak más világokba is, és Thor végre néha látta őszintén mosolyogni kedvesét, amikor kiszabadultak a falak közül.

- Megadom magam! - nevetett Thor, majd lassan átkormányozta hátasát a patakon, hogy az ne ijedjen meg újra és mosolyogva állította meg Lokié mellett. Ezek voltak vele a kedvenc percei, szabadon, a korona súlya nélkül.

- Jártam már erre - merengett el Loki, a tájat fürkészve. - Egyszer, mikor megszöktem Jötünheimből, erre tévedtem. Nagyon éhes voltam és fáradt, úgyhogy követtem az illatot, amit felém sodort a szél és egy gyümölcsösben találtam magam. Arra! - Loki meg sem várva férje reakcióját, megsarkantyúzta a lovát és rögtön az emlékei után iramodott. Thor követte, nézte a büszke tartását, ahogy egészen összesimul a lóval és egyre inkább érezte, mennyire szerelmes.

Ő is előbb érezte meg a gyümölcsösből feléjük áradó illatokat, mint hogy meglátta volna a fákat és bokrokat, melyeket nem őrzött senki, így a trónörökös elcsodálkozott, mégis kié lehet ez a hely. Azonban nem volt sok ideje gondolkodni, mert ahogy közelebb értek, az illatok sokasága csak egyre bódítóbb lett, és az érett, dagadó gyümölcsök színei, mint egy élő szivárvány, terültek el körülöttük. Loki megállította a lovát és leszállt, majd felnyúlva leszakított egy barackot, és beleharapva az édes, ragacsos lé végigfolyt az ujjain. Thor is követte, bár biztos volt benne, hogy a kertnek van gazdája, különben nem lenne ilyen gyönyörű, így félt, mi lesz, ha lopáson kapják őket - hercegként nem kellett tartania a büntetéstől, de sosem gondolta, hogy ezért mindent megengedhet magának, főleg a törvénytelen dolgokat. Akkor hogyan fog rá felnézni a népe? Azonban ahogy a jötün herceg a barack levétől csillogó ajkakkal rámosolygott, elengedett minden visszatartóereje és elharapta az epret, mikor Loki az ajkaihoz tolta.

Amikor átölelte a derekát és megcsókolta, már nem érdekelte, női alakban van-e vagy férfi - Loki férfiként, önmagaként igézte meg igazán, a pengeéles, szomorú mosolyával, a hófehér bőrével, mely kibukkant az ízlésesen szűkre szabott ing nyakából, ruganyos lépteivel a csatos csizmában. Thor akkor nem akart herceg és férj lenni, csakis Loki szeretője, itt, Asgard sarkában a nyári baracktermések közé rejtőzve a világok elől. Érezte Loki ajkán a lopott barack édes ízét, és megborzongott, mikor a karcsú, hosszú ujjai végigsimítottak a felsőtestén. Úgy ért hozzá, akár egy hímestojáshoz - tudta, hogy a felesége nem védtelen, mégis féltette a saját hevességétől, mert tudta, ettől a férfitól képes teljesen elveszíteni az eszét, Loki azonban meg sem próbált finomkodni, a szőke tincsekbe markolva húzta közelebb magához és az ajkaiba tépett. Szinte elszégyellte magát, hogy amikor engedett az övcsatja és kiszabadult nadrágja idegölő szűkösségéből, már keményen ágaskodott, pedig mindig is büszke volt férfiassága teljesítményére, mert soha nem hagyta cserben. Mégis, ahogy Loki nyelve végigsimított rajta és ő nem tudva elszakítani a tekintetét a látványról, végigremegett, úgy érezte magát, mintha még szűz lenne. Mégsem jutott eszébe Sif és az a részeg éjszaka oly sok évvel ezelőtt, amivel örökre véget vethetett volna a barátságuknak, ha Sif nem lett volna képes megbirkózni Thor hígagyú, kamasz és egoista felfogásával a szerelem és a szex közötti összefüggésről, egyre csak Lokit nézte, az előrehulló, selymes tincseket, amiket a következő pillanatban meg is ragadott, ahogy a férfi egészen a torkára engedte. Úgy érezte, ha ilyen tempóban folytatják, sokkal hamarabb vége lesz, mint szeretné, így bár nehezére esett, megfogta Loki vállait és gyengéden eltolta magától. A jötün herceg nem csodálkozott el a mozdulaton, rögtön magához ragadta Thor egyik kezét és ajkai közé vette két ujját, hogy megkönnyítse a dolgát. A szőke a szabad kezével kicsatolta az övét és türelmetlenül lejjebb rángatta a nadrágot, de nem akart fájdalmat okozni, így nem esett neki rögtön két ujjal. Felgyűrte rajta a finom anyagú inget és a hófehér bőrbe harapott gyengéden, mire Loki elengedte végre első, édes sóhaját és begörbítve a hátát, megfeszült egy pillanatra.

Alig hogy belesimította a második ujját is, a fekete türelmetlenül fogta meg a csuklóját, hogy elhúzza magától és az ölébe helyezkedhessen. Ahogy a sápadt bőre Thor napbarnítottját érte, mintha a Hold találkozott volna a Nappal, a világ talán meg is szűnt létezni egy percre, és ő gyomorból felnyögött. Loki olyan volt az ölében, akár egy jelenés, fekete haján végigfutott a fény és zöld szemei úgy ragyogtak fel, akár a drágakövek, ahogy végig rabul ejtve a leendő király tekintetét, megmozdította a csípőjét. Nem vonaglott vagy csak mozgott, szabályosan táncolt, ahogy hullámzott a mellkasa egy képzelt dallam, a zihálásuk és az együtt rohanó szívük ütemére. Thor megpróbálta visszafogni magát, attól félve, hogy talán meghallja őket valaki (már Heimdallon kívül, de erre igyekezett nem gondolni), azonban ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hát végül már nem is törődött vele, és hamarosan érezte, hogy a testét tépő forróság egyszerre az ágyékába tolul, majd egy mély, hosszú nyögéssel élvezett el. Hamarosan Loki is követte, a teste megremegett és az ondó Thor hasára csöpögött, majd egyszerűen csak a szőke vállára hajtotta a homlokát és alig hallhatóan levegőért kapkodott.

Heimdall elfordult az egymásba fonódó páros látványától, majd meghajolt a felé tartó király előtt, hogy illően köszöntse, amiért meglátogatta őrhelyén.

- Mondj nekem jó hírt, Kapuőr - szólította meg Odin, miután a férfi kiegyenesedett.

- Nincs miért aggódnod, királyom. Készen állnak a koronára.

~.~.~.~.~

Thor kényelmetlennek és túl nehéznek érezte a koronát, de amikor oldalra nézett Lokira, és meglátta a bátorító mosolyát, a homlokára simulva az anyja ékes koronáját, máris nem tűnt olyan szörnyűnek ez a teher. Együtt fognak uralkodni és nem lesz baj, mert Loki furfangos és csodálatos, akárcsak Frigga, és olyan ügyes lesz a diplomáciában, hogy talán elő sem kell venniük olyan gyakran a Mjölnirt, mint Thor eredetileg számított rá.

Thor nem tudta, hogy Loki boldogtalan, mikor az esti ünnepség kezdete után nem sokkal azt mondta, fáradt és inkább visszavonulna. Megszokta már, hogy Loki hamar elsurran az ünnepélyekről, és mióta az első alkalommal elmondta neki, hogy számára az asgardi duhajkodás túl hangos, meg sem fordult a fejében, hogy rávegye, maradjon tovább, mint szeretne. Azonban mégis hiányérzet szorította össze a szívét, hogy a királynője nem volt mellette, míg ő csak vedelte egyik kupát a másik után, így alig az este felénél bocsánatot kért az ünneplőktől, és szintén visszavonult a szobájukba. Halkan nyitotta be az ajtón, és bár Loki úgyis mindig meghallotta, igyekezett nagyon csendesen közlekedni, hátha a párja már alszik, mert a legkevésbé sem akarta felébreszteni. A takaró surrogott, ahogy Loki az ágyban felé fordult - lecsúszott róla dús, puha szőr, alatta pedig csak egy zöld, lenge hálóinget viselt, és Thor számára furcsa mód, még mindig a női alakját. A férfi, bár tudta egyáltalán nem kéne szégyenlősködnie, mégis félrefordította a tekintetét, hogy ne is lássa Loki kellemesen telt, kerek idomait, amelyektől kiszáradt a torka. Akár férfiként látta, akár nőként, a szépsége mindig elvarázsolta, és ez most sem volt másképp, ahogy Loki mágiájától szentjánosbogarakként lágy, zöld fények derengtek fel a szobában, és ő felállt, meztelen talpával puhán érintve a követ. Thor igyekezett mindenhová nézni, csak rá nem, míg Loki egészen elé nem ért és az arcára simítva a kezét, maga felé fordította a fejét.

- Hazudtam arról, hogy fáradt vagyok, csak reméltem, hogy utánam jössz. Emlékszel, amikor azt ígértem, megjutalmazlak, ha méltó király leszel? - kérdezte, mire a szőke bólintott, legyőzve az ingert, hogy visszacsúsztassa a hálóruha lecsúszott pántját a nő vállára. - Most megjutalmazlak - mosolyodott el Loki azzal a kiismerhetetlen, megbízhatatlan mosolyával, és feljebb döntve a fejét, megcsókolta a királyt.

Thor szólni akart, megkérdezni, hogy valóban akarja-e, visszakozni, hogy csak azért, mert koronát kaptak, semmi sem változik majd és ő nem akarja, hogy Loki valaki olyannak tettesse magát, aki valójában nem, de végül nem mondott semmit, csak beleolvadt a csókba és hagyta sodorni magát az árral, ahogy azóta tette, hogy megismerte a jégóriást. Érezte és hallotta, ahogy a zöld ruha lágyan leomlik a földre, és felsóhajtott, amikor Loki egy pillanat alatt kibontotta az övét. Mégis erőt vett magán és elhúzódott tőle, aggódón pásztázva a szép arcot.

- Biztos, hogy ezt akarod? Mert nem kell... - simította meg Loki hófehér bőrét, a vékony arcot, majd a selyempuha, fekete hajat. Ő nem mozdult, csak viszonozta a pillantást, az égkékben ragyogó aggodalmat szemlélve. Ő nem félt.

- Igen, akarom. Akarlak - jelentette ki határozottan, amitől Thor már valóban megnyugodott. Nem is tudta, mikor feledkezett meg arról, hogy Lokival nőként kéne együtt lennie, de egy ideje már nem is gondolt rá, mert úgy érezte, ő úgysem tudná rávenni a jötünt az alakváltásra, és nem is akarná kényszeríteni rá. Most viszont, hogy megkapta az engedélyt, immár megbátorodva nyúlt a nő combjai alá, hogy karjaiba kapja pihekönnyű testét, és az ágyra döntve őt, belecsókoljon a nyakába.

- Szeretlek, Loki - súgta a puha, érzékeny bőrre, és a fények felvibráltak.

Loki nem igazán vette a ki a részét az uralkodói teendőkből - általában csak díszként mutatkozott Thor mellett, majd az első adandó alkalommal hátrahagyott egy másolatot és ő inkább kimenekült a kertbe. Nézte az égen messze felragyogó világokat, de valójában mindig egyre tapadt a tekintete.

- Jötünheim... az én királyságom - sóhajtotta a sápadt holdfénybe.

~.~.~.~.~

Amikor az árny átsuhant a világok falai közt, senki nem vette észre. Asgard népe aludt már, Jötünheim pedig nem számított arra, hogy bárki is ismer titkos utakat, amikkel megkerülheti a Bifröstöt. Senki nem számított Lokira.

Amikor felkelt az ágyból Thor mellől és kisurrant a palotából, egyetlen céllal indult el - megölni Laufey-t és megszerezni a koronát, ami neki jár, nem pedig csak a királynő másodlagos helyét. Mióta kénytelen Thor mellett díszelegni hivatalosan, felfordul a gyomra a korona látványától, és úgy döntött, nem viseli tovább, hogy csak egy ékszer, hanem megszerzi azt, amit a születés jogán kiérdemelt, de a jötünök elvettek tőle.

Az első katonák meglepetten és hangtalanul hulltak a földre pengéjének szúrásától, így hamar beljebb jutott, de mégis összeszorította a gyomrát valamiféle rossz érzés. Az árnyékok közt lopakodott, ahogy mindig életében, mert a sötétség a barátja volt, csak egy valamiről feledkezett meg - a sötétség a jégóriások barátja is. Így mikor Laufey a trónon ülve rámosolygott, a legkevésbé sem meglepetten, és a katonái köré sereglettek, már tudta, hogy nem fog győzni.

Thor rémálomból riadt az éjszaka közepén - rettenetes álmot látott, és ahogy felült az ágyban, egyből oldalra nézett, remélve, hogy Lokit nem ébresztette fel. Azonban a felesége nem volt ott, a sápadt éjjeli holdfény üres ágyat világított meg mellette, és a király rémülten jött rá, hogy nem álmot látott, hanem a valóságot.

Loki arca a döbbenet és a fájdalom torz maszkjává változott, mikor a jötün penge áthatolt a testén. Egy szörnyű pillanatig úgy tűnt, mintha örökké ott ragadt volna - elnyílt ajkakkal, döbbenettől kitágult szemekkel, tehetetlenül függve a karnyi vastag pengén. Aztán a harcos kihúzta és Loki a földre zuhant. Thor, aki épphogy megérkezett, egy sebesült vadállat üvöltésével vágott át a köztük lévő távolságon, de a jégóriások nem akadályozták az útját, nem próbálták megállítani, inkább félreálltak előle, és akkor sem léptek közelebb, mikor térdre zuhant mellette és a karjaiba vette.

- Sirasd csak el a nődet, asgardi, mert ő az volt, és nem jötün herceg. Túl gyenge volt - mondta Laufey, a világ minden kínzó tárgyilagosságával, de Thor nem figyelt oda rá. A haragját elárnyékolta a gyász, a karjait szánalmasan gyengének érezte, ahogy dajkálta bennük a sápadt, véres Lokit.
- Nem hagyhatsz itt... minden rendben lesz Loki, hazaviszlek és meggyógyítanak, és minden szép lesz, mint régen - győzködte őt, de főképp magát, hogy bírja ki az utat. Ostoba mód úgy érezte, képtelen lenne megtartani szerelme pihesúlyát, az ő rettenthetetlen erejéből semmi sem maradt. Tudta, hogy nem érne haza Lokival időben, és ez a tudat elvette az utolsó csepp erejét is. Egészen addig észre sem vette, hogy sír, míg a könnyei Loki hósápadt arcára nem hulltak, és ő reszkető kezével felnyúlt, hogy megsimítsa az arcát.

- Azt... azt hittem, nem leszek boldog, amíg - a hangja esetlen, küszködő hörgésbe fúlt, ahogy megpróbált levegőt venni - ...amíg meg nem ölöm Laufeyt. De tév... tévedtem. Boldog voltam veled. Nem... nem akarok meghalni, Thor. Haza... haza akarok menni. Veled - nyögte nehezen, a hangjában és az arcán eluralkodó rémülettel. Élni akart, Asgardban, Thor oldalán, vele irányítani a kilenc világot és vele ülni a hangos, részeges asgardi ünnepeket, és vele titokban bejárni a világokat. Élni akart, elmenekülni a halál markából, kicselezni valahogyan, ahogy mindennel tette életében. Thor karjaiba újra élet költözött a szavaitól, és óvatosan felemelte, igyekezve a legkevesebb fájdalmat okozni neki.

- Hazaviszlek, nem engedlek el. Soha többé nem engedlek el, Loki, csak tarts ki - biztatta, ahogy az égre tekintett, hogy Heimdallért kiáltson. Loki a karjaiban nehezen küzdött újabb és újabb lélegzetvételért... csak még egy... csak még egy...

- Heimdall! - kiáltott Thor és Loki keze lehullt az arcáról.