Igen, megint a saját életemről szövegelek. Ígérem, hamarosan jön új fic is, csak jelenleg péntekig sajnos be vagyok táblázva a vizsgáimmal (mondjuk a földrajz és a fizika kit érdekel, szóval lehet, hogy csütörtökön írok valamit xD). Addig is, hogy legyen valami, gondoltam szólok erről, meg ha már itt vagyok, mesélek is egy kicsit.
Nos, előző hét szerdán Girugamesh koncerten voltam (aki nem ismeri, ismerje meg), nem mondanám, hogy őrült rajongóként gyűjtöm a hajtincseiket, de nagyon szeretem a zenéjüket és ha adódna rá lehetőségem, örömmel megismerném őket. A koncert hihetetlen élmény volt - bár nem álltunk a közepében, mert féltem, ha túl sokat pattogok, kikészítem a bokám és hazajönni se tudok, de ettől függetlenül végigtomboltuk az egészet és még a bokám se fájdult meg. Annyira. Alapvetően egész nap nem volt túl jó hangulatom szerdán, aztán a koncert után is, miután lement rólam a varázs, szépen vissza is zuhantam, de nagyon köszönöm, így távolból is a srácoknak, hogy legalább pár órára kirángattak ebből, mert nagyon jól esett. Utána a lányok megszálltak nálam, mert én voltam az egyetlen hely, ahol nem kellett több ezreket fizetni és eltakarodni reggel tízig, mindenki jól járt, mert én meg szeretem, ha nálam vannak.
Egyébként gondoltam, hogy néha teszek fel fanartos bejegyzéseket is, mit szólnátok hozzá? Vagy inkább ne rongáljam a blogot a firkáimmal, mert csak elvenné az olvasás élményét, aztán nem is járnátok hozzám? ;) Nem vagyok Picasso, de azért igyekszem szép munkát végezni velük, szóval ha kíváncsiak vagytok rá, majd teszek fel párat, hogy legalább az is legyen itt, ha már a ficekkel olyan terméketlen vagyok. Igen tudom, szörnyű vagyok, pedig rengeteg ötletem van, szimplán olyan vagyok, mint egy csiga, mire végzek valamivel, eltelik kétezer év.
Na most, besűrítek ide mindent, úgyhogy még egy téma, bár nem tudom, ezt minek írom le, de az én blogom, jól esik, leírom, reklamáció nincs:
Vigyázat, lélekkiöntés következik.
Szóval, mostanság nem volt túl jó hangulatom. Valószínűleg a vizsgák is rájátszottak, ideges voltam, az igaz, de mostanság amúgy is vannak hullámvölgyeim (lássátok a Levelek Sixsmith-nek sorozatom kezdetét, azt is ez ihlette), az elmúlt egy évre visszatekintve, meg nem is csodálkozom rajta igazából. A mostani helyzetem se könnyű, viszont nem is erről akartam írni, hanem egy nagyon-nagyon idegesítő tulajdonságomról, amivel rájöttem, hogy magamat gátolom és azt, hogy úgy írjak, ahogy szeretnék. Ez fontos, ez egy írós blog, ahová azt teszem fel, amit alkotok, csak éppen én úgy vagyok vele, hogy minden, amit alkotok, értéktelen. Mármint így voltam vele előző héten (meg néha most is. de csak néha), mikor olvastam egy remek fanfictiont, amiről tudtam, hogy fantasztikus, hiszen egy fantasztikus ember is írta. Minél tovább olvastam, annál jobban tört össze a szívem és minden egyes bekezdés után megfogadtam, hogy én többet Lokival a büdös életben nem írok, mert nem vagyok rá méltó, mellettetek nem. Tudom, hogy nem fogom amúgy kibírni, szóval ez a dolog itt el is bukott, csak maga az érzés volt rossz, hogy utána napokon keresztül nem írtam egy szót sem, mert ha rá akartam venni magam, mindig kitöröltem, mert úgy éreztem "ugyan már, erre ki kíváncsi?" Persze tudom, hogy nem én vagyok a legjobb, akit valaha ember életében olvasott. Nem is leszek. De miután kivergődtem az önsajnálat bugyraiból, úgy döntöttem, ugyan már! Ez a fic nem azért létezik, hogy azt mondjam, többet én nem írok. Ez a fic azért létezik, hogy élvezzem, hogy összetörjek benne és miután összeragasztottam magam, írjak valamit, ami ilyen jó vagy legalább ugyanígy élvezzék azok, akik olvassák. Nem azt mondom, hogy elégedettebb vagyok magammal, sosem leszek az, de igyekszem olyat alkotni, amit élveztek. Vagy amilyet szeretnék... aztán majd eldöntitek, hogy élvezitek-e. Az írás nem hasonlítgatásra való, ezt már megkaptam párszor egy drága író barátnőmtől, aki jó párszor osztott ki nekem már fejmosást ezért és bár leszoktam róla, azért ismerem magam és mindig, ha olvasok valamit, mindig eszembe fog jutni, hogy jahj, egyszer bár lehetnék olyan jó, akit olyan sokan szeretnek és elismernek. Magamnak is írhatnék és porosodhatnának a ficeim és a saját regényeim a polcon, meg a gépen (mennyi, mennyi ideig csináltam ezt!), de nem tehetek róla, szeretem látni, hogy az embereknek tetszik, amit csinálok és nem akarom magamnak ezeket megtartani, szeretném, ha ti is olvasnátok. Úgyhogy ezután is, amit írok, felteszem majd, akármilyen elégedetlen vagyok vele. Amivel nem vagyok elégedett, azt úgyis kitörlöm.
Most fejből fogok idézni, de a Midnight in Paris című filmben van a jelenet, hogy egy lelkes, amatőr író leteszi Ernest Hemingway amerikai lángelme és írógenerális elé a kis kéziratát, hogy olvassa el. "Nem fogom elolvasni," mondja neki Hemingway. "Ha túl jó, utálni fogom, mert féltékeny leszek. Ha túl rossz, akkor meg végképp utálni fogom."
VálaszTörlésA netes publikáció elég visszás helyzetet teremtett azzal, hogy (főleg a ficblogok körében) írók olvasnak írókat. Néha egyszerűen őrülten frusztráló; és akkor az ember most vagy nem olvas senkitől semmit - és szörnyen érzi magát - vagy igen - és szörnyen érzi magát. Egy időben én alternatív megoldásként csak angol ficeket olvastam, mert az egy más nyelv, egy más terep, egy más fórum, és biztonságos távolban éreztem magamat. Egészen addig, amíg nem jött egy olyan Sherlock fic, ami a legjobb volt, amit valaha is olvastam és gyűlöltem minden. egyes. sorát, mert ezt nekem kellett volna megírni.
Aztán pedig... aztán találok egy ficet, egy írót, egy blogot, és minden annyira remek rajta, és én megnyugszom... van, hogy megnyugszom, egyszerűen azért, mert jobb nálam, annyival jobb, hogy soha nem fogom beérni, és így valahogy látom a saját helyemet, és el tudom fogadni, hogy ő jobb, és tudom olvasni tőle örömmel. És van, hogy őrülten jó, de teljesen más, mint ahogy én írok, és a maga nevében fenomenális, de összehasonlíthatatlan, és akkor megint imádom olvasni.
És szerintem ez a kulcs. Költőre sose vagyok féltékeny, mert nem vagyok költő, nem vagyok féltékeny publikált szerzőkre, mert nem vagyok publikált szerző. Az az érzés kavar fel, amikor a saját szavaimat, a saját gondolataimat látom másoknál - és persze ez rengetegszer tudattalan, mert lehetetlen, hogy egy angol szerző a világ másik feléről belelásson a fejembe, de annyira úgy látja a karaktereket, úgy vezeti a történetet, annyira hasonló a stílusa, a fogalmazásmódja, hogy az valahol megalázó; mintha látnál valakit, aki pont úgy néz ki, mint te, csak jobb a sminkje, a haja és a ruhái, de az alap ugyanaz.
Tehát ha van megoldás erre a problémára - és ami nekem működik és talán mindannyiunknak működhetne - az az, hogy igenis írd azokat a ficeket. A te ficeidet. Keressük meg mind a saját hangunkat, ami teljesen egyedi, ami nem már létező siker-receptekre megy rá; keressük meg a karaktereknek, a fandomoknak azoknak az aspektusait, amit más még nem kutatott fel.
Nagyon tisztelem az őszinteségedet a témával, mert azt hiszem, ez olyasvalami, ami mindannyiunkban bennünk van... de jó képet vágunk hozzá, és nem mondjuk ki. Pedig ennél semmi sem természetesebb és talán semmi se fájóbb.
Raistlin lényegében mindent leírt, amit mondani akartam (az a bizonyos megállapítást Hemingwaytól az egyik mottómmá vált).
VálaszTörlésHa rám gondoltál az összehasonlítgatás miatt böködő barátnő alatt, hát igazán büszke vagyok magamra hogy leszoktál róla, de teljesen leszokni róla lehetetlenség, meg kell valami példa, valami ösztönzés, hogy az ember még jobbat akarjon alkotni, önmagával elégedett jó író szerintem nemigen akad. Meg persze álszent is vagyok mint a fene, mert lehet hogy téged hessegetlek a hasonlítgatástól, én nagyon keményen hajlamos voltam rá (lsd.: egy blogbejegyzésem). Nagy eredményként könyveltem el magamnál, hogy már meg tudom különböztetni, mikor írom le a példaképeim szavait és mikor a sajátjaimat, már eljutottam odáig, hogy tudatosan tudom használni a saját stílusomat, vagy éppen szándékos jelleggel valami másét is beleszőni (erre remek példa a Két perc kétségbeesés, amit ugyebár ajándéknak szántam).
Ezt nem lehet kinőni és levetkőzni, ez bennünk van, és respect a nyíltságodért :) Mindnyájan szeretjük látni, ha az embereknek tetszenek a műveink, és mindig elbizonytalanodunk, ha valamit jobbnak látunk a sajátunknál. (A poén az, hogy amikor saját regényt/novellát írok ez sosem fogalmazódik meg bennem. Az csak úgy... én vagyok. A fanfiction írás kemény dolog. Párszor már komolyan felmerült bennem, hogy abbahagyom, mert egyszerűen összekötve éreztem a kezeimet).
És persze az emberben mindig ott a félsz, amikor egy fandomon belül kísérletezget a karakterekkel - ez talán OOC ez nem illik ide ez ez ez.. biztos nem vagyok egyedül ezzel, bár ez esetemben irtó kínos, mert a stílusomhoz tartozik a szürrealizmus.
Lényeg ami a lényeg, elkerülhetetlen, hogy az ember arra gondoljon, hogy itt a vége én nem csinálok semmit mert értéktelen, amit csinálok, de tudnod kell, hogy alaptalan minden ilyen gondolatod. A novelláid zseniálisak és elképesztőek. Csak légy önmagad és ne félj semmitől, a végtelenbe és tovább!♥
Raistlin, Gwen, nagyon drágák vagytok, ha nem haragszotok meg, egyszerre válaszolok nektek, mert igazából csak önmagam ismételném, ha külön írnék nektek vagy félek, kifelejtek valamit, amit mondani akartam, így legalább mindkettőt összefoglalom. Ez az idézet fantasztikus volt és teljesen összefoglalta, amit érzek, ha olvasok valamit, amiről tudom, hogy elérhetném, hogy leírhatnám, egyszerűen falat tudnék kaparni. Nem is feltétlenül azért, mert annyira hasonló lenne az én stílusomhoz vagy az én történeteimhez - egyszerűen tudom, hogy én is tudnék ilyen jó lenni, csak nem írok olyan hosszan, lassan írok, nem nagy az ismertségi köröm, még nem elég kiforrott a szóhasználatom. Tisztában vagyok a hibáimmal és ezért zavar a legjobban az, ha rájövök, bizony van egy szint, amit elérhetnék, amit túl is szárnyalhatnék, ha rossz szokásommal ellentétben kivételesen ha írok, csak arra figyelnék és nem ezer más mindent csinálnék egyszerre.
VálaszTörlésVannak olyan írók, akiknek egészen más a stílusuk - ti is ilyenek vagytok, titeket élvezet olvasni, mert tudom, hogy nem érdemes összemérnem magam veletek, bár hasonló fandomokban alkotunk, hasonló a világnézetünk, mégis annyira mások vagyunk, hogy nem érdemes.
Egyébként amit Gwen írt, ezt az elkülönítéses dolgot más stílusától (meg azt hiszem, egy korábbi cikkedben is olvastam Raistlin), én egyszerűen úgy oldom meg, hogy ha olvasok valamit, még ha ötletet is ad, hangulatot, bepörget, minimum két óráig nem írok utána semmit... vagy éppen nem nagyon reményekkel. Mert tudom, hogy valószínűleg visszaköszön majd az a stílus, amit olvastam és én nem azon a nyelven szeretném elmondani az ötletem, akármilyen jó is, hanem a magamén.
Szerintem egyébként az a legnagyobb hiba, ha ezt magunkban tartjuk, mert egyre csak emészt minket és ezzel nem tudunk mit csinálni. Ha rossz kedvem van, általában írok, de mi van, ha amiatt van rossz kedvem, mert úgy gondolom, nem írok jól? Akkor semmi kedvem írni, tehát beszélnem kell róla. Legalábbis én így nézem a dolgot és most hogy kiírtam (és ennyi különleges kommentet kaptam rá, amiből sokat tanultam <3), máris sokkal jobban érzem magam. Köszönöm nektek!
Na szia Tatsu, két hét néma lurkingolás után végre eljutottam oda, hogy írjak is neked. Azon a logikán, hogy számomra mindig szép dolog kapni egy kommentet. Számomra. Szóval most. Írok egyet.
VálaszTörlésTehát mi nagyon jó barátok leszünk ám csak még nem tudod [oké már ezért megérdemelnék egy stadiont a képembe OKAY I’LL STOP IT NOW I’LL STOP IT OKAY].
Először is egy szolidáris írói hátba veregetés után (mert már minden elmondtak fent a lányok és őszintén csak ismételném őket és kívánom a legjobbakat és tessék unikornismatrica a faladra tessék ni) megemlíteném hogy úú még egy jrockos basszus. Én is el akartam menni Giru-koncertre bár nem vagyok valami hardcore rajongó [csak az első viskei banda volt, amit ismertem no problem], aztán befigyeltek a szokásos sziporkáim és simán elfeledkeztem róla hogy hát igen izé ilyen egyáltalán lesz, úgyhogy csak csendes tisztelettel tudok felnézni azokra, akik végül is eljutottak. Ezt most muszáj volt megosztanom veled.
A másik meg, hogy már előbb is akartam lelkesedni, csak nincs se chat se vendégkönyv szivárványhányás céljára, úgyhogy elbizonytalanodtam az indíttatásomban és nem találtam releváns közeget. Na mindegy mostan itten vagyok és zsongok mint az űrbéli velociraptor, ugyanakkor nagyon diszkréten behúzott nyakkal megkérdezném, hogy az az az a multichapter Cherik amit vagy egy hete kiraktál az oldalsávba még mindig áll? Mert izé na cucc én teljesen totálba’ elolvasnám és hagynék olyan gyönyörű muffinalakú rózsaszín kommentet, ami sejtelmesen világít az éj negyvenfokos kilátástalanságában hogy behalsz. Mert Charles és Erik. Charles és Erik basszus basszus basszus. * nagyon kunyerál *
* észreveszi magát és szolidáris írói hátba veregetés again *
Hümm esetleg egy linkcsere? mert ha életemben egyszer mentem még oda valakihez hogy cseréljünk linket.
Basszus most biztos nagyon agresszíven letámadtalak. The story of my life.
Ohóóóh hát nem is tudom, mit mondjak o.o Nem kaptam még sose ilyen lelkes kommentet, nagyon szépen köszönöm és nagyon szeretlek már most és igen, mi jó haverok leszünk (mindjárt írok neked e-mailt, aztán folytatjuk facebookon, mert csak).
TörlésKöszönöm a szolidáris hátbaveregetést, éreztem rendesen, már kezdem összekaparni magam, jelenleg is munkálkodom erősen. Giru koncertet illetően fantasztikus volt, majd mesélek, ha szeretnéd, csakcsak nem itt, mert érted.
A chat rendszere nekem bonyolult, mert festett szőke vagyok, ergo belül sötét, kívül szőke, nem értek én a technikához, pedig magyarázták, de egyszer majd rájövök és akkor lesz az is, ahol szivárványhányhatsz, ígérem. Cherik még határozottan áll (tényleg áll, mert a nagyon alapon kívül nem tudom, mit kezdjek vele), csak az oldalsávos terveket egy rossz pillanatomban töröltem, meg amúgy is annyi van, hogy külön bejegyzést is nyithatnék neki (amúgy egy terves oldal nem hangzik rossznak. ezt megfontolom).
Már ki is raktalak, a Cherikért a támogatást nagyon szépen köszönöm, nem tudtam, milyen lenne a fogadtatás, azt hittem, egyedül vagyok a párossal, de te már a második ember vagy, aki lelkesedik az ötletért, úgyhogy értetek megírom. Egyszer. Ígérem. E-mail. Mindjárt írok neked e-mailt, meg körülnézek nálad!
"A stílus utánzása teljesen tiszteletreméltó módszer kezdőíró számára (nem is lehet elkerülni; az
VálaszTörlésutánzás jelzi az író fejlődésének újabb szakaszát), de senki sem képes utánozni egy író közeledését egy
adott témához, nem számít, milyen egyszerűnek látszik, amit a szerzőcsinál."
ez az idézet Stephen King: Az Írásról című regényéből való, és már azóta keresem, mióta megláttam ezt a bejegyzést.
Mondjuk ezt a könyvet alapból is mindenkinek szeretném a kezébe nyomni, de ez az idézet meg külön ideillik, és mindenkinek ki is másolom
Úgyhogy én ennyit adnék most neked, mert szerintem ez mindent elmond, és később majd még érkezem, csak már megint megszállták a gépet és nekem mennem kell, de azt még közölném:
Mindegy mit hozol, fanartot, fanficet, nonficet, két szexelő búgócsigát, mert mindig lesz rá vevő :)
Komolyan, hosszabbra akartam ezt, de hé szeretlek, ne aggódj és majd megy a többihez is a vélemény!
Kitartást drága!
Habcsók!
Üdv itt nálam újra, te drága teremtmény!
TörlésNagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, már gyógyulgatok kifelé ebből a dologból és próbálok előmászni az ágy alól, ahol eddig gubbasztottam kétségbeesésemben. (Egyébként csakhogy tudd, a fentebb emlegetett fic bizony a tied. Vedd elismerésnek ám, de nagyon ;) )
Ez a két szexelő búgócsiga most felkeltette az érdeklődésemet. Ha felbukkan a blogon egy fic, ami búgócsiga!Tonyról és búgócsiga!Lokiról szól, magadat hibáztasd, hogy felhoztad a témát, pláne hogy hallottam már olyanról, hogy... fókazsír. (Raistlin, azóta is félem neved és gyakran emlegetett olvasmányaid!)
"(Egyébként csakhogy tudd, a fentebb emlegetett fic bizony a tied. Vedd elismerésnek ám, de nagyon "
TörlésElismerésnek vettem és totálisan le vagyok sokkolva. Merthátizéőőő.....én...szóval....nem tudom eldönteni, hogy ezek után mennyire ciki, önző, és rohadék dolog lenne beismerni, hogy én is magamra gondoltam először?
BAsszus ezt most leirtam.
Bocsánat, bocsánat, bocsánat, rémesen egoista vagyok, tudom, igen, rájöttem, leesett. Bekenhetsz fókazsírral nembánom büntetésképpen. És közben rájöttem, hogy olvastam én már olyat, ami könnyeddén versenybe száll ezzel a sztorival, sőt az tulajdonképpen az egyetlen szerepjátékban szerepelt, amit rendszeresen játszottam.
Oké, majd magamat hibáztatom.
Neked meg jó kilábalást és rengeteg ihletet!
U.I: Betámadtam végre a regényed, mint azt észrevetted. Utálni fogsz.
Legyél is egoista kedvesem, mert arra a ficre bizony van miért! ;) Ne aggódj, ettől függetlenül aktív terápián vagyok és már mászok ki a gödörből, bár elég erős visszaeső vagyok, szóval lehet, hogy két nap múlva megint az aljáról fogok integetni. Not mind.
TörlésLáttam és nem utállak, maximum azért, mert feléd még mindig semmi, de várok türelmesen. Keblemre, végre egy részletes elemzés, ami felemlegeti a hibáimat (annyira nem szoktak hibáim lenni, hogy ezt a szót háromszor javítottam ki, mire jó lett. fuck)