Everything comes with a price

Everything comes with a price

Fandom: Trónok Harca

Páros: Jaime LannisterxRobb Stark
Fura ficek döngetik az ajtómat mostanában. Robb a saját lábán megélni próbáló, kávéfüggő egyetemista, aki egyik nap véletlenül összefut Jaime Lannisterrel, akit természetesen a családja már-már családi szokássá válva utál - ő azonban egész máshogy látja.

Robb köszöni szépen, nem kér még egy kávét. Amikor a pincérlány óvatosan megrázza, és együttérzően megkérdezi tőle, biztosan nem kér-e még egy csészével, hogy legalább hazamenni legyen energiája, ő nagyon szeretne nemet mondani, mert tudja, hogy az ember szívének nem a legjobb a... negyedik? Nos, a negyedik kávé, három óra alvással kiegészítve. De persze, mikor hallgatott ő előbb az eszére, mint a szájára, mikor Talisa kérdezett tőle valamit, így csak egy fáradt mosollyal a bögréjét nyújtja, amit a lány el is vesz, hogy megígérje, egy pár és visszajön.
- Várj! Inkább elvitelre kérem, azt hiszem, jobb ötlet, ha hazamegyek - szól a pincérnő után, és ő bólint, mielőtt eltűnne a kávéház bárpultja mögött. Robb finoman lehajtja a laptopját, aminek a billentyűzetére borulva, szerencsétlenül elaludt (megint), megtörli az arcát, attól tartva, hogy talán a nyála is kifolyt, majd lomha mozdulatokkal pakolni kezd a laptoptáskájába. A laptopja pihekönnyű, ezüst notebook, igyekszik nem gondolni rá, hogy nem dolgozott meg érte, hanem a születésnapjára kapta, a telefon a farmerja zsebében Iphone 6, fekete-ezüst, és Robb óvatosan büszke arra, hogy még nem vette meg a 7-est, nem mintha a néha napján publikált novelláiból és verseiből telne rá.

Az arcát megdörgölve igyekszik életet lehelni magába, miközben újra megjegyzi magának, hogy attól nem fog többet írni, ha egy héten keresztül hajnalig fent marad, hogy befejezzen valamit, aztán csak a dokumentumot bámulja tehetetlenül, ez nem működött sem az elmúlt egy hétben, sem az elmúlt két évben. Ettől eltekintve, meglepően összeszedettnek néz ki, mikor átveszi Talisától a kávét és átnyújtja az árat. A pénztárcájába nézve elhúzza a száját, mert a kávéfüggőség nem olcsó szokás, ahogy a lázadás vagy az egyetem sem, és bár a könyvszerkesztés nem fizet rosszul, elég jól sem ahhoz, hogy sokáig fenn tudja tartani azt a színvonalat, amire vágyik, a családja segítsége nélkül. A száját eltakarva megpróbál elnyomni egy ásítást, és bár már éberebb, mint öt percre volt, a karikák a szemei alatt kíméletlenül árulkodnak az alváshiányról, ami miatt Talisától folyton viselnie kell a néha dühös, néha szánakozó pillantásokat. A vállára veszi a táskát, hogy végre hazainduljon, ahonnan biztosan nem mozdult volna ki, ha van egy kis józan esze, és már az ágya körül járnak a gondolatai, meg a kezei közt gőzölgő, csili és makadámdió ízesítésű kávé körül, ahogy tompán az ajtó felé igyekszik, oda sem figyelve a legtöbb emberre, akik betérnek a kávéházba vagy épp elmenni készülnek. A papírpohárba kapaszkodik, és jelenleg úgy érzi, csak az illat tartja életben, amikor véglegesen megbánja, hogy egyáltalán kimozdult otthonról-

- A fenébe! - A zaklatott férfihang azonnal kiugrasztja az eddigi fáradtságból, és pár pillanatig csak nyitott szájjal, rémülten bámul az előtte állóra, akinek az ingén elég jól láthatóan az ő kávéja díszeleg, mivel a pohár elhagyatottan hever a földön.

- Ne haragudjon, én... Maga Jaime Lannister? - Robb agyában a kerekek meglehetősen lassan forognak, és nem tudja, most inkább meg kéne lepődnie, hogy kivel futott össze az utcán, vagy tovább kéne szabadkoznia valamiért, ami tisztán láthatóan az ő hibája volt.

- Igen, és tönkretetted az ingemet, kölyök - vágja rá a szőke férfi, mire Robb a szabadkozás mellett dönt.

- Elnézést, gyer... jöjjön fel, egy perc és kimosom! - ajánlja az első eszébe jutó megoldást, mire Jaime hitetlenül a hajába túr, és Robb nem hiszi el, hogy kiszárad a torka ettől a mozdulattól.

- Igazán nem kell, majd megoldom. Nem hiszem, hogy bízhatok valaki olyan mosógépében, aki csak épp most öntött le kávéval - jegyzi meg, és a haragja elpárologni látszik, ahogy Robb rémülete egy halk, bátortalan nevetésbe fullad.

- Komolyan, itt lakom a sarkon, adok egy másikat szívesen, aztán visszajöhetsz érte, ha sietsz vagy... - Robbnak fogalma sincs arról, hogy miről is beszél tulajdonképpen, és hogy miért hívja fel a lakására Jaime Lannistert. Ha az apja megtudná, valószínűleg kitagadná, de Ned most nincs itt, Jaime pedig nem ismeri fel őt, úgyhogy az egész lehetne csak egy mindennapi pillanat, mikor ő béna, és jóvá akarja tenni. Jaime kihívó, enyhe kritikával méri végig a fiú halványzöld pólóját, a fölé húzott inget, a kopott farmert és a rosszul fűzött, laza bakancsot, majd felhúzza a szemöldökét.

- Nem hiszem, hogy van bármid, ami tudná pótolni az ingemet. - A férfi tisztán láthatóan kezdi élvezni a helyzetet, Robb pedig rájön, hogy kezdi érteni, az apja miért utálja őt ennyire.

- Jössz vagy nem? - mordul fel sértetten, de valahogy Jamie nevetésére forróság szökik a fülébe, így jobban a fejébe húzza a csősapkát, és félrenéz.

- Próba, szerencse - vonja meg a vállát, majd követi a sarkon perdülő fiatalt, aki most valahogy sokkal energikusabb, mint mikor kilépett a kávézóból.

Robb egy szót sem szól, amíg a kopott, második emeleti ajtóhoz nem érnek, és harmadik próbálkozás után beletalálva a kulccsal, kinyitja az ajtót. Előreengedi Jaime-t, aki kíváncsian lép be a lakásba, ami nem is olyan apró, mint egy ilyen korú és kinézetű fiútól elvárta volna. Érdeklődve néz körül, miközben a fal mellé helyezi a világosbarna bőrcipőket, majd felakasztja a kék zakót a fából készült fogasra. Robb is lerúgja a bakancsát, majd a nappaliba siet, beles a konyhába és megszólal párszor, próbálgatva, hogy válaszol-e valaki, azonban szerencsére úgy tűnik, őket leszámítva, a lakás üres.

- A lakótársaim nincsenek itthon - sóhajt fel megkönnyebbülten, de visszafordulva úgy érzi, rossz ötlet volt kiengedni azt a benntartott levegőt, ahogy szembe találja magát a félmeztelen Jaime-vel. A férfi nem zavartatva magát, felé nyújtja az inget, szabad kezével a telefonján pötyögve valamit, és ha Robb jól ítél az arcából, munkaügy lehet.

- Hűha - szalad ki a száján elismerően, de mire a férfi kérdőn felnéz, már hűlt helye van, ahogy az ingének is. A lakás belsejéből gyanús zörgés szűrődik ki, ami arra utal, Robb már nekilátott feltölteni a mosógépet, de a szőke nem megy utána, inkább kényelmesen nekiindul, hogy jobban kiismerje a lakást. A konyha az előszobából nyílik, éppen nem kényelmetlen három embernek, bár a benne lévő káosznak köszönhetően még egy ember is nehezen boldogulna.

- Egyetemista vagy? - kérdi Jaime hangosan, hogy a fiú pakolás közben is hallja. A zörgés hamarosan elhallgat, és a mosógép jellegzetes hangja zúg fel, mielőtt Robb is megjelenne az ajtó helyett használt függönyt félrehúzva. Egy krémszínű inget tart a kezében, és nagyon igyekszik nem gyűrögetni, de az idősebb nem úgy néz ki, mint aki feltétlenül el akarja fogadni tőle, helyette az egyik szekrényhez fordul, bögrét keresve.

- Igen, politológia. De néha azt sem tudom, mit keresek az egyetemen... - ingatja meg a fejét, és úgy dönt, inkább nem szól rá a férfira, amikor az feltesz egy adag vizet forrni.

- Nem tetszik?

- Nem, nem az, érdekel. Csak tudom, hogy nem ebből fogok megélni, akkor meg néha nem értem, miért szenvedek annyit a vizsgaidőszakkal, meg a diákmelóval - vonja meg a vállát, és igyekszik a tekintetét inkább a vízforralón tartani, a férfi felsőteste helyett. Kellemetlen aggodalom szorítja össze a gyomrát, pont olyan, amit akkor érez, mikor nagyon rossz döntéseket hoz, mint például hogy megpróbál egyedül boldogulni, csak hogy az apja büszke legyen rá. Az is egy elég rossz döntésnek bizonyul, hogy itt cseveg a lakásában Jaime Lannisterrel, akit az egész Stark család megvet, akit utoljára tizenéves korában látott, és akiről csak azt hallotta az apjától, hogy egy áruló, hogy hazug, és soha, egy pillanatra sem szabad megbízni benne. Most azonban, tíz évvel később, a férfi a legkevésbé sem tűnik olyan démoninak, mint annak az apja mindig lefestette, inkább csak kissé zavartnak a körülötte lévő káosz miatt.

- Bocs a rendetlenség miatt, a lakótársam, Loras egy hétig kirándulni van a családjával, és én meg Theon nem vagyunk túl jók a rendtartásban - szabadkozik, mintha Jaime-nek bármi fogalma lenne arról, mégis kiket emleget. Persze, ha tudná, Robb kicsoda, akkor máris tisztább lenne a kép, de úgy tűnik, nem is különösebben érdekli, hogy még a nevét sem tudja.

- Nem mintha bármi közöm lenne a lakásodhoz - von vállat a férfi, és elgondolkodva megsimítja a halványan borostás állát, amibe már néhány ősz szál is keveredik. - Van teátok, vagy a mai egyetemisták csak kávén élnek? - kérdi, és a hangsúly halványan gúnyos újra, de mégsem bántó, amiért Robb nagyon meg tudná ütni magát, mert beleremeg a gyomra.

- Ööö... Loras szeret teázni, valahol az alsó szekrényben kell legyen - siet oda, hogy kisegítse a vendéget, aki úgy tűnik, a legkevésbé sem gondolja magát olyan vendégnek, akit feltétlenül ki kell szolgálni. - Van karácsonyi ízű, meg erdei gyümölcsös, meg... egy rakás másik. - Nagyon igyekszik, hogy ne boruljanak rá a dobozok, mert nincs kedve égő arccal még a filtereket szedegetni a földről, de szerencsére ez elkerüli, amíg egy szálkásan, kellemesen izmos kar át nem nyúl a válla felett, hogy elvegye a fahéj-vanília dobozt. Robbot megcsapja az arcszesz és a kölni illata, és a polcba kell markolnia, hogy ne szédüljön bele, ahogy a férfi meztelen mellkasa egy pillanatra a hátának simul. Túl régen volt barátom - mantrázza magában elveszetten, reménykedve abban, hogy ezzel magyarázhatja a gyomra remegését, és a kocsonyává váló térdeit, ahogy Jaime lehelete a szükségesnél kicsit tovább borzolja a fülét.

A tea hamarosan felforr, ők pedig az asztalhoz telepszenek, Robb immár az ölébe gyűrve az inget, amit a férfi jól láthatóan nem hajlandó elfogadni, és idegesen játszik a gallérral, miközben Jaime várja, hogy ihatóra hűljön a teája. A bögre egyáltalán nem illik hozzá, valószínűleg Theoné "I'm a geek but that doesn't mean I'm not a sexbomb", Robb halványan emlékszik rá, mintha ő vette volna neki karácsonyra egyszer régen. Jaime a legkevésbé sem tűnik olyannak, aki egyébként bármi miatt zavartatná magát, Robb pedig nem tudja, hogy érezze magát emiatt, mert a fesztelensége idegesítő és megnyugtató is egyben, ahogy ül itt, a kupi közepén, és teát iszik a valószínűleg utolsó tiszta bögréből a lakásban.

Mikor Robb legközelebb felriad, a lakás üres, a nyaka pedig fáj az ülve alvástól. Rögtön felpattan és körbenéz, Jaime-t keresve, azonban mintha csak álmodta volna a korábban történteket, semmi nem utal arra, hogy a férfi valaha is a lakásán járt, egy papírfecnitől eltekintve. A földre hullik le lassan, mikor feláll, így még mindig a nyakát dörzsölve lehajol érte, hogy megnézze, mi áll rajta.

Elvittem az inged, köszönöm a mosást. Ne hajtsd túl magad, fiú. Jaime - olvassa el egyszer, kétszer, majd ezerszer. Ahogy ott térdel a padlón, nem tudja eldönteni, hogy örüljön vagy ne a ténynek, hogy nem csak álmodta Jaime látogatását, mert erősen úgy érzi, nagyon rossz ötlet lenne örülnie ennek. Ennek ellenére előtúrja a pénztárcáját a laptoptáskából, és az egyik zsebbe süllyeszti a papírt, gondosan ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre, mikor belenéz, de mielőtt becsukná, megakad a szeme a tárcájában megnőtt bankók számán, és három kávés kuponon. Ekkor már egészen biztos benne, hogy rettenetes ötlet volt felhívnia Jaime Lannistert a lakására.

~.~.~.~.~

Robb persze sosem fogadta meg a saját tanácsait, így lehet, hogy pár nap múlva, az előadásáról hazafelé tartva, egy újabb kávézóban találja magát, ami csak nemrég nyitott meg, és egészen jókat olvasott róla. Nem mintha nem ismerne elég kávézót a környéken, főleg az egyetem és a lakása közelében, de sosem árt megismerni egy újat, hátha valami szerencsétlenség folytán bezár az előző, ugye? Így hát, kíváncsian be is tér, előtte körbepillantva, hogy meggyőződjön róla, egy ismerős sincs a környéken, akitől esetleg később visszahallhatná. Megkönnyebbülten kieresztve a levegőt, besurran az üvegajtón, és mintha hazatérne, elmosolyodik a feldaloló csengettyűn, ahogy becsukja maga után. Bent nincsenek sokan, a frissen pörkölt kávé illata azonban belengi a csupa világosban fürdő helyiséget, ahol az ember még így, ősszel is a tavaszban érzi magát, a falat díszítő festmények és az asztaloknál elhelyezett kerti székek miatt. Kiélvezi a látványt, mielőtt beljebb lépne, a fehérre festett fa pulthoz, és rendelne egy karamell-mogyoró ízesítésű kávét, hogy nem sokkal később, azzal forduljon ki a helyiségből, és aztán a kellemesen gőzölgő ital, a pólóján kössön ki.

- Óh - jegyzi meg a vele szemben álló meglepetten, ahogy hátrébb lép, de mihelyt felismeri az áldozatot, peckes mosolyra rándul a szája. - Nos, hívhatjuk ezt sorsszerű találkozásnak? - nevet fel Jaime, Robb pedig fülig vörösödik, ahogy inkább lenéz a hatalmas kávéfoltra a felsőjén.

- Hogy is kezdtük legutóbb? Hm, te vagy... - nyitva hagyja a mondatot, jelezve, hogy valójában nem tudja a fiú nevét.

- Óh, én Robb. Ö, ja, csak... csak simán Robb. Felhívsz a lakásodra is és nekem is félmeztelenül teát kell innom nálad? - szalad ki a száján, mielőtt visszafoghatná az ostoba nyelvét, és az ajkába harapva, elhallgat. Jaime felkacag, majd felajánlj neki egy zsebkendőt, és az út szélén parkoló, fekete áramvonalas csoda felé int.

- Hát ha már így meghívattad magad, hazavihetlek. De kétlem, hogy lenne bármim, amit hordani tudsz.

- Komolyan a ruhatáramon akarsz élcelődni, miután leöntötted a pólómat? - morogja Robb, és összehúzva magán a királykék zakót, beszáll az anyósülésre. Nem mintha nem lenne hozzászokva a márkához, de halvány irigység gyűlik a gyomrában, ahogy arra gondol, Jaime a maga erejéből érte el mindazt, amit ő és a testvérei megkaptak az apjuktól, és mikor megpróbálna a saját lábára állni, egészen úgy tűnik, hogy nem akar sikerülni.

- Hogy megy a suli? - kérdi Jaime, miközben a pirosnál állnak, várva, hogy végre haladhassanak. Mintha ismernék egymást... Ismerjük egymást - emlékezteti magát Robb, és legszívesebben a műszerfalba fejelne vagy legalább az ablakba maga mellett, de az elég feltűnő lenne, úgyhogy visszafogja magát. Inkább csak vállat von, kibámulva az ablakon, mintha nem látta volna már a várost ezerszer.

- Még messze a vizsgaidőszak, nem akarom felkötni magam. Gondolom, fotósnak lenni nem olyan kemény. - Nem úgy érti, ahogy mondja, de mikor óvatosan felé pillant, látja, hogy a férfi keze megszorul a kormányon. Rájön, hogy megint úgy beszélt, hogy nem gondolkozott előtte, ráadásul nem is a saját szavait használta, hanem az apjáét...

- Nem úgy...

- Ne szabadkozz kölyök, fogalmad sincs, milyen egy ekkora céget felépíteni a saját erődből. Persze, azt nem mondom, hogy állandóan dolgozom. - Halványan oldalra mosolyog, hogy Robb tudja, nem haragszik, így a fiú megkönnyebbülve visszamosolyog. - A modellek viszont rettenetesek. Ne mondd el nekik, ha találkozol bármelyikkel, de fárasztóak és kevés olyannal találkoztam, aki tényleg tehetséges. Jó szemem van az ilyesmihez.

- Én? - mutat Robb magára, ahogy az újabb pirosnál Jaime sokat sejtetően felé pillant. - Még mit nem. Nem vagyok modell - visszakozik, és újra kifelé fordul, tiltakozva.

Jaime lakása hófehér, ezüst és fekete bútorokkal, a padló sötét fa, a luxus letisztult és nem hivalkodó, ahogy a bútorok szinte belesimulnak a falba, a fekete bőrkanapé vonja magára először Robb figyelmét. Ő nem érzi magát olyan otthonosan, mint Jaime az ő lakásán, inkább kényelmetlenül, mert valahogy nem vágyik vissza az ilyen életbe. A férfi kinyújtott kezére először kicsit értetlenül pillant, aztán végignéz a hatalmas kávéfolton a pólóján, és megint zavartan harapja be az ajkát, de végül felakasztja a zakót és lehúzva a pólót, átadja Jaime-nek. Zavartan ácsorog a nappaliban még akkor is, mikor a férfi visszatér, egy fehér pólóval és egy fekete dzsekivel, amit Robb gyorsan fel is vesz.

- A dzsekire igazán nincs szükség, köszönöm - visszakozik, bátortalanul hátrálva, de a szőke nem tágít.

- Jól állna, csak próbáld fel - ajánlja, és mivel sokat nem veszíthet, Robb elveszi tőle a dzsekit. - Tökéletes.

A fiú hitetlenül beletúr a hajába, egy halvány mosollyal nézve Jaime-re, aki elfordul, hogy a konyhába menjen, főzni két csésze kávét. Robb utána indul, és az ajtóból nézi, ahogy a férfi vizet tölt a kávéfőzőbe, majd beleilleszti a kapszulát, oda sem figyelve a közönségére, míg hátra nem fordul, hogy a konyhapultnak dőlve, újra végignézzen rajta.

- Csinálnék rólad egy fotósorozatot. Csak így, a lakásban - jegyzi meg elgondolkodva, mire Robb tiltakozva megrázza a fejét.

- Még mindig nem. - El sem hiszi, hogy a torkán akad a lélegzete, mikor a férfi pár kényelmes lépéssel átszeli köztük a távolságot, és megáll előtte, az ajtófélfának támasztva a kezét.

- Meg tudlak győzni valahogy? - kérdi egy kihívó mosollyal, mire Robb nagyot nyelve hátrál el óvatosan.

- Kösz a fuvart, majd... majd visszajövök a pólóért, nem fontos - hadarja és megragadva a laptoptáskát, amit a falnak támasztott le, kisiet a lakásból. Addig rohan, amíg már a biztonságosan ismerős utcák nem köszönnek rá, csak az első kedvenc kávézójánál kezd lassítani, majd a másodiknál végül kifulladva megáll, és a falnak támaszkodva markol a hajába. Az élete eddig normális, meglepően mindennapi egyetemista élet volt, amíg egy Lannister bele nem lépett és fel nem kavart mindent, most meg úgy érzi, hogy egyenesen rossz ötlet volt elszaladnia tőle.

- Annyira ostoba vagyok - nyögi, ahogy megfordul és a téglafalnak fejel óvatosan párszor, mintha az segítene bármit is. Lassan eszébe jut, hogy a zakóját is ott hagyta nála, de most semmiért nem menne vissza, mit csinálna, bocsánatot kérne? Így inkább csak összehúzza magán a dzsekit és hazafelé indul, hátha valahol ki tudja verni a fejéből a szőke férfit, akinek célja tönkretenni az életét.

~.~.~.~.~

- Hé, tökre nem vagy önmagad mostanában, mi van veled? - Theon sosem volt nagyon a szavak és a lélekápolás embere, és ez most is tökéletesen megmutatkozik, ahogy ledobja magát mellé a kanapéra, a kezében a bögre, amiből Jaime itta a teáját. Robb leerőszakol egy nyelést, hogy megnedvesítse a torkát.

- Persze, hogy valami nincs rendben, pasi van az ügyben, ugye? Én is ilyen voltam, mikor összevesztünk Renly-vel, dobott a srác? - telepszik le melléjük a frissen érkezett Loras is, aki persze mindig tele van a legújabb pletykával, de általában lélekápolásra is tökéletes. Szerencsére, Robbnak eddig a másodikra nem igazán volt szüksége, de most elhúzza a száját, és nagy nehezen elszakítja a tekintetét a tumblr-től, hogy ránézzen a barátaira.

- Befejeznétek, hogy így bámultok rám? Nincs semmilyen pasi, oké? Apám utálná, szóval ez a beszélgetés meg sem történt - közli velük, mire mindketten közelebb húzódnak egy kicsit.

- Hű, ismeri vagy csak a típusa olyan, amit apád utál? Ugyan, évente, ha egyszer látom, mikor meghívsz hozzátok, tudod, hogy csak a nagyanyám imád hozzátok járni és Catelyn nénivel kitárgyalni a családot, meg a Lannistereket - forgatja meg a szemét Loras, azonban mikor Robb félrenéz a Lannister névre, tátva marad a szája. - Na ne! Lefeküdtél egy Lannisterrel? Csak mondd, hogy nem Tyrion.

- Nem, nem Tyrion! - fakad ki Robb, a tenyerébe temetve az arcát.

- Nem is tudom, melyik rosszabb, hogy Tyrion vagy nem - jegyzi meg Theon, próbálva visszafojtani a röhögést, de nem igazán sikerül neki.

- Lehetne, hogy békén hagytok ezzel? Nem történt semmi, leöntöttem kávéval, aztán ő is leöntött kávéval, elrohantam, ennyi. - Theon röhögése tovább erősödik.

- A legjobb szerelmi történet, amit valaha hallottam. Jobb, mint a Titanic - röhög tovább Theon, meg sem próbálva moderálni magát, úgyhogy Robb megrázva a fejét, lecsapja a laptopját, és eltűnik a szobájában.

Jonnal már könnyebb erről beszélni. Ő csak addig próbál meg viccelődni vele, amíg Robb meg nem fenyegeti, hogy leteszi, akkor rögtön elhallgat, és szeretetteljesen rámosolyog a webkamerán keresztül.

- Mit csináljak? A pasi Lannister, apa utálja és negyven éves. Huszonhárom vagyok Jon, az apám lehetne.

- Ja, ha korán született volna gyereke - nevet Jon a másik oldalt. - Mit mondjak? Te akartál felelős felnőtt lenni, vagy mi. Én nem mondom el apának, de te vigyázz magadra. Tudod, hogy milyenek a Lannisterek, és ha legközelebb úgy hívsz fel, hogy átvert, ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek én, meg apa, meg mindenki más. - Robb visszamosolyog az öccsére, és hálásan bólint. Jonnak jól ment az önállóság, sokkal jobban, mint neki, sosem kért az apja pénzéből, és most utazó riporter, akiről alig tudják, hol lehet megtalálni, pedig csak huszonegy éves. Bezzeg ő, Robb Stark, tökéletes cégörökös, jól áll neki a gazdagság, és az apja szerint még tehetséges mérnök is, de ő hódítani akart, új területeket megismerni, hogy az apja büszke lehessen rá, mikor visszatér majd, hogy átvehesse a Stark Corp.-ot.

- Kösz, Jon. Jó testvér vagy, majd hívlak - köszön el mosolyogva, és megszakítva a hívást, visszaugrik a félbehagyott könyvhöz, hogy megdörzsölve a szemét, folytassa a szerkesztést. Holnaputánra kész kell lennie, és még alig tart valahol...

- Nem tudom, mi van ebben a fiúban, Cers. Tudod, hogy sokan voltak előtte, de ő más. De olyan fiatal - sóhajt fel tanácstalanul Jaime, majd belekortyol a kávéjába. A nő vele szemben ül, és ezekre a szavakra feltolja a napszemüvegét a fejére.

- Nézd, apánk eddig sem nézte jó szemmel a kalandjaidat, és te tényleg összeszednél valakit, aki még majdnem gyerek? Én mindenben támogatlak, tudod, hogy szeretlek, de ez nem jó ötlet. - Előrébb csúszik a széken és megszorítja a férfi kezét, mire Jaime megfordítja a kezét, és összefonja az ujjaikat.

- Tudom. Köszönöm, Tyrion biztos csak mocskos vicceket vágna hozzám és azzal zaklatna, mikor fektettem meg, és hogy milyen szűk a srác.

- Rám mindig számíthatsz - mosolyog rá Cersei, egy csókot lehelve a bátyja homlokára. - Az én nagy, erős bátyám. - A másik keze ökölbe szorul az asztal alatt, és a mosolya feszesebb, mint lennie kéne, ahogy Jaime bólint, és pár percre újra a telefonjába merül.

- Mennem kell, de találkozzunk gyakrabban, Cers. Hiányzol - hajol át az asztalon, hogy átölelje a nőt, mire ő visszaszorítja.

- Te is nekem. - Mikor a férfi sarkon fordul, Cersei kopogó körmökkel ír Varysnak, a PR-osának, hogy találjon meg minden, a városban élő, egyetemista Robb-ot és küldjön el neki róluk mindent. Ez a kölyök nem kaphatja meg azt, ami valaha az övé volt.

~.~.~.~.~

Robb megpróbál nem arra gondolni, hogy ugyanazt a pólót és dzsekit hordja, amit Jaime-től kapott kölcsön, és csak reménykedik benne, hogy nem fognak összetalálkozni. Nem tudja, mit kezdjen a gondolataival, hiszen az sem biztos, hogy Jaime bármit is komolyan gondolt, ő talán csak játéknak látja az egészet, egy újabb lehetőségnek a szórakozásra. Mégis, nem tudja kiverni a fejéből a fanyar illatot, a mellkasában a forróságot, amit egyértelműen nem a rá ömlött kávé okozott. Kibámul az esőbe a söröző ablakán kívül, ami úgy ömlik, mintha soha többé nem akarna elállni, és újabbat kortyol a söréből. Kivételesen nem volt kedve kávézni, talán csak el akart kerülni egy bizonyos, szőke fotóst, akivel kétszer is véletlenül futott össze kávézókban, így kötött ki itt, két órája, és az eső azóta sem akar elállni. Már lassan unatkozni kezd, a harmadik sör után, és megforgatja a telefont a kezében, aminek a képernyője üres, halott - nem válaszol neki senki, pedig még Sansára is ráírt, abban a reményben, hátha egy kis testvéri vita majd elüti az idejét.

- Szia. - Megugrik a kellemes férfihangra, és még a sört is majdnem kiönti, de szerencsére már túl kevés van a korsóban ahhoz, hogy sikerüljön.

- Szia - köszön vissza, két kézzel rámarkolva az üvegre, ahogy Jaime leül mellé.

- Nem futottunk össze egy ideje, úgyhogy nem volt alkalmam visszaadni ezt. - A férfi az asztalra teszi a csomagot, benne egy krémszínű inggel, mire Robb zavartan pillant magára, de Jaime megérinti a kezét, hogy figyeljen rá. - Tartsd csak meg, nem fognak hiányozni. Én sosem hordom őket, neked meg jól áll.

- Kösz - mosolyog óvatosan, és újra a sörére hajol. - Nem követsz, ugye? - jegyzi meg egy korty után, már kissé megbízhatatlanul. Jaime mosolyogva megrázza a fejét.

- Nem, valahogy csak mindig összefutunk - nyugtatja meg, bár ez most kivételesen nem igaz. Tyrion küldött neki egy képet, hogy meglátta a fiúját egy bárban, ha esetleg tudni akarja, és ami azt illeti, tudni akarta. - Hazavigyelek? - Robb nem tűnik teljesen józannak, és a legkevésbé sem lenne jó ötlet, ha így indulna neki a viharos városnak, főleg hogy tudja, messze lakik még innen. A fiú azonban megrázza a fejét.

- Nem, kösz, boldogulok - bizonygatja, ahogy leszáll a magasított székről, de az asztalba kell kapaszkodnia, ahogy kicsit meginog. - Oké, vigyél haza - kacag fel szerencsétlenül, és hagyja, hogy a férfi átkarolja, majd a táskáját felmarkolva, hozzábújik.

- Sosem hittem volna, hogy egy Lannister visz haza - motyogja, ahogy a fejét a férfi vállára hajtja, mielőtt Jaime esernyője alatt kilépnének a viharba. Nem kell sokat sétálniuk az autóig, és mikor a szőke is beül a sofőr helyére, Robb egy ábrándos mosollyal fordul felé. - Bocs, hogy annyiszor Lannisterezlek. Látom, hogy zavar - simítja a kezét a férfiéra, ami a sebességváltón pihen, mire Jaime áthajol az oldalára.

- Akkor ne csináld - súgja, és mielőtt elhajolhatna, Robb a hosszú, szőke tincsekbe túrva megcsókolja.

Mikor beesnek a lakás fényes feketére lakkozott ajtaján, Robb majdnem elzuhan a saját lábában, csak az menti meg, hogy Jaime a kezénél fogva visszahúzza. Robb nevet, és újra megcsókolja a férfit, belekapaszkodva a nyakába.

- Óvatosan, elesel - figyelmezteti Jaime, miközben átkarolja a derekát. Robb zenét próbál kapcsolni, de nem találja a hi-fi távirányítóját, így inkább a telefonját keresi elő és benyomja rajta a legújabb kedvenc válogatását.

- Ez rettenetes - jegyzi meg a férfi nevetve, és visszahúzza a fiatalabbat egy csókra.

- Ne kritizáld a zeném, öregember. - Távolabb perdül, de nem veszi le a dzsekit, helyette eltűnik egy pillanatra a konyhában, aztán egy üveg nyitott borral jön vissza. - Igyál, rossz egyedül részegnek lenni - nyomja Jaime kezébe az üveget, aki rögtön meg is húzza azt.

- Nem vagy részeg, csak kicsit elvesztél. Nem ihatsz többet - húzza el tőle, mikor Robb az üvegért nyúl, és inkább iszik belőle még pár korttyal. Robb nem sétál újra közelebb hozzá, inkább ingatag léptekkel körülnéz a lakásban, Jaime pedig mosolyog rajta, és ingatja a fejét a kíváncsi fiún. Utána megy, majd a szekrénybe nyúlva előveszi az otthonra tartogatott gépét, és kattint egy képet a neki háttal álló fiúról. Robb meghallja a hangot, mire visszafordul, és felé csap a karjával, de ahelyett, hogy elérné, majdnem elborul.

- Legyél a modellem - kéri Jaime, de a fiú megrázza a fejét. - Csak egyszer, gyerünk - magához húzza egy újabb csókra, mire Robb megüti a vállát.

- Legyen, de csak egyszer. És nem teheted ki sehova, világos? - fenyegeti meg, de a hangja hamar egy mosolyba fúl, ahogy szembenéz a kamera lencséjével. Beharapja az alsó ajkát, próbálva elrejteni a mosolyát, de hamarabb beleéli magát, mint gondolta volna, a falnak dőlve lazán, vagy épp a földön elfekve. Egy idő után kimelegszik és lehúzza a dzsekit, hallja kattogni a gépet minden mozdulatára, ami valahogy több önbizalommal tölti el, mint bármi valaha. Felnevet, a szemében szikrázik a csillár fénye, a pólójába markol, majd azt is lehúzza, megmutatva az oldalán végignyúló fekete farkas-tetoválást. Egy idő után megtalálja magának a kanapét és elfekszi rajta pár kép erejéig, igyekezve a legjobb pózt megtalálni, amikor rájön, hogy a bakancsa még mindig rajta van, így azt is lerúgja. Jaime visszafogja magát, hogy ne érintse meg, de mikor a fiú szemei hamarosan lezáródnak és elalszik, leereszti a kamerát, és csendesen leteszi az asztalra, majd ráterít egy pokrócot. Még utoljára megsimogatja a göndör tincseket, aztán eltűnik az éjszaka további részére a hálóban.

Robb nyöszörögve a fejére húzza a takarót, mikor az arcára süt a nap. Kelletlenül motyog valamit, ahogy oldalra fordul, először nem is törődve a bőr halk recsegésével a mozdulataira, csak mikor majdnem leesik és meg kell kapaszkodnia, hogy megtartsa magát. Nyűgösen pislog körül, azonban az orrába kúszó kávéillat máris jobb színben tünteti fel a világot, így lerúgja magáról a pokrócot és egy nyújtózás után, amibe mindkét válla beleroppan, kicsoszog a konyhába.

- Jó reggelt - ásítja, a nyakát dörzsölve, amit kissé elaludt, bár ez volt a legkényelmesebb kanapé, amin nagyjából valaha aludt. Jaime rámosolyog a reggeli fölül, majd kiteszi a rántottát két tányérra és a székre lezuhanó Robb elé tolja az egyiket, a frissen elkèszült kávéval együtt.

- Jó reggelt - válaszol a férfi, miközben letelepszik mellé az asztalhoz.

Csendben esznek, Robb lassan majszolja csak a tojást, mert a tegnapi sörtől ha hányingere nincs is, de az ébredés óta kísértő fejfájás csak erősödött, mióta felkelt, úgyhogy nincs sok kedve enni. Jaime nem ér hozzá, aminek a fiú valahol örül, mert nem biztos benne, hogyan is reagálna rá, főleg hogy tegnap este ő támadta le, nem fordítva. Robbnak még mindig rossz érzése támad, ha arra gondol, a férfi kicsoda vagy egyáltalán mennyi idős... de a gyomra vágyakozva ugrik meg, ahányszor Jaime rámosolyog, és ettől bele tudna fejelni a legközelebbi kemény tárgyba.

~.~.~.~.~

A következő pár napban nem igazán beszélnek, a telefonszám-csere ellenére. Robb reggelente kap egy "jó reggelt"-et, ami már ott várja a telefonján, mikor felébred, néha egy-egy "Értekezleten vagyok, ments meg"-gel pittyen a telefonja, olyankor általában küld egy selfie-t vagy arról panaszkodik, mennyire olvashatatlan a könyv, amit szerkesztenie kell. Neki ez jó így, nem túl közel a tűzhöz, de minden pittyenésnél a torkába ugrik a szíve, várva, hogy Jaime írjon. A férfi intelligens és kedves, nem túl tolakodó, és Robb minden pillanattal jobban megkérdőjelezi azt a démoni aurát és viselkedést, amivel az apja rémisztgette őket mindig.

Persze mikor meglátja Jaime-t az autójának támaszkodva, mikor kilép az egyetemről, majdnem leejti a laptoptáskáját. A férfi kezében két papírpohár van, az arcán pedig hamar felvillan egy sármos mosoly, ahogy Robb odasétál hozzá és elveszi a felé nyújtott poharat.

- Mogyoró-karamell, az első kávézóból, ahol találkoztunk - Jaime mosolyogva csókra hajol, és épp mikor eszébe jut, hogy talán ez a fiúnak még túl gyors, Robb bezárja a köztük lévő távolságot, hogy lágy, hálás csókot leheljen az ajkaira. Ezután tanácstalanul állnak egymással szemben pár pillanatig, amíg az idősebbnek eszébe nem jut, miért is jött. - A pólód és a zakód nálam maradt, odaadom, aztán hazavihetlek.

- Nem mehetnénk inkább hozzád? - Robbnak már nincs ideje visszafogni a mondatot, mielőtt kicsúszna a száján, így zavartan az alsó ajkára harap. - Jobban tudok tanulni, ha nincs körülöttem két idegesítő lakótárs - igyekszik kimagyarázni magát egy vállrándítással, Jaime-nek pedig nincs kifogása ellene, így hamarosan Robb már az anyósülésbe szíjazva rejti a mosolyát a kávéjàba.

~.~.~.~.~

Robb valahogy mintha több időt kezdene el tölteni Jaime lakásán, mint a sajátjában vagy épp az oly szeretett kávézóiban, ami a fiú boldogságával kiegészítve szörnyű gyanút ébreszt a baràtaiban - Robb szerelmes. Verseket ír a szőke királyról, akinek délcegségével senki nem kelhet versenyre, és bár Theon kíméletlenül kiröhögi mindet, legbelül aggódik a barátjáért, mert tudja, milyenek a Lannisterek. Mégsem tudják visszafogni őt, az ősz pedig lassan tèlbe fordul és Robbot felemészti a vizsgaidőszak.

- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen bonyolult - jegyzi meg egy nap Jaime, mire Robb érthetetlen motyogással válaszol az öléből. Nem hajlandó elmozdítani a jegyzeteit, így nem látja a férfi arcát, de a szájában lévő toll ellenére elmosolyogja magát, mikor a hosszú ujjak a hajába túrnak, és kinyújtóztatja a lábát a kanapén.

- Látod, mennyi újat tanulsz tőlem - jegyzi meg Robb, kivéve a tollat a szájából. Mielőtt visszatehetné, Jaime ujjai végigkalandoznak az arcán, az álla vonalàn, és megàllapodnak az alsó ajkán, mire a fiú lágyan megnyalja az ujjai hegyét és felnyög, mikor két ujj a szájába csúszik. Érzi, hogy Jaime keményedni kezd, így lefekteti a jegyzeteket az asztalra, hogy a férfi láthassa az arcát, miközben végignyal az ujjain.

- Neked nincs holnap valami fontos vizsgád? - kérdi a szőke, ahogy kihúzza Robb szájából az ujjait és lehajol, hogy megcsókolja.

- Ha ezt most abbahagyod, holnap a szőkék jogai ellen fogok érvelni - súgja Robb a férfi szájába fenyegetően, mire Jaime felnevet, de csak míg a fiatalabb el nem hallgattatja egy követelőző csókkal.

~.~.~.~.~

Ahogy a nő mosolya győzedelmes, levegő-vesztett kacajba fúl, Varys aggódva ráncolja a szemöldökét. Tudja, hogy Cersei bármire képes, hogy a bátyja szemét magán tartsa és elpusztítsa az ellenséget, és nem véletlenül lett színész, hiszen az emberek fejének elcsavarásában mindig is kitűnő volt, de látta Jaime-t ő is, mikor erről a fiúról beszélt, és ez más volt. Mégsem mond semmit, mikor Cersei utoljára végiggörgeti a képeket a férfi telefonján, majd visszanyújtja neki, és a szépen kidolgozott műkörmök megkarcolják a bőrét.

- Várj a megfelelő időre, és csak akkor tedd ki őket, ha azt mondom. Azt akarom, hogy ez örökre elüldözze a kis piócát a bátyám közeléből, ahhoz pedig jó időzítés kell.

- Természetesen - bólint Varys szolgálatkészen. Cersei belekortyol az elé helyezett pohár borba, majd feláll.

- Elmehetsz, azt hiszem, vár rám egy szerelmes testvér. - Elhúzza a hívás gombot, majd a füléhez emeli a telefont. - Jaime! Nem, te sosem zavarsz, mondd nyugodtan.

~.~.~.~.~

A tél lassan és édesen telik a közös estékkel együtt a kanapén, forrócsokit kortyolva, vagy a közeli parkban nyílt jégen korcsolyázva, ami általában egy közös kávézásba torkollik a pálya mellett vagy Robb egyik kedvenc kávézójában. Szokássá válik, hogy amikor Jaime ráér, kávéval várja a fiút, mikor kijön az utolsó előadásáról aznap, mikor pedig értekezleten van vagy fotózáson, Robb kesztyűs kezei szinte fájnak a kellemesen forró papírpohár nélkül, így persze kénytelen betérni a legközelebbi Starbucksba, hogy egy kicsit csillapítsa a hiányt. A dolog valahogy undorítóan tökéletes, ahogy Theon megjegyzi egyszer, és még Loras is többször néz rá aggódva, mint általában, mintha azt várná, hogy a barátja bármelyik nap könnyektől vörös szemmel, összetört szívvel ér haza. Robb nem győzi mondani nekik, hogy ez nincs így, de az idővel az ő torka is összeszorul, ahogy Jon egyre gyakrabban említi neki, ha azt akarja, hogy ez komoly legyen, nem titkolhatja el sem azt, hogy kicsoda, sem a családja elől, hogy kivel van.

- Nem! - Felnyög és a párnába temeti az arcát. Ostoba tavaszi bálok, mi a fenéért kell meghívni Lannisteréket is, mikor az egész család utálja őket?

- El kell jönnöd Robb, apa és Catelyn néni aggódni fognak, ha erre nem jössz. Ha komolyan annyira odavan érted, mint mondod, akkor biztos nem fogja érdekelni, hogy Stark vagy - győzködi Jon a képernyőn, de a bátyja nem hajlandó felnézni. Pár percig szenvedve nyöszörög a párnába, míg összeszedi magát annyira, hogy felnézzen a webkamerába.

- Nem Jaime miatt aggódom, hanem apa miatt. Kiátkoz a családból. Összeszűrtem a levet az árulóval, a család szégyene, még a saját lábán se tud megállni! Nem tudnék a szemükbe nézni utána.

- Akkor tegyél úgy, mintha nem ismernéd, mikor találkoztok vagy nem tudom. De találd ki, lehetőleg mielőtt meglátod a bálon - még mondana valamit, de Robb telefonja megcsörren, így lenémítja a laptopot és a füléhez emeli a telefont. Jon a mosolyából rögtön tudja, ki van a vonal másik végén.

- Bál? - kérdi Robb meglepetten, mire Jon homlokon csapja magát. A bátyja nagyon igyekszik ezek után nem a képernyőre nézni, mielőtt elnevetné magát.

- Nem, én... ne haragudj, de akkorra megígértem a családomnak, hogy hazamegyek. Tényleg sajnálom. Persze, szólok, ha bármi változik - mosolyog a kagylóba szomorúan, és mikor lerakja a telefont, újra belefejel a párnába.

- Gratulálok, életed első hazugsága a pasidnak. Mi lesz a következő, apának is hazudsz valamit és el sem jössz? - Jon hangja a laptopból feddő, mintha ő lenne az idősebb testvér, és Robb utálja elismerni, de igaza van. El kell mondania Jaime-nek az igazat vagy egyáltalán nem elmenni a bálra.

~.~.~.~.~

Robb idegesen igazgatja magán az elegáns frakkot. A csokornyakkendő szorítja a torkát, de mikor odanyúl, hogy meglazítsa, rájön, hogy nem a nyakkendő a probléma, mert az tökéletesen kényelmes, sokkal inkább a lelki állapota, ami összeszorítja a torkát. Izzad a tenyere, hiába törli folyton a nadrágjába, az nem segít, és bár minden vágya a régi szobájában maradni örökké, tudja, hogy azt nem teheti.

- Gyere, menjünk. - Jon bátorítóan megszorítja a vállát, mire a bátyja egy reszketeg levegővétel után bólint, és követi őt kifelé. A bálterem felé haladva összetalálkoznak Sansával és Aryával is, az idősebb lány gyönyörűen megmunkált, ezüst estélyit visel, míg a húguk a nőies jegyeire szabott frakkot, büszkén kihúzva magát.

- Idegesnek látszol - jegyzi meg Arya, ahogy Robbra néz, mire a bátyja megrázza a fejét.

- Csak régen voltam itthon - igyekszik elütni a témát, és bár a lány nem hiszi el, már nincs ideje tovább faggatni a testvérét, mert belépnek a vendégek közé és Gendry egyből elragadja tőlük a lányt. Robb utánuk néz, majd körbepillant a teremben, a jellegzetes, arany hajkorona után keresve, de úgy tűnik, Jaime még nem ért ide vagy remélhetőleg talán nem is jön. Pezsgőt ragad, hogy kicsit enyhítse az idegességét, és mivel nem kerül szembe még fél óra múlva sem a Lannisterek közül bárkivel, lassan kezd oldódni a görcs a gyomrában. Táncol pár, az apja szerint ígéretes lánnyal, mert úgy illik, egészen jól is kezdi érezni magát, ki tudja, talán Jaime úgy döntött, ha nem hozhatja magával, akkor nem is jön, legalábbis reménykedik benne, hogy így van.

Bármennyire is igyekszik hinni, hogy túlélheti ezt az estét probléma nélkül, azonban a szerencséje nem tűnik ilyen nagynak. Éppen az apjával beszélget, felvázolja neki, milyen volt a vizsgaidőszak és hogy ne aggódjon érte, mert még van elég pénze az albérletre, ami bár csak éppenhogy igaz, de legalább nem azt fogja hallgatni egész este, hogy jöjjön inkább haza és vegye át a céget. Nem is egészen számít már arra, hogy bármelyik Lannister megjelenik az estén, amikor valaki megfogja a vállát, és ő majdnem elejti a kezében a pezsgőt, mert túlságosan jól ismeri a szeretetteljes szorítást, amivel Jaime magára szeretné vonni a figyelmét.

- Nocsak, hát mégis felbukkantatok? Szokás szerint jó későn, Lannister - jegyzi meg az apja, Robbnak pedig mintha csomót kötöttek volna a nyelvére, a torkára és nagyjából mindenére.

- Bizonyára emlékszel a fiunkra, Robbra. Régen láttátok egymást - próbálja lehűteni a kedélyeket Catelyn, mielőtt bármi rossz történhetne, holott fogalma sincs róla, hogy a rossz már megtörtént. Robb kierőszakol egy mosolyt és a kezét nyújtja.

- Nocsak, jól megváltoztál, egészen férfi lett belőled. Milyen rég is találkoztunk, tíz éve? - kérdi Jaime, és a hangjában olyan él csendül, amit csak Robb érthet.

- Igen, talán. Nem egészen emlékszem - makogja, miközben Jaime határozottan megszorítja a kezét, csak az illem kedvéért, aztán el is engedi. - Bocsánat, nekem most... - szabadkozik, majd pánikszerűen elsiet, reménykedve, hogy a mosdóban elbújhat, amíg a bálnak vége lesz. A csapba támaszkodva, nagy levegőkkel próbálja lenyugtatni a remegését, de mivel ez nem segít, egy kis hideg vizet fröcsköl az arcába. Hosszan tartja a hideg, vizes tenyereit az arcán, azonban mikor felnéz a tükörbe, megrezzen a háta mögött álló alaktól.

- Jaime! - szalad ki a száján rémülten, mielőtt lassan felé fordul, de felnézni nem mer.

- Miért? - kérdi a férfi, a hangjában csalódottság és fájdalom csendül. - Nézz rám!

Robb nem szól, és fel sem néz rá, amíg a férfi ujjai az állánál fogva erővel fel nem emelik a fejét. A pillantása még akkor is megpróbálja kerülni Jaime-ét, de nincs rá szükség, a férfi csalódottan elengedi.

- És én azt hittem, nem minden Stark ugyanolyan - vágja hozzá, majd sarkon fordul és otthagyva a levegő-vesztett Robbot, kimegy a mosdóból.

A másnap reggel túl gyorsan és túl szörnyen érkezik, főleg mikor Arya üzenete várja a telefonján, egy linkkel, amit fél megnyitni, főleg a lány megjegyzése után: "Ezt feltétlenül meg kell nézned." Az ujja pár pillanatig mozdulatlanul vár a link fölött, de végül csak rákoppint, mert ugyan, mi lehet már rosszabb a tegnap este után. A cikk egyből a lényegre tér, találgatva, hogy Robb Stark, a Stark Corp. örököse szabadidejében modellkedni állt Jaime Lannisternél, képekkel alátámasztva a a talányokat. Robb egyre inkább elszörnyedve görgeti végig a fényképeket, azokat a fényképeket, amiket Jaime csinált róla az első, részeg estéjükön. Robb nevet rajtuk, ahogy a pólójába markol, az ajkába harapva, csábosan a kamerába néz, vagy épp érdektelenül fordítja félre az arcát, mintha nem akarna tudomást venni a fotósról. Úgy szorítja a telefont, hogy az ujjai elfehérednek, úgy érzi, hogy hányni akar, forog körülötte a világ és egész testében remeg, hogy a pániktól vagy a dühtől, nem tudja eldönteni. Kimásolja a linket és elküldi Jaime-nek "És még én vagyok a hazug", majd törli a számát a telefonjából és visszatemeti az arcát a párnába.

~.~.~.~.~

Tyrion Lannister sosem tartotta magát egyik testvére barátjának sem, mert ők sem nevezték annak soha, de amit egymással műveltek, az már neki is siralmas volt. Ismerte Cersei tervét Varystól, tudta, hogy a nő minden vágya elszakítani Jaime-t Robbtól, és természetesen azt is tudta, ki a fiú, de neki inkább arra voltak tervei, hogyan akadályozza ezt meg, ha a nővérük túl messzire megy. Mikor meglátja az egyre szaporodó cikkeket a pletyka-oldalakon, amik tele van találgatásokkal és a Robbra tett elismerő megjegyzésekkel, rájön, hogy elkésett, mert a legrosszabb már megtörtént.

- Gratulálok. Kitalálom, Jaime már hívott, hogy a válladon vigasztalódjon - szól bele Tyrion a telefonba köszönés helyett, mire Cersei egy gúnyos hümmögéssel válaszol.

- Nem én tehetek róla, hogy téged gyűlöl, kedves öcsém. Téged nem lehet szeretni - válaszol, Tyrion pedig elmosolyodik a vonal végén, de a hangja dühös.

- Mintha téged szeretne, miután kiderül, mit tettél - vágja vissza, kezével dobolva a szék karfáján. Cersei a túloldalon felnevet.

- Soha nem fog rájönni. Te úgysem mondod el neki, az a fiú pedig úgyis csak egy futó kaland volt, aki után visszajött volna hozzám. Én csak felgyorsítottam a folyamatot a képekkel.

- Okos vagy és ördögi nővérem, de nem eléggé - válaszol Tyrion, majd kinyomja a telefont és leállítja a felvételt. Hasznos dolog az okostelefon, az egyszer biztos.

~.~.~.~.~

Jaime nem tudja kiverni a fejéből a fiút, akármennyi időt is tölt újra a testvérével. Cersei semmit nem vesztett a vonzerejéből, bár Jaime azt hitte, az az ostoba gondolat, hogy ők ketten lehetnek bármi többek testvéreknél, lassan újra visszatér, a nő minden érintése és sóhaja sem képes elvonni a gondolatait a gesztenyebarna tincsekről és a kávéspohár fölött felvillanó mosolyról. Robb hiányzik neki, de tudja, úgysem lenne értelme, mert hiába bocsájtana ő meg neki azért, hogy nem mondta el teljesen, kicsoda, a fiú elég egyértelművé tette, hogy nem hajlandó beszélni sem vele, miután kikerültek a képek a netre. Jaime nem tudja, ki tehette, talán valaki feltörte a gépét, de egy idő után már a találgatással is felhagy, hiszen mindegy, ha Robb nem akar békülni.

- Rettenetesen nézel ki - köszön Tyrion, mikor megérkezik. Érdeklődve néz körül a kávéházban, majd kérdő pillantása Jaime-n állapodik meg, aki fáradtnak tűnik és érdektelennek.

- Nem követem, oké? Itt találkoztunk először, csak remélem, hogy összefutunk és beszélhetek vele - rántja meg a vállát tanácstalanul a férfi. Tyrion felnevet, csak halkan, és azt is igyekszik visszafogni a bátyja pillantása után, de mégis, egészen elképeszti, hogy Jaime végre szerelmes, és nem a nővérükbe.

- Ami azt illeti, épp ezért akartam találkozni veled. Van neked valamim. - Feloldja a telefon kódját, kikeresi a file-t, majd Jaime elé tolja. - Nyugodtan vidd el, pár napig nem fog hiányozni, ha akarod, hallgasd meg otthon.

- Mi a fene ez? - pillant fel rá a bátyja értetlenül, de közelebb húzza a készüléket.

- Csak hallgasd meg.

Robb telefonja már harmadjára csörög, így kénytelen megfontolni, hogy felveszi, csak hagyják már békén. Látja a képernyőn, hogy Jon az, és valahogy tudja, mit akar mondani, arra pedig nem kíváncsi. Meghallgatta már az elmúlt két hónapban elégszer a "Rettenetesen nézel ki, beszélj vele"-ódát, ami mindig ott kezdődött, hogy amúgy is Robb a hibás, amiért nem vallotta be, kicsoda és ott végződött, hogy nem kéne egy önsajnáló szerencsétlennek lennie, hanem emelje fel a telefont és hívja fel Jaime-t.

- Nem vagyok rá kíváncsi! - szól a telefonba, mire Jon felnevet a túlvégen.

- Nem, kivételesen nem ezért hívlak. Kaptam valakitől egy üzenetet, fogalmam sincs, kicsoda. Először azt hittem, vírus, úgyhogy ki akartam törölni, de az volt a címe, hogy "Mutasd meg a bátyádnak". Hallgasd csak. - Jon elhallgat, és két másik hang kerül előtérbe, kísértetiesen hasonlítva a két fiatalabb Lannisterére. Hamar kiderül, hogy ők is azok, és mikor Cersei beismeri, mit tett, Robb kezéből kiesik a telefon. Nem Jaime volt, aki a hazugságért bosszút állva elterjesztette a képeket?

- Keresd meg, szerintem hiányzol neki - unszolja Jon, mire Robb köszönés nélkül kinyomja a telefont. Kell neki egy kávé, dönti el, az majd segít lenyugodni, így rögtön a konyha felé veszi az irányt, meztelen lába csattog a padlón, de kit érdekel, hogy pizsamában van a saját lakásában. Összeszedetlenül túrja végig a szekrényeket, amíg kénytelen rájönni, hogy már por sem maradt, de nem hajlandó feladni, így a papucsába bújik, felvesz egy dzsekit, hogy senki ne szólhassa meg, amiért félmeztelenül mászkál, még ha az csak egy emeletet jelent is lefelé, az alattuk lévő kávézóba, de alig, hogy kilépne az ajtón, beleütközik valakibe, és érzi a vállára loccsanó, forró folyadékot.

- Hoppá - mondja Jaime zavartan, ahogy hátrébb lép, a kezében két papírpohár, az egyik tele kávéval, a másik csak félig. - Nem bírtam tov... - mielőtt befejezhetné a mondatot, Robb újra odalép hozzá, immár szándékosan, átöleli a nyakát, és lelkesen megcsókolja. Jaime mosolyogva viszonozza a köszöntést, már amikor az ember mosolyogni tud egy huszonnégy éves srác nyelvétől a szájában, és a félig kiömlött kávét tartó kezével átöleli a derekát, hogy közelebb húzza magához.

Nem sokkal később már a lakás kellemes nyári melegében találják magukat, a jelenleg Jaime számára meglepően rendezett konyhában, Robb kezében a majdnem teli pohár, az idősebbében pedig a félig kiömlött.

- Nem tudunk úgy találkozni, hogy ne öntsük le egymást - nevet fel Robb zavartan, de aztán hamar el is hallgat. Most, hogy a kezdeti öröm elmúlt, tudja, hogy meg kell beszélniük, ami történt, de nem szeret beszélni. - Sajnálom - szólal meg pár perc múlva újra, és a hangja elcsuklik.

- Van mit - feleli Jaime. - Te tényleg azt hitted, hogy nem mondhatod el nekem, ki vagy?

- Nem erről van szó, én... - újra elcsuklik a hangja, így megköszörüli a torkát, mielőtt újra beszélni kezdene. - Csak örültem neki, hogy végre nem Starkként kezelnek, hanem mint mindenki mást. Apám még azt sem tudja, hogy meleg vagyok, hát még hogy egy Lannisterrel járok! - nyög fel elveszetten, az asztal lapjába verve a homlokát. Jaime megszorítja a vállát.

- Nem kedvelem apádat, ez igaz, de engem nem érdekel, mit mond. A testvéreid szeretnek, és kétlem, hogy apád sokáig haragudni tudna rád azért, mert szeretsz valakit. Inkább féltene, hogy... mindegy, ismered a véleményét rólunk. De te fontos vagy nekem, és soha nem vernélek át. Ostobaság volt megbíznom a nővéremben - nyugtatja meg a fiút, aki így lassan felnéz, egy bizonytalan kis mosollyal az ajkain. - Van is egy remek ötletem, hogy vallhatnád be apádnak.

- Féljek? - harapja be az alsó ajkát Robb idegesen, mire a férfi felnevet és lágyan szájon csókolja.

- Eljössz velem a nyári bálra? - kérdi, még mindig közel húzódva hozzá. Robb ajkai elnyílnak a döbbenettől, de végül lelkes mosolyra húzódnak.

- Igen!