2018. február 11., vasárnap

Mit tettél?

Mit tettél?

Fandom: Marvel
Páros: Thorki, említés szintjén
Hát... nem haltam meg. Ezt még hónapokkal ezelőtt írtam, de mivel sosem tettem fel és megígértem pár embernek, hogy frissítek végre, itt van, élvezzétek, mert én imádtam írni, régen öntöttem ide őrült Lokit, meg angstot úgyis :)





"Mit tettél?" Loki először nyolc éves volt, mikor felriadt a hangra. Rémülten nézett körül, tágra nyílt, zöld szemei cikáztak a hatalmas szoba egyik pontjától a másikig, felmérve az összes sötétebb sarkot és fenyegetőnek ható árnyékot. Nem látott senkit, az éjszaka csendes volt és a hatalmas ablakokon besütő hold miatt meglepően világos, valami mégsem hagyta nyugodni a fiatal istent. Mit tettem? - kérdezte magától elgondolkodva, még mindig hevesen kalapáló szívvel, ahogy próbált rájönni a hang forrására, pedig az ébredése óta néma volt. Felkiáltott és majdnem leesett az ágyról, mikor valaki felnyögött mellette, aztán dühből hozzávágott egy párnát gyanútlan testvéréhez.
- Ne rémissz így meg! - rótta meg, szokatlanul vékony hangon az ijedtségtől. A keze remegett, és amikor Thor gyengéden a vállához ért, rájött, hogy az egész teste is, így a bátyja gyengéden magához vonta, és bár Loki először tiltakozott, hamar feladta. Arcát az idősebb nyakába fúrta és hagyta, hogy Thor a haját és hátát simogassa.
- Mit tettem? - kérdezte Loki, remélve, hogy a testvére tudja a választ, de Thor soha nem tudott értelmes válaszokat adni.
- Semmit. Csak aludj - motyogta a szőke, ahogy a fiatalabb reszketése elcsitult. Thor hamar visszaaludt, és bár Loki már nem volt olyan zaklatott a bátyja karjában, mégsem jött álom a szemére azon az éjjelen.

~

"Mit tettél?" Legközelebb, mikor Loki a hangra ébredt, 13 éves volt. Felült az ágyában és fülelt, a takaróba markolva, visszatartva a lélegzetét. A hang nem csak éjjelente szólt hozzá, de ilyenkor volt a legrémisztőbb, és ha Loki azon kapta magát, hogy újra hallja, képtelen volt visszaaludni. Megalázó lett volna átmennie a testvére szobájába ennyi idősen, ráadásul tudta, hogy Thor nem értené meg, hogy úgysem tudná úgy megnyugtatni, mint régen. Pláne most, hogy egyetlen szó nélkül töltötték az elmúlt napok nagy részét egymás felé, a fiatalabb tudta, nem érné meg, hogy egyáltalán megpróbáljon beszélni a testvérével. Ezt tettem talán? - gondolta, ahogy eszébe jutottak a nap eseményei. Thor születésnapját ülték hatalmas lakomával, ő pedig csak egy apró csínyt akart, megfűszerezni az eseményeket, hogy legyen mire visszagondolnia később, és ne csak az jusson eszébe, őt mennyire elfelejtették az ünnepeken. A dolog azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte, a becsempészett áporszarvas lerombolta a termet, ahol az ünnepélyt tartották, megsebesítette Volstaggot és csak kis híján múlt, hogy felnyársalja Thort, mikor az apjuk közbelépett. A bátyja borzasztóan dühös volt, és azóta egy szót sem szólt hozzá, Loki pedig tudta, ha a csendkirály sokáig tart, a harag is komoly. Odin büntetésből elvette Lokitól az összes mágiáról szóló könyvet és kitiltotta a könyvtárból huzamosabb időre, az őrök pedig különösen odafigyeltek az hercegre, valahányszor a közelben ólálkodott, így Loki kénytelen volt más módszerekhez folyamodni, és besurranni.
Amikor átváltozott és berepült a kulcslyukon, újra hallotta a megrovó hangot "Mit tettél?" rivallt rá, amitől a kis bogár megrémült, és zavarodottan koppant a szemben lévő, nehéz szekrénynek.

~

Amikor Thor először kapta rajta, Loki 15 éves volt. Az ablakpárkányon ült, kócos hajjal, karikás szemekkel, és összegömbölyödve fogta be a fülét, mintha bármit is használhatott volna. A hang egész nap kínozta és előző éjjel sem hagyta nyugodni, így azt is túlzó lenne mondani, hogy egyáltalán aludt. A kellemesen meleg, délutáni nap besütött a hatalmas ablakokon, fénnyel árasztva el a szobáját, de Loki nem látott belőle semmit, ahogy összeszorította a szemeit.
- Hallgass már el! Nem tettem semmit, mit akarsz tőlem?! Hallgass! - kiáltott fel már sokadjára, amikor egy ismerős kéz szorította meg a vállát.
- Loki? Jól vagy? - Úgy ugrott el a bátyja érintése elől, mintha égetné, és majdnem kiesett az ablakon, de Thor megragadta a karját és visszahúzta. A fiatalabb nem szólt, csak bámult rá tágra nyílt szemekkel, zihálva, miközben fel sem tűnt neki, hogy a hang végre eltűnt a fejéből.
Soha többé nem beszéltek róla.

~

Loki az éjszakai égboltot nézte - tiszta volt, a csillagok és a két hold ragyogtak az égen, szinte nappali fénnyel árasztva el a város bizonyos részeit. "Mit tettél?" visszhangzott a fejében a mondat, ami újfent nem hagyta aludni, de már egészen megszokta. Most inkább a saját gondolatai és a korábban történtek tartották ébren, nem a kántálás, ami időnként befurakodott az elméjébe és nem hagyott nyugtot neki.
- Loki? Mit csinálsz? - jött rekedtes hangon a kérdés az ágy felől, és a fekete hajú hallotta, ahogy a szőrmetakaró lehull a fiatal férfi testéről. Nem válaszolt.
Thor nem szólt, de csendesen öltözni kezdett, magára rángatva kényelmes, praktikus otthoni viseletét, majd közelebb lépett, de megtorpant, mielőtt elérte volna az öccsét.
- Ez nem történhet meg még egyszer, ugye tudod? - kérdezte Thor óvatosan, de a másik még mindig nem fordult felé.
- Tudom - felelt a fiatalabb, egyre csak a tájat bámulva, így Thor ügyetlenül bólintva párat, az ajtóhoz oldalgott, hogy magára hagyja szótlan öccsét.
- Jól van, akkor... akkor holnap találkozunk - köszönt el zavartan, majd becsukta maga mögött az ajtót.
"Mit tettél?" csendült fel újra a hang, és Loki előredőlt, hogy elrejtse a térde mögé a könnyeit a holdak elől. "Úgy szerettem a bátyámat, ahogy senki más, ezt tettem" gondolta válaszul, és sokáig úgy is hitte, ez volt a legbűnösebb tette.

~

"Mit tettél?" A hang vádlóbb és kitartóbb volt, mint valaha. A zuhanás hosszú volt a semmiben, világok között, miután elengedte a Gungnirt és ő maga sem tudta, egyáltalán véget fog-e érni valaha vagy túléli-e. Mintha a feketeség minden bűnét elé vetítette volna, a csínyeit, a harcokat, azt a fülledt éjszakát Thorral, ami után képtelen volt többé úgy nézni a testvérére, mint korábban... amíg el nem kapta valaki.

~

A hang nem jött többé. Mikor Thanos megtanította neki, hogy engedje szabadjára a haragját, a benne felgyülemlett érzelmek, mintha bekebelezték volna a hangot, az összes régi szégyent, amit érzett, az összes megbánást, amit a hazug családja táplált belé. Joga volt tenni, amit tett, és ahogy most ott állt Stuttgartban a térdelő emberek előtt, tudta, hogy ez az, ami kijár neki és amit megtagadtak tőle. A hang sem ordított a fejében, mert semmi más nem maradt a gondolataiban, csak hogy mindenki megérdemli a büntetést, és ezért a hang nem vádolhatta. Akkoriban azt hitte, megtanulta irányítani az erejét és a Tesseract használata szabaddá tette, de nem értette, miért érzi a szorítása a torkában minden pillanatban, mintha egy ismeretlen erő húzná lefelé és nem hagyná lélegezni.

~

"Mit tettél?" A hang lassan kúszott vissza a mindennapjaiba, ahogy veszített a haragja erejéből és egyre többször kezdte azt érezni, hogy a mágiája kicsúszik a kezéből. A zöld szikrák, amikkel unott pillanataiban szórakoztatta magát az üvegcellában, lepattantak a kezéről és elillantak, néha pedig arra riadt, hogy zöld villanások futnak keresztül a cellán, az akarata nélkül. Hiába próbálta elnyomni vagy nem figyelni rá, a hang idővel egyre idegesítőbb lett, és a Földön történtek után, többé nem volt egyedül. Loki hallotta éjjel, elalvás előtt az emberek sikolyait, a fülsértő robbanásokat, a saját könyörtelen hangját, mintha nem is ő lett volna, pedig az ő szájából jöttek a szavak. Ő tette mindezt, ő rombolt le mindent, ő ölt meg annyi embert, és már nem csinálhatja vissza. Az egész csak úgy kezdődött, hogy azt akarta, az apja végre büszke legyen rá és elfogadja, de ezzel olyan lavinát indított el, amire soha nem számított, és más sem.

~

- Instabil - hallotta valahonnan, a kavargó füstön túlról Loki.
- Azért, mert te bezártad ide! Minden tisztelettel atyám, Loki követett el súlyos tetteket, de ha itt tartjuk, azzal csak megöljük - felelte valaki más, enyhén zaklatottan. Loki aggódást vélt felfedezni a hangjàban, de nem volt benne biztos. Óh, miben volt ő még biztos, hiszen az idő megszűnt lètezni az üvegcellában és a valóság összemosódott a képzelettel, ahogy Loki tengette itt az életét.
- És mit akarsz tenni, rászabadítani a népedre? Megteheted, már te vagy a király fiam, de tényleg annyit ér neked egy áruló szabadsága, hogy feláldoznád érte Asgard biztonságát? - Áruló? Róla beszélnek?
Loki erősebben fülelni kezdett, de a hangok a füstön túl elnémultak egy rövid időre. Aztán Thor nehezet sóhajtott.
- Igazad van, atyám. Loki elárult minket, és nem bízhatok benne többé. - A fekete hajú nem tudta, valódi kések nyúzzák a testét vagy a fájdalom e szavak mentén csak képzelt, de úgy érezte, nem kap levegőt, ahogy csimbókos hajába markolva összehúzta magát a falnál és ordítani kezdett.
"Mit tettél?" hallotta maga körül mindenütt, női, férfi, gyermek hangok sokaságán, ahogy sikoltottak és könyörögtek és vádolták, de mind közül Thorè fájt a legjobban.

~

"Mit tettél?"
"Megöltem Odint" gondolta válaszul, na nem mintha ez elhallgattatta volna a hangokat, de legtöbbször már csak nem reagált rájuk. Általában csak naphosszat ült a fal tövében, bámulva a szembeni falat vagy épp a cellája üvegén végigfutó mágikus aranyszálakat, odafigyelve rá, hogy soha ne nézzen mögéjük. Néha elképzelte, hogy megöli Thort vagy Odint, esetleg magát, hogy múljon az idő, de ahogy az eszét, úgy a mágiája kontrollálását is kezdte elveszíteni idebent, persze, hogy unatkozott.
- Loki? - Összerezzent, mikor meghallotta a nevét, a hangsúlyból gondolva nem először kimondva. Beletelt kis időbe, hogy zavaros pillantása megtalálja bátyja azúrkék szemeit, de akkor elmosolyodott. A mosolya természetellenes volt, és törött.
- Kedves bátyám! Mi hozott ide? - billentette félre a fejét, de nem mozdult közelebb.
- Tudom, hogy nem gyakran járok hozzád, de úgy éreztem, ideje megismerned valakit. Mutasd magad, kicsim. - A büszke király kissé lejjebb hajolt, hogy mozdulásra bírja a ruhája mögött rejtőzőt, de mikor Loki megpillanthatta az apja mögül előbújó kislányt, elakadt a lélegzete.
- Jó napot. A nevem Thrud - mutatkozott be illedelmesen, arany haja ragyogott a jól kivilágított folyosón, és Loki egyből közelebb mozdul, de aztán szisszenve visszahúzódott a varázsfaltól.
- Szia. Én Loki vagyok - viszonozta a fekete hajú a köszöntést, mire a kislány rá mosolygott. - Hány éves vagy? - kérdezte Loki kíváncsian. Itt nem számított az idő, de ez adhatott neki egy támpontot, nem mintha szüksége lett volna rá a jövőben.
- Hat - mondta készségesen Thrud, nagybátyja pedig itta a szavait.
- Engedd be hozzám. - Nézett hirtelen a bátyjára Loki. Meg akarta érinteni a gyermeket, érezni, hogy igazi, hogy Sif tényleg a világra hozott egy ilyen csodát, de Thor megfogta a kislány apró kezét és elhátrált a cellától.
- Sajnálom, tudod, hogy azt nem tehetem - mondta Thor, őszinte megbánással a hangjában, ahogy elfordultak tőle. - Később visszajövök.
"Mit tettél?" rontott rá a hang vádlón, mikor ők eltűntek a nehéz ajtó mögött, és Loki a varázsfalnak vetette magát. "Mit akarsz tőlem?!" faggatta a gondolatot zaklatottan, de az soha nem válaszolt, csak ezzel az egy ostoba kérdéssel kínozta.

~

Thrud meglátogatta néha, és bár nem mondta, Loki tudta, hogy az apja nem tudja, néha leszökik hozzá. Örült neki, a kislány társasága feldobta egyhangú napjait, ráadásul okos is volt, így alig akarta otthagyni a találós kérdéseket kitaláló nagybátyját, mikor mennie kellett. Loki az első pillanattól el volt varázsolva a kislány által, mintha a sorsa hozta volna ide az aranyhajú gyermeket, és ez az idővel csak erősödött.
- Ki tudod nyitni a cellát? - kérdezte egy nap a fekete hajú, mire Thrud elgondolkodott.
- Talán. De atyám azt mondta, nem szabad kijönnöd - felelte a gyermek, de Loki nem haragudott meg. Thrud őszinte volt és ezt szerette benne.
- Nem megyek. Majd te jössz be hozzám - nyújtotta karját felé hívogatóan, mire a kislány lelkesen felmászott az aranyló falhoz, és teste könnyen átcsusszant az varázsvédelmen.
Közelebb sétált a nagybátyjához, aki gyengéden simította meg aranyló haját és pirospozsgás arcocskáját. Csodálta a gyermek szépségét, olyan volt, akár egy nyíló virág, a férfit pedig elvarázsolta a hasonlósága Thorral. Az egyetlen, amit Siftől örökölt, a barna szemei, így Loki kerülte a tekintetét, mikor a nyaka köré simította az ujjait.
- Thrud? - Thor mindenütt kereste a lányát, de egyetlen szokásos búvóhelyén sem találta, így remélve, hogy nem lesz igaza, a börtön felé vette igyekezetét. Sejtette, hogy a lánya leszökött Lokihoz, és reménykedett benne, hogy egyikük sem csinál ostobaságot, de azonnal megrohamozta döngő lépteit, amikor meghallotta a csonttörés elborzasztó és túl ismerős hangját. Épp hogy odaért, a lábai majdnem egymásba akadtak a sokkoló jelenettől, ami a szeme elé tárult, ahogy az öccse a földön térdelve, karjai közt tartotta a lánya élettelen testét. - Mit tettél?! - üvöltött fel eszeveszetten, ahogy a cellába rontott, és akkorát taszítva Lokin, hogy a teste rongybabaként csapódott a falnak, karjaiba kapta a kislány testét. Loki hitetlenül meredt rá egy pillanatig, aztán kirobbant belőle az eszelős kacagás.
- Te vagy az! Te... te voltál az mindvégig! - nevetett, hiszen végre megértette. A hang a fejében, mindig is Thor volt, a bátyja vezette ehhez a pillanathoz, minden emiatt történt! Képtelen volt abbahagyni a felszabadult, eszét vesztett nevetést, amíg egy sikoly félbe nem szakította, és Sif kardjának egyetlen suhintása örökre elnémította a tébolyult istent.

2 megjegyzés:

  1. Jó volt, de komi olyan érzésem volt, mintha ezt olvastam volna valahol. :O Ha tévedek, bocsesz, csak eflogott a déjá vu. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 Ezt nem tettem ki máshová, de mivel Lokival az őrületet könnyű párhuzamba hozni, nem lepődnék meg, ha olvastál volna hasonlót :D

      Törlés